MOBY DICK: ATOMTÁMADÁS – Live (EMI-Quint 1993)

megjelent: IFI FÓRUM 1993. November 30. 33. szám POPsaROCK-Lemezböngészde

 MOBY DICK: ATOMTÁMADÁS – Live (EMI-Quint