Album, demó ismertető / Interjú / Beszámoló / Zenekar bemutatás

Agregator leltár 2008

 megjelent: Rockpolis / RM Média

Leltározást végezve, mennyire volt termékeny a 2008-as év?

Szia! Egy kellemesen sikeres évet zárunk az idén. Nagyobb kihagyás nélkül indítottuk 2008-at Nagy Károly dobossal, Pöpi távozása sajnálatos esemény volt, de Karesszal folytatni tudtuk a műsort, mindenféle komolyabb kihagyás nélkül. Sikerült tartanunk a tavaly éves szinten elért 30-35 koncertet, amelyek során megfordultunk nyári fesztiválokon, ill. külföldön is jópárszor. Ami érdekesség volt ezügyben, hogy idén meghívtak a szerbiai Zentára.  Még egyáltalán nem voltunk az országban és hatalmas élmény volt a koncert és vendéglátóink törődése is :). Szintén nagyon jól esett, hogy az év végén sikerült eljutnunk Erdélybe – tavaly elég sokszor játszottunk nálatok, idén valahogy ez elmaradt, de azért végül csak ott voltunk újra a Metal Rudin és hát minden jó, ha a vége jó J. Továbbá az év folyamán elkészült negyedik videoklipünk, a Zuhanás. Sánta Balázs és csapata nagyon jó munkát végzett – kiemelkedően lelkes és tehetséges tatabányai srácok, korábban is dolgoztunk már velük, de ez a videó minden előzetes várakozást felülmúlt. Aki eddig nem látta, szerintem érdemes megnézni – elérhető az interneten, illetve most ratja van a Hammerworld dupla számának DVD mellékletén. Csupa fény és csillogás J.  Idén már legtöbb helyszínen velünk volt Timon barátunk, mint technikus és nagyban segített élőbeni megszólalásunk minőségén. Webzine-s koncert beszámolókban is kiemelték hozzáértését, ami számunkra is nagyon jó visszajelzés volt, hiszen általában nem sok ráhatásunk van arra, hogy miképpen is szólunk kifelé. Ez is egy olyan hozadéka volt az évnek, amit sikeres előrelépésként éltünk meg.

 Jövő évre tervek? Újévi fogadalom?

Jövő év kapcsán elsősorban az új albumunkkal szeretnénk foglalkozni. A dalok nagyrészt megvannak már, de a felvételeket el kellett halasztanunk, mert hát válság ide vagy oda, az ősz folyamán a zenekarból hárman is elvesztettük az állásunkat, ami befékezte a felvételhez szükséges anyagiak előteremtését, illetve Rolandék márciusra várják babájukat és hirtelenjében minden forrásuk eköré lett csoportosítva, szóval zajlott az élet :). Nade a lényeg, hogy 2009 folyamán – várhatóan nyáron – már mindenképpen rögzítjük az albumot, addig persze itt-ott játszani fogunk új dalokat, illetve frissítjük kissé az általában játszott repertoárt.

Jövőre tervezzük további külföldi szerepvállalást, van már meghívásunk Brno-ba, ami azért érdekes, mert a cseheknél még sosem játszottunk, ill. nem is oda-visszahívásos a buli, szóval nem tudom, hogyan jutott el hozzánk a szervező, de eljutott, így előttük is elő tudjuk majd adni magyar nyelvű magvas gondolatainkat :). Sok más terv nincs, el szeretnénk jutni oda, ahol még nem voltunk, meg akarunk kóstolni mindent, amit eddig még nem ittunk, nem ettünk. Újévi fogadalom sincs konkrét, talán csak az, hogy még többet, még jobban :).

Zeneileg változott-e a zenekar arculata?

 A zenénk az mindig változik, az emberek jönnek mennek a bandában. Mások írják a nótákat, mind eddig. Talán utoljára a Puszta lét / Túlontúl időszakban volt ugyanaz a dalszerző gárda, utána albumonként más-más dolgozott rajta, persze azért mindig belefért az általunk jegyzett igen tág műfaji keretek közé. Ami most várható, az egy kicsit thrash-esebb megoldás, főleg Lackó és Dávid szállítja a nótákat, én inkább csak zaklatom őket az igényeimmel :). De nincsen is ebből gáz, mert mindenkinek a célja, hogy jó nóták szülessenek és több fül többet hall J. Balladák, vonósok továbbra sem lesznek, a szövegekben sem lesz drámai fordulat, szóval zeneileg is csak annyira változunk, amennyire az ember évek során önmagában. Amit már megírtunk, azt nem akarjuk újra megírni, túlzott kísérletezgetés sem várható, mert továbbra is a dög és a feeling a fő mozgatója a daloknak, szóval ilyesmi várható. Tervezzük, hogy majd elérhetővé teszünk olyan koncertfelvételeket, amelyeken új dalokat játszunk, hogy ne kelljen kivárni a stúdióidők végét és az album megjelenését, de hát azokat a videókat előbb fel kell venni, csak utána mehetnek ki a nagyvilágba :).

Ezévben elért legnagyobb teljesítmény, illetve mi az a dolog ami sajnos nem jött össze a zenekarnak?

