Album, demó ismertető / Interjú / Beszámoló / Zenekar bemutatás

Morpheus III. (2007)

 megjelent: Rockpolis / RM Média

Morpheus III. (2007)

(Szerzõi Kiadás)

           A kaposvári Morpheus-t egyes helyeken a magyar Iced Earth-nek is szokták nevezni, amit én egy kissé túlzásnak tartok. Tény, hogy vannak Fagyott Föld hatásaik, az előző két albumaikon is, de én inkább azt mondom, hogy power ízekkel átszőtt kemény és dallamos metal muzsikát tolnak Horváth Laláék. Az egyszerűen III.-nak keresztelt CD-jükön Jon Schaffer csapatának hatásai mellett némi Nevermore és modernebb metal ízeket is érzek. Lala billentyűs öccse, Richárd, aki korábban csak vendégként szerepelt a stúdió felvételeken, itt már teljes jogú taggá lépett elő és nagyon szép témákat pakol a dalokba.

     

Zeneileg nem sok kifogásolni valót találtam a III. Morpheus anyagon, de szövegileg néhol elég kínkeserves rímek és közhelyes fordulatok születtek, amelyekre a jövőben jobban oda kellene figyelni. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, hogy 100 %-osan mégsem jön be a Morphi zenéje, de az is lehet, hogy Könnyű Tamás énekes is rátesz erre, mivel nem mindenhol érzem elég meggyőzőnek, változatosnak a hangját. A korábban csak pár sor erejéig, illetve a vokálnál felbukkanó Kenyér Klára, itt most egy teljes dal, A szerelem mindent legyőz, eléneklésére kapott lehetőséget. Mit mondhatnék? Király… 

Van még hova fejlődjenek a Morpheus-os fiúk, nem reménytelen eset a csapat. 

esch

ROLLIN WALLOWIN: Give me new life (2007)

 megjelent: Rockpolis / RM Média

ROLLIN WALLOWIN: Give me new life (2007)

(Edge Records)

 EP-nek hosszú, albumnak viszont rövid a guruló fetrengők új hanganyaga. A Give Me New Life CD-n öt tétel angol és magyar verziója lelhető fel, plusz az Engedj Szabadon bónusz dal és két intro, amelyek egyenként konferálják fel a magyar, illetve az angol szövegű albumrészt/EP-t.

A Rollin Wallowin legénysége közel öt éve mocorog a színpadon, ahol néha gurulva fetrengenek, de nem a zenétől, vagy bohém szirének nyoszolyájától megrészegülve, hanem a tradíciókat és népi értékeket éltető és tartósító cefrétől. Metalcore stílusból építették fel a lemez dalait, amelyek reggelre összedőlhetnek, ha nem dolgoznak bele élő áldozatot. Az összkép nem egy túlsúlyos metalcore, hanem egy nyersebb, szikárabb alfaja ennek, ahol az intro elektronikával van megtoldva, a pörgős riffek nyersebbek, viszont a vokál nem bivalyvastag. Legtöbbször az ének szavalásba hajlik át, ami egy rap feeling-gel tölti meg az összképet, és ez egy kicsit furcsa hangulatot kölcsönöz az albumnak. A lemez szépségét mégis ezek a nyers akkordok és dallamok határozzák meg.

Túl nagy dolgok nem történnek a lemezen, nem döbbentett le annyira, hogy valahova a „nagyok” névsorára felírjam, de a Show Me Your Inside!/Mutasd Meg A Belsőd! tételben, ami az album legkiemelkedőbb pontja, ott motoszkál valami, ami talán a zenekar következő zenei állomását vetíti ki.

 Sebesi

Pörögve fetrengés: Rollin Wallowin a billentyűvégen (2007)

 megjelent: Rockpolis / RM Média

Pörögve fetrengés: Rollin Wallowin a billentyűvégen

 A weboldalatokról:  http://www.rollinwallowin.freeweb.hu/, www.myspace.com/rollinwallowin minden lényeges információ beszerezhető az együttesről, ezért egyből menjünk neki a kérdéseknek:

 RPM: Honnan ez a kissé szokatlan együttes név, és mit is takar valójában?

Rollin Wallowin: Retek: Ha minden igaz akkor azt hogy pörögve fetrengés..

Amúgy ha jól tudom ezt egyik koncertünk után kaptuk, még másik néven futott a zenekar és olyan részegek voltunk a koncerten hogy estünk keltünk össze vissza fetrengtünkJ és egy leleményes arc lefordította, és ez lett belőle. És mikor névváltásra került a sor, mindenki hozta az ötleteit. Pincepatkányok, Doboz, D.E.G.U / DEGeneráltgUmimacik/ és persze Rollin Wallowin. Felírtuk kis cetlire, bele egy kalapba, bézbólkalappa, és kihúztuk az egyiket. És örültünk hogy ez lett.

RPM: Angolul is és magyarul is szólnak a dalaitok. A jövőben is ezt az utat fogjátok követni? Vagy ez függ attól, hogy mely nyelvterületen indul el jobban a szekér?

Rollin Wallowin: Béla: A zenekar mikor alakult úgy gondoltuk, hogy jó kis nyelv ez a magyar itt is élünk, miért ne tolnánk úgy. Aztán később elkezdtünk kacsingatni az angol fele és ez lett a végeJ. Egy angol - magyar EP. De a következő album már teljesen angol lesz.

 RPM: A To Believe In You (Hinni benned) szerzeményetek angol változatában, az utolsó szakasz magyarul is elhangzik. Ezt egyfajta kuriózumnak szántátok?

Rollin Wallowin: Béla: Mint  már említettem magyarul kezdtük el tolni az egész dolgot és ahogy mondtad egy kis kuriózum lett ez a zenében. Viszont valószínű hogy ennek a magyar szöveg dolognak ez lett az utolsó „akkordja” is.

Retek: Ez a mi kis megyénk himnusza :). Ez a nóta, és főképp a vége! Ezt szereti ott minden barátunk és a zenénkkel szimpatizáló. Köznyelvben rajongó :). És a vége azért lett magyar, hogy azért mittudomén :).

RPM: Felléptetek már Magyarország határain kívül is, főleg nyugaton. Milyen visszajelzéseket kaptatok az ottani közönségtől, szakmától? Mennyire tartjátok fontosnak, hogy nyugatra is nyomuljatok?

Rollin Wallowin: Kristóf: Valóban, játszottunk már.. Ausztriáig jutottunk nem messzebb, de hangulatos bulit sikerült 2 ízben is összehoznunk, bár a körülmények nem kedveztek sosem, mert a főzenekarok akikkel játszottunk volna mind2szer lemondták, vagy elmaradtak… ettől függetlenül aki kíváncsi volt ránk annak tetszett! Sok köszönettel tartozunk grazi barátunknak Csabikának, hogy segített összehozni a kinti bulikat! Fontos, de teljesen más színtér… mégtöbb zenekar, mégnagyobb színvonal jellemzi… És először határainkon belül szeretnénk a maximumot kihozni, aztán ha adódik lehetőség kacsintgathatunk kifelé is, egykét koncert erejéig....

RPM: Valljuk be őszintén, hogy a metalon belül jelenleg a metalcore vonal elég nagy népszerűségnek örvend. Mi lesz akkor amikor ez a láz egy kicsit alább hagy? Hogyan folytatjátok majd tovább?

Rollin Wallowin: Béla: A Rollin Wallowin korábbi próbálkozásait is beleértve már 5-6 éves zenekar. Nem 2 éve találtuk ki hogy ez a dolog most menő ezzel kéne felmászni a csúcsra. Csináljuk ami jólesik azt ennyi. Marhára nem érdekel minket, hogy lecseng-e a láz vagy nem. Amúgy az új albummal próbálunk sokkal metálosabb, kevésbe metalcore-os zenét játszani. Mert most ez jön be nekünk. Ez tetszik a pofánknak :).


Retek: Én nemszeretem ezt a zenét! Éljen a Hipp-Hopp meg a Dárenbéz!

 RPM: A szövegek mögött egy-egy megtörtént esemény húzódik meg, vagy egyéb külső tényezők váltják ki azokat a gondolatokat, amelyek majd dalszöveg formájában köszöntenek a hallgatókra?

Rollin Wallowin: Retek: Mind a két dolog. Minden amit átélünk, amit érzünk. Vagy ép hangulattól függ a dolog. Amúgy én írom a szövegeket , úgyhogy inkább az én hangulatomat erőltetem rájuk.  Vagy ők erőltetik rám ezt a k******tt metált.:)

 RPM: Mely csapatok hatására indultatok el a zenei pályán?

Rollin Wallowin: Retek: Mindenki más miatt. Öten vagyunk öt különböző stílussal. Mindenki hozta a sajátját! Én mondjuk kár, hogy nem tudok benne reppelni..de azért igyekszem.

RPM: Mit tartotok még fontos dolognak, amit az együttesről, a zenétekről tudni kell?

Rollin Wallowin: Retek: Azt hogy metal, és nekünk rohadtul tetszik.

 Mit jelent számotokra a Zene?

Rollin Wallowin: Béla: Trash to life life to trash

Retek:Pénzt csillogást nőket és hírnevet.

Kristóf: Azt amiben megvalósulhat mindaz ami vagyok.

RPM: Köszönöm az interjút!

Kérdezett: esch

SUDDEN DEATH: Once and for all (2007)

 megjelent: Rockpolis / RM Média

SUDDEN DEATH: Once and for all (2007)

(Sz.K.)

A Ragnarök és Burzum elemekre alapozó Aetherius Obscuritas nemrég dobta piacra az új albumát, és most itt van egy új Sudden Death lemez is. Az érdekesség ebben az, hogy a két zenekar frontembere ugyanaz az ember: Arkhorrl, vagyis Vágvölgyi Viktor. Ő sem unatkozott mostanában.

A Once And For All korong a 197-es Hammer World bónusz CD mellékleteként jutott/hatott el a nagyközönséghez. A lemez tizenkét tételes, ami egy órányi játékidőt jelent. Szerintem túl hosszúra sikerült ez a lemez, mert nincsenek omniózus hangulat, vagy egyéb változások egy-egy tételen belül, ami kikövetelné a hat-hét perces játékidőt. A zenére az egységtelenség a legjellemzőbb. Nincsenek összeforrva a dallamos gitárjátékok a gyakran változó hangszínnel és a dobokkal sem. Egy kicsit olyan mintha a zene bármelyik pillanatban képes lenne szétesni. Amúgy nincsen baj a death elemekkel takarózó dallamos riffekkel, mert kilátszik a zenei elképzelés és a dalok lényege, a baj a kohézióval van.

Egy kicsit olyan érzésem támadt, hogy több az ambíció a zenekarban, mint lehetőség és szakképzettség. Természetesen lehet élvezni a dalokat, kivéve az énekelős részeket (pl.: Dark Clouds Comming, és az Örökké című tétel is egy jó kis death ballada-szerű dal, de az ének kilóg a zenéből). Ezekkel a részekkel sem lenne semmi baj, ha azok a tercelések dögösebben szólalnának meg, és az énekhangok tisztábbak lennének. A Murk nótában már nem annyira vészes a helyzet. Sajnos az ének a The Mood of Darkness-ben is visszahúz a minőségből, aminek az indítása némi zenei humorról is árulkodik (efajta humor csak az albumot lecsengető Ortni-ben észlelhető). Viszont a folyamatosan változó hörgős hangszín egy kicsit idegesítő lehet az album vége fele. De ezen kívül a zenével nincs gond, mert Viktornak azért nagyon is helyén van a torka, csak nem mindig uralja azt, ahogyan kellene. Élőben tök faszák a dalok, egyszer még a méteres sörényt is meglógattam. Szerintem szerezzétek be, és morfondírozzatok ti is az albumon, mert megéri, szerintem.

 Sebesi