METALLICA SPECIAL koncert Marosvásárhely, A.S.A terem, 2006. május 26.

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Sebesi Attila

 METALLICA SPECIAL koncert Marosvásárhely

- A.S.A terem, 2006. május 26. -

Teljesen meglepetésszerűen egy embertelenül hatalmas, egyszemélyes Pantera buliba keveredtem péntek du., május 26.-án. Mivel ki kellett menjek a civilizációba, Warrel Dane Furier-sorba fejtett hangjával csillapítottam magam, azért, hogy ne legyek annyira feltűnő az úton, mikor még mindig Dimebag riffjeire szökdösök. Nem jött össze, mert Nevermore-ra szökdöstem a villámszagú szélben. Barátom, Bőr Jack, és én fehéren virítottunk a Halott Nadrágokban este nyolckor a marosvásárhelyi A.S.A. teremben. Vártunk egy keveset, hogy kezdődjön a Metallica Special koncert. A rendezvény célja a Cover, marosvásárhelyi zenekar, úgymond népszerűsítése volt, és mint minden rendezvénynek, a közönség szórakoztatása.

Amíg a “Tomorrow Turned Into Yesterday”-t dúdolgattam, színpadra vonult a Trafik TBC, Bólyai Farkas Líceum öt diákjából összehozott csapat. Koruk ellenére jól játszottak, sőt. Eléggé gyenge volt a hangosításuk, de ki lehetett bírni, mert csak egy néhány szám erejéig maradtak a színpadon. Nekem tetszett az, hogy saját szerzeményeket is előadtak, és az hogy van lehetőségük játszani közönség előtt, ezt szinte irigyeltem. Stílusuk: nem tudom, azaz amolyan nem bulizós, suhanc gyerekeknek való darabokat játszottak, amiket szinte bárhol lehet hallani. A záró nótájuk már dögösebben megszólalt (már amennyire lehetett), a Queens of The Stone Age – Mexico.

Nagy reményeket adó zenei bejátszás után a Cover egy nagyon erőtlen lendülettel indított. Ahogy telt az idő, fokozatosan ébredtek rá arra, hogy a  színpadon vannak. De az elfoglalt talpalatnyi zöld szőnyegükről nem tágítottak. Zenei tudásukat és tehetségüket nem lehet megkérdőjelezni, de hiába mindez, ha nem jön le a színpadról az a valami, ami beindítja a közönséget. Az első egy-két Hammett szólóba bele is untam. Oh, mennyire hiányzott az anyukám…

Aztán a szemem sarkából észrevettem, hogy a biztonságiak itt is akcióba lendültek. Istenem, bárcsak ne lenne bűn a gyilkosság, és lett volna két revolverem. El is vették a kedvem rendesen a fent említett, agyban nem bővelkedő delikvensek a bulitól. De aztán a ronggyá hallgatott kazikról ismerős Metallica dallamok jó kedvre derítettek - ami igencsak nehéz volt egy Pantera “buli” után - mint például: For Whom The Bell Tolls, One, Sad But True, Fuel és Fade To Black. Kis idő elteltével már a basszusgitáros, Karesz, kisebb-nagyobb utakat tett meg a színpad jobbján, de összejátszások nem voltak a gitárosok között, mindenki megvolt a maga hangszerével és “hatalmas” mozgóterével. Többet kellene léggitározzanak a tükör előtt, és törölközõbe ordibáljanak. Hiányoltam a színpadi hajalást (erre csak Karesz lett volna alkalmas) és bulit, amit egyes zenekarok igen jól csinálnak. Oh, egyetlen Finntroll, mikor zúzhatom szét az agyam? A százötven egyénből összegyűlt fekete sereg viszont hajalgatott szépen, megértem őket, volt is amire. Egyes részeknél nem is lett volna szükség énekesre, annyira jól énekeltek. Bárcsak az én gyerekkoromban is létezett volna Transylvania Music és rendezett volna ilyen koncertecskéket. Ahogy kint halványult a napfény, úgy fáradt a zenekar. El is mentek volna sörözni, ha a közönség nem lett volna annyira ragaszkodó, hogy háromszor-négyszer is visszahívja őket egy dalocskára, de végül mindig kettő lett belőle. Szinte meglepetten, de mégis számítva eme buzgóságra, játszottak tovább. Így bónusz dalként kaptuk a Die, Die My Darling-ot is, és búcsúdalként a Stone Cold Crazy-t. Reménykedve füleltem, hogy nem-e a Seek and Destroy is terítékre kerül. Hát nem történt semmi efajta csoda, de nem is bánom, mert így is jó volt ez a péntek este is, leszámítva a biztonságiak fontoskodását. Mennyire utálom őket…

Sebesi Attila

 

Piramix, Spleen, After Midnight, Traffik TBC - 2006 június 22. Bolyai Farkas Líceum udvara, Marosvásárhely

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Sebesi Attila

Piramix, Spleen, After Midnight, Traffik TBC

- 2006 június 22. Bolyai Farkas Líceum udvara, Marosvásárhely -

A marosvásárhelyi napok alkalmával a Transylvania Music, a Schola Particula 1557-Bolyai 2000 Egyesület és a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal négy zenekart hívott össze június 22-én este a Bolyai Farkas Líceum udvarára. A díjtalan belépő ellenére viszonylag kevés ember volt kíváncsi e rendezvényre.

Elsőként, a színpadért felelős személyzetet leszámítva, a Traffik TBC, helyi zenekar tagjai léptek színtérre, akiknek a saját darabjaik nem szóltak annyira jól, mint a feldolgozások, annak ellenére, hogy mindvégig egyforma szépen sütött a nap. Lehet, hogy még lesz valami ebből a zenekarból, mert pimasz jól játszottak.

Az After Midnight, ugyancsak helyi együttes, volt a második felvonás zenekara, akik rock’’n’roll-os zenéjükkel jó hangulatot teremtettek az első pár számmal. Aztán az összegyűlt népet mészárosként darabolta fel a hangulat. Egyik részük keleten sörért állt sorba, hátha Ők is csatlakozhatnak a középen maradt, mozgolódó tömeghez. A délre és északra szorított csoportok, pedig egymás közt beszélgetve, figyelték, hogy mi folyik "odafent", a "színpadon". A női ének kifogástalan volt, ugyanúgy, mint a zenekar többi tagjának zenei képessége.

Harmadik zenekarként a Spleen-t, marosvásárhelyi csapatot, kaptuk. Az ének ismét szinte ámulatba ejtett, pedig vannak még jobb torkok is a világon.Terítékre került a New Years Day (Bono és bandája-U2), Depeche Mode-tól a Strange Love és Personal Jesus, és természetesen a rockzene királynőjének (Queen) egyes darabjai.

A záró színben, azaz a negyedikben, a PiramiX, budapesti zenekar, játszotta el a Piramis együttes szerepét. A lényeges különbség az előadásmód volt az előző három és e zenekar között. De ez érthető is, hiszen mindegyik tagnak van rutinja a szereplésben, kezdve Vörös Gábortól (ex Ossian basszer) a SzívTV-s műsorvezető Villmányi Gáboron keresztül Manhattan Csokiig.

A Piramis rajongók igencsak jól érezhették magunkat, mivel igen tiszta hangzásnak és egy jó műsornak voltak szem- és fültanúi. Én hálás vagyok a Teremtőnek, hogy nem Beatles, Omega és Piramis slágereken kellett felnőjek, hanem megteremtetett számomra a bika-riff korszak.

Sebesi Attila

King Diamond - Bukarest, 2006 május 17., Agronomia terem

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Varga Attila

King Diamond
- Bukarest, 2006 május 17., Agronomia terem -

Kim Bendix Petersen - a családján, néhány ismerősén és persze a maximálisan fanatikus rajongókon kívül vajon kinek ismerős ez a név? Valószínűleg senkinek. De ha úgy mondom: King Diamond, már más tál tészta, nemdebár? Így már a világ bármely táján élő fémszívű ugyanarra az élő legendára gondol, amely az utóbbi negyedévszázadban letette névjegyét arra a bizonyos metal-asztalra. És végre-valahára eljutott számunkra is elérhető közelségbe, történetesen Bukarestbe.A buliról jó fél éve tudtunk, a jegyeket elővételben megvásároltuk, a szerdai nap és néhány szerencsétlen intermezzo viszont szinte felborította a szépen megtervezett utazást. Nem vagyok mai fecske koncert - vagy fesztivállátogatásban, de ennyi idegsejtet rég nem áldoztam a metal oltárán. Persze minden idegeskedést megért - így utólag. Egy keresztúri, egy gyergyói és két udvarhelyi rajongó mentünk Bukarestbe, taxival (ha-ha, az ilyen is ritka...!).
A két előzenekarról elég kevés volt az infónk előzőleg, igaz, nem is nagyon törtük magunkat az informálódásért. A kocsiban szereztünk egy első ismeretséget a két banda munkásságáról, ami aztán élőben többé-kevésbé be is igazolódott.
Szokásos balkáni késéssel (hét helyett nyolc óra) kezdődött a buli, általános volt a szervezetlenség, a gyúródás, de hát nem Londonban vagy Zürichben voltunk ("Ca care-i problema..?! - Vagy mi a probléma..?!").

Thunder-kezdetű névvel megáldott metalbandával lassan Dunát (Dambovitát) lehet rekeszteni, de a Thunderboltot még nem ismertem. Amire beértünk, rövid programjuk jórésze lejárt. Mit mondjak? Tucat-heavy metal, nem hiszem, hogy sokkal jobb mint például a Tűzmadár vagy a Trooper. Aztán sörpultlátogatás - meglepően olcsó a sör (20 ezer pénz négy deciliter), a pólók elérhető áron (600 ezer lej), CD nincs.
A Griffin is kb. a másik előzenekarral egy kaliberű, küzdenek "böcsülettel", Maiden- Priest-alapú metaljuk okés, az utolsóként előadott motoros-alapműre kapom csak fel a fejem mégis: Hell Bent for Leather (Judas Priest cover). Hát igen, valószínűleg azért kerültek King elé, mert Andy La Roque Los Angered stúdiójában vették fel albumukat.
Aztán 22.15-kor színpadra vonult a király. És nevéhez méltónak bizonyult. Kevés jobban működő gépezetet láttam az utóbbi időben, mint a Matt Thompson (dob), Hal Patino (basszus), Mike Wead (gitár), Andy La Roque (gitár) muzsikusokból álló csapatot. Persze, ők mindannyian, mint jó alattvalók a királyuk szolgálatában állnak, de tudjuk, hogy egyetlen marsall sem saját maga nyeri meg a háborút - ők négyen meg legalább ezredesi rangot érdemelnének! A kb. ezer rajongó is kitett magáért, de a másfél óra alatt elsőrangú showt is kapott. De hát mit is várhattunk volna a sokkoló horror-rock királyától, a borzongató koncept-lemezek legavatottabb mesterétől?! Ötcsillagos bulit, felhőszaggató sikolyokat, hörgésig mélyülő hangokat, tökéletesen egymást kiegészítő ikergitár-játékot, színházba illő fényeket.
Jegyzeteket nem készítettem, utólag memóriából (tehát nem feltétlenül az eredeti sorrendben és a teljesség igénye nélkül) írom, hogy szinte minden emlékezetes King-dal felcsendült, végigvéve a legendás Diamond-sztorikat: Abigail I.-II. (Funeral, A Mansion In Darkness, The Family Ghost, Black Horseman, Spare This Life, Mansion In Sorrow, Spirits, Sorry Dear); Them - Conspiracy (Welcome Home, The Invisible Guests, Sleepless Nights); The Eye (Eye Of The Witch, Burn) és a legújabb, Budapesten játszódó, The Puppet Master (The Puppet Master, Blood To Walk, So Sad), persze Lokay Líviával, King jelenlegi élettársával együtt előadva.
Aztán a ráadásban az elsőlemezes Halloween és minden idők egyik leghatalmasabb alapmetal-nótája, az Evil következett, a legendás Mercyful Fate-től! Hab a tortán (közben még volt a Come to the Sabbath is az alapbandától)!
A hangzás nem volt a legjobb (enyhén fogalmazva), de a látvány mindent pótolt: King persze kifestve, cilinderben, feketében, csuhás alakok koporsót cipelnek be, a Don't Break the Oath-ból ismert sátánkoponya sejtelmesen világítva, Grandma tolószékben, parókával, Abigail, King legendás kereszt alakú mikrofonállványa - nem hittem volna, hogy valaha élőben is láthatom. Egyszóval nagy élmény volt, hatalmas, unokáknak való mesélnivaló! Még sok ilyen bulit és júniusban boldog ötvenedik szülinapot, King Diamond!

Altar - 2006. május 5. Marosvásárhely, Red District

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Sebesi Attila

Altar
- 2006. május 5. Marosvásárhely, Red District -

Alig 50-60 főnyi hívő-sereg rótta le tiszteletét az "Oltár" előtt pénteken, május 5-én este, a Red District-ben. Naivan siettem a helyszínre, hogy pontban ott legyek a kezdéskor. De végül csalódásomat egy sörrel kellett leküldjem. Nagy nehezen, fél tíz tájékán fellépett az ötletesen, asztalokból, összetákolt színpadra a Spaz, marosvásárhelyi zenekar énekes/hörgőse. A színpad hosszirányának egyik végén a dobos a szerkójával, háta mögött pedig a pult emelkedett. A "kifutó" másik vége, a közönségbe nyúlott. A cintányértól 1, illetve 10 óránál a két hathúrost és a bőgőt kínozták. A rendre pár "hormonzavaros" vigyázott (vigyáztak volna inkább a potenciáljukra). A hangosításuk igénytelen, béna volt, az egész helység remegett, zúgott a bőgő és a gitárok derekat melegítő riffjeitől, jó kis hallószerv gyilkoló dübörgés volt.
Mint már említettem a Spaz zenéje az "új hullám"-ba kapaszkodik, és szeretné azt meglovagolni; van benne üvöltés, van benne ének, van benne riff, van egy kevés fantázia is, de nem volt magatartása sem a zenének, sem a tagoknak, ami igencsak elengedhetetlen a színpadon. Hiányzott az attitűd.
Nagy későre Andy Ghost, Teo, és D-Man, Levit kivéve felvonultak az oltár elé és megkezdték a bárányok terelgetését. Ki-ki énekkel járult hozzá a szertartáshoz, ki-ki kirázta magából az elmúlt héten összegyűjtött feszültséget. A hangzás szinte templomba illő volt, szépen hallatszottak a basszus-játékok is, ami ritkaságszámba megy a hazai színpadokon. Mindig is tetszett az Altar-ban, hogy különválasztható a két gitár egymástól, de nem elválasztható. Majdnem a teljes Respect albumot lenyomták a "barátok" (értsd keresztény barát), de műsorra kerültek az Atitudine egyes darabjai is. Andy Ghost szépen vezette és irányította az egész előadást, amikor kezeket akart látni, kezek voltak a magasban, mikor énekeltetni akart, énekelt a nyáj.
Aztán következett a hab a tortán: Mum. Mindenki őrjöngött, a maga módján. Mikor távozni látszott a pásztor-csapat, egy hangon, egy nyelven hagyta el a "VISSZA" az egybegyűltek ajkait. És ahogy minden jó tortán van gyümölcs, hát péntek este sem maradt el a ráadás, amit Olinak ajánlottak, de gondolom nem csak neki szólt. Ez egy Sepualtarica (Sepultura, Altar, Metallica) 10 perces adrenalin sűrítmény volt, amit ennél hozzáértőbben és céltudatosabban, nem hiszem, hogy elő lehetett volna adni.
Ez a péntek este is jól fejeződött be... nekem.

 

IV. Regionális Ifjúsági Találkozó – Karcag, 2006 ápr. 28-30.

megjelent: Rockpolis / RM Média

IV. Regionális Ifjúsági Találkozó – Karcag, 2006 ápr. 28-30.

            Április végén zajlott Karcagon eme találkozó, amely színes programokat kínált a meghívottaknak, de oldalunk profiljához hűen én most a (rock)zenei eseményekre teszem a hangsúlyt.

            A rövid megnyitót követően, karcagi zenesulis gyerekek vették birtokukba a színpadot, akik a Vale Of Tears és a Pakolgép (Pokolgép Tribute Band) helybeli együttesek egyes tagjainak a kíséretében adtak elő Metallica és ha jól emlékszem, akkor Beatles dalokat (is) hegedűre áthangszerelt, instrumentális verzióban. A lányokon, srácokon látszott a megilletődöttség, hiszen ha jól tudom akkor ez volt első nyilvános szereplésük, de ha kitartanak ezen az irányvonalon – hegedűre hangszerelt rock/metal dalok – akkor még szép sikereket érhetnek el.

A következő együttes a debreceni rocksuliból érkezett. A majdnem csupa lányból (a 4 énekes, a basszusgitáros, és a billentyűs a szebbik nemet képviselte) álló csapat ska zenéjével fergeteges bulit csapott. A péntek esti élőzenei felhozatalt a szintén debreceni Sunny Leon zárta. A számomra ismeretlen zenekar csak saját számokkal állt ki, a zenéjük hallatán az énekhang miatt egyből a Black-Out ugrott be, de a Sunny Leon keményebb és elborultabb muzsikát nyomat mint Kowáék. Kíváncsian várom, hogy a CD-jüket (ha van) itthon is meghallgathassam.

            Szombat este a Horváth Anett Band koncert elejét legnagyobb bánatomra lekéstem, de az utána hallottak megvigasztaltak. Nem mindennapi látvány, hogy egy 16 éves (!!) lány legyen egy rockzenekar élén, aki énekel és szólógitározik és nem mellékesen ő a “főnök” is. Zenei szempontból elmondható, hogy profi a HAB, a színpadi kiállásnál a dalok közti szünetben tapasztaltam némi tétovázást, de az talán annak is betudható volt, hogy a közönség elég passzívan reagálta le a zenekart, ami

ilyenkor csüggedést okoz a zenészekben, de azért Anett-ék becsülettel helyt álltak. A “szombat esti lázat” a Matchbox fokozta kifulladásig. Matchboxék mind fazonilag, kiállásban az ‘50-es, ‘60-as évek rockyját varázsoltak a buli terembe. Még a hangszerek kinézete is Bill Haley, Chuck Berry világát idézték.

            Köszönet Mulicz Ferinek (Vale Of Tears) és a többi szervezőnek a meghívásért és mindenért amiért a röpke két nap alatt jól éreztük magunkat Karcagon. Remélem, hogy az V. Találkozón is ott lehetünk.

SchEndre

Fotó: Szabó Tibor & Donkó Gábor