 Inkább csak kicsiket lépünk előre. Ismét játszhattunk Hegyalján, aminek nagyon örültünk, mert szeretünk ott. A klip az egy igen kézzel fogható nagy eredmény, illetve, hogy sikerül olyan bulikban is beindítani az embereket, ahol nem ismernek minket, nem beszélik a magyart és mégis megpróbálják velünk énekelni a refrént :).    Ami nem jött össze, az az album felvétele. De ez nem nagy dráma, így is van vagy harminc nótánk, amit tudunk játszani, a következő tíz még pihenhet egy ideig.

 Ez a téli időszak pihenést jelent a zenekarnak, vagy ilyenkor vannak az igazi nagy bulik?

A telet eredetileg buli nélkülire terveztük, hogy tudjunk készülni az év végi stúdiómunkára, de aztán ősszel kiderült, hogy ez nem lesz járható, így aztán beszerveztünk néhány rockestet :). Nemigen szoktunk pihenő időszakokat szervezni, nincsenek konkrét turnék, hogy egy-két hónapra fixen lelépnénk az otthoni hétvégékről, így nem is nagyon kell mit kipihenni. Magam részéről inkább a nyarat szeretem, a szabadtéri bulikat, a téli utazgatás nem lételemem, de a helyszíneken hamar kiolvadok és onnantól már mindegy, hogy tél van-e vagy nyár :).

Mi a zenekart mozgató erőnek a neve? Hány évet fog még élni az Agregator?

 Szerintem a zenekart mozgató erő maga a közösség, amiben ez a csapat él és működik. Egyrészt szeretünk együtt mászkálni a nagyvilágban, találkozni hasonló érdeklődésű emberekkel és persze inni velük sokat :). Szerintem ez a fő indíttatás, minden más ez után jön. Örülünk, hogy tudunk adni valamit az embereknek ezekkel a dalokkal, örülünk, hogy tetszik, amit csinálunk. Szóval sok mindenből áll össze a teljes kép, a lényeg, hogy szeretjük csinálni és hát nem is tudok válaszolni, hogy hány évig lesz még a zenekar. Az első tízet már letudtuk, már ezt sem gondoltam volna, hogy meglesz, szóval minden további év már ajándék J. Addig lesz banda, amíg lesznek emberek, aki csinálják. Ha kialszik a tűz, akkor úgyis félreállunk, de addig toljuk tovább a rockot és népszerűsítjük az ebből fakadó bűnöket, ahol csak lehet! :)

 Kérdezett: Sebesi Attila 

Válaszolt: Mikus Tamás „Tass”

Robinzon Cirkusz leltár 2008

 megjelent: Rockpolis / RM Média

Robinzon Cirkusz leltár 2008

Válaszolt Spanyi.

Leltározást végezve, mennyire volt termékeny a 2008-as év?

Én egy erős közepest adnék erre. 2007. évvégén jelent meg a bemutatkozó albumunk, tehát 2008-ban marhaság lett volna lemezt kiadni. Viszont koncertek, pontosabban nívósabb koncert lehetett volna több is. Ez a koncertesdi egy klasszikus példa a 22-es csapdájára: a szervezők biztosra mennek, tehát ismert bandákat hívnak. Viszont, hogy ismert legyél, koncertezni (is) kell. Na bumm.

 

Jövő évre tervek? Újévi fogadalom?

 Ha minden jól megy, és az anyagiak is meglesznek, akkor belekezdünk a            második albumba. Már öt szám kész, a kedves Olvasóknak az „Ecceri lyányt” be is tudjuk mutatni:

            http://robinzoncirkusz.hu/letolt/Ecceri_lyany.mp3

            Újévi fogadalom?! Ebben a korban már nem sok értelme van. Fafejű vén hülyék vagyunk, de lelkesek.

Zeneileg változott a zenekar arculata?

Nem, és nem is fog szerintem. Továbbra is dalokban, hangokban,

szövegekben gondolkodunk, nem pedig stíluserőltetésben. Már agyalok az új dalok hangszeres kiegészítőin, hangszerelésein, mint például kecskeduda, csemballó, úgyhogy a szokatlanság biztosítva.

Ezévben elért legnagyobb teljesítmény, illetve mi az a dolog, ami sajnos nem jött össze a zenekarnak? 

+ : Bekerültünk a médiába, na nem állatmódon agyonjátszva, de azért megy a klip az MTV-n, a ”Hulla zeső” pedig a Petőfi rádióban.

          - : A már említett koncerthiány; a nagy fesztiválok idén is kimaradtak.

Ez a téli időszak pihenést jelent a zenekarnak, vagy ilyenkor vannak az igazi nagy bulik? 

Van/volt két unplagged (kussolós) hangverseny télire bebújva elcsendesedni, amúgy írjuk, csináljuk, kóstolgatjuk az új számokat. Ezzel elleszünk pár hónapig, és kell is az érlelés. 

Mi a zenekart mozgató erőnek a neve? Hány évet fog még élni a Robinzon Cirkusz?

A mozgatóerő az emberi hülyeség, amiről mi nagyon szeretünk dalolni. Meddig működünk? Mivel nem trendkövetőek vagyunk, ezért – elvileg - sokáig. Nem ebből élünk, ez megint a hosszú életkor mellett szól. Öregszünk, az igaz, viszont ezt meg leszarjuk. Ezek eredője szerint 2087-ig.