Album, demó ismertető / Interjú / Beszámoló / Zenekar bemutatás
megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Sebi Attus
P.Mobil-Kárpátia-S.I.C.K.-István, a Király (részlet)
- 2006. április 8., Marosvásárhely, Sportcsarnok -
Szombat délután, április 8-án, 17 óra magasságában magamra húztam az
egyik mosásra ítélt nadrágomat, felvettem a legkevésbé kímélt pólómat,
és hogy véletlenül se tudjon ártani nekem a még hűvös szél, felvettem
leghűebb barátomat, Bőr Jack-et. Úgy 5 perc múlva, már cipővel a lábamon,
az utca porát belélegezve, siettem a marosvásárhelyi Sportcsarnokba,
ahol 1 óra múlva kezdődött az Erdély Turné néven beharangozott István, a
Király rockopera, Kárpátia és P.Mobil koncertek a S.I.C.K. előzenekarral.
A célom felé haladva, egyetlen verssor kergette önmagát a fejemben:
"Megfagyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán". Talán még egy pulóvert
magamra vehettem volna.
Célomhoz érve a béke jelével köszöntöttem maroknyi ismerősömet, aztán a
kapunyitásra várva, hagytam, hogy a nap beragyogja álmos arcomat. Egy
kevés magány után bent voltam az előcsarnokban, ahol nem volt különösebb
tolongás. A megszokott várakozás után színpadon volt a marosvásárhelyi
S.I.C.K. négy tagú zenekar. Talán a második nyilvános fellépésük volt
Vásárhelyen, ha ez így van, akkor én szem- és fültanúja voltam mindkettőnek.
A fiúk a thrash-re esküsznek, de még messze állnak tőle. A borzasztó
akusztikájú teremben nem sikerült megmutatniuk, hogy mire is képesek.
Meglepett engem a szövegviláguk, mert nem ilyen szövegekre számítottam,
emlékeztem. A szövegek talán azért voltak hazafias mondanivalóval átitatva,
hogy zenéjük ne lógjon ki a rendezvény hangulatából. Amúgy feltalálták magukat
a színpadon, de korántsem annyira "betegek" amilyennek látszanak, vagy
amilyennek látszani akarnak. Mindenesetre az éneken sürgősen javítani kell.
Ahogy látom, még fogunk róluk hallani. Tetszik a törekvésük.
Egy rövid szünet után, ami elengedhetetlen volt egy szörnyen minőségtelen
zajfergeteg után (itt nem a zene minőségére gondolok), színpadon voltak a
kaposvári színészek a Roxinházból a díjnyertes "Gyarló az ember" című
produkciójukkal. Eléggé szomorú és undorító az, hogy mennyire
szétmarcangolják egyes emberek a magyar nép egyik ereklyéjét, az "István,
a Király" rockoperát, csak azért hogy megmutassák önmagukat. A műsor
tiszteletére, kényelembe helyezte magát, aki melegedni szeretett volna a
tábortűz mellett, amely melegséggel töltötte volna el kihűlt, vagy éppen
izzó nemzeti öntudatukat. Egy torz világkép lebegett ekkor előttem, amiben
valami korcs Istenkép volt egy nemzet előtt, és a valóságtól elvakulva,
imádták azt buzgón hősi tetteiért. Talán a színpad kicsiny mérete és
alacsony magaslata váltotta ki belőlem ezt az érzést. A zenét a digitális
Krisztus szolgáltatta, a ráénekelt ének viszont tiszta volt. A színpadon a
legszimpatikusabb szereplő a Sámán volt, mert eszembe jutott róla Grandpierre
Attila, a VágtázóHalottKém és emiatt az Éden Visszahódítása egyik darabját
dúdoltam. Merengésem ideje alatt a színpadon szépen öltözött menyecskék és
férfiak táncolták az ismerős koreográfiát. A nézők sorait végig fésűlve
szemeimmel, láttam, hogy igencsak élvezi a nép amit lát, és a színpad előtt
összegyűlt tömeg is dúdolgatja az "eposz" dallamait. Főleg a gitárcentrikus
részek arattak nagyobb sikert. Órámat figyelve, tűnődtem, hogy már régen
fel kellett volna négyelniük Koppányt. De aztán megtörtént a "csoda", ahogyan
az megvan írva a Nagykönyvben. Remélem, voltak, akik jobban értékelték, és
élvezték az előadást, mint én (a szervezők és a szereplők miatt).
A hazafias indulókra és erőt adó forrásvízre szomjazó ezres osztag nagy része
a színpad előtt volt, amikor a Kárpátia színpadra lépett. Szították is a
népet, ahogyan azt csak ők tudják, de szittya harcos őseink nem ilyen elveket
hajkurásztak. Ilyenek vagyunk mi, csak nyaldossuk a sebeinket, mint egy sebzett
eb, siránkozunk a múlton. A zenekar hangzása tisztább volt mint az előző két
csoporté, de ez sem volt elegendő. Hangszerelésükre jellemző a népzenei dallam
és szövegvilág, ami nagyon tetszett, az a basszusjáték volt. A dob ismétlődő,
monoton kettő-négye hamar próbára tette emberi türelmem, így hát feldúlva,
hátat fordítottam a színpadnak, és hagytam, hogy az est hűvöse belémharapjon.
Mivelhogy nem akartam lemaradni semmiről, hamar visszatértem a gyülekező helyre,
ahol mint harcra buzdító szónoklatok, úgy hangzottak el egymás után a dalok.
Lobogtak a nemzeti zászlók, forogtak a fejek, izzadtságszag keveredett bele a
szivarfüstbe, közben koncertidejük lassan lejárt. Még egy utolsó dalt együtt
énekeltek a közönséggel és elhagyták a harcteret azzal a szemráhányással, hogy
hol vannak a székelyek, Erdély volt rájuk bízva.
Végre színpadon volt a legenda, az örökmozgó, a Perpetum Mobile, a P.Mobil. A
koncert első fele alatt mind az volt az érzésem, hogy Schuster mester nagyon
visszahúzódott volt. De aztán lassan-lassan túltette magát a "szégyenlőségen"
és mindenféle grimasszal és bohóckodásával jókedvre derített. Az előadáson
terítékre került a Kutyából szalonna, aztán könyörögtek, hogy dugja már valaki
őket a kettő-húszba. Az úton továbbhaladva megérkeztek az Acélvárosba. Rudán
"Torok" Joe megint az ámulatba ejtett hangjával, mikor a Vonat haladt velü(n)k
lefelé, egyenesen, a pokolba. Joe mantrája felállította a hátamon a szőrt,
aztán Schuster halálhörgése verejtéket szorított a homlokomra. Az az éjszaka
tényleg a Főnix éjszakája volt. Ha minden ennyire jó dolgot, mint a Kétforintos
dalt, 2 forintért lehetne megkapni, akkor nem is lenne szüksége az embernek
másra csak egy Heavy Medalra.
Hihetetlen, hogy mennyi erő van még mindig ebben a zenekarban, nem hiába van
a név. Mégis igaz, hogy a rock'n'roll és a whiskey tartósítja az embert
(Killmister). Ezért, végignézve a P.Mobilt, amint zenélt a színpadon, arra
a következtetésre jutottam, hogy megérte megfogadni azt, hogy az is maradok
aki vagyok..., egy rock'n'roller. Sajnálni való dolog, hogy borzasztó hangzásban
kellett végigfülelni egy ilyen zenekar színpadi előadását. Úgy mindent
összevetve nem bánom, hogy elmentem erre a rendezvényre, de következőkor már
meggondolom, hogy megérdemli-e az a Sportcsarnok az én 15 lejem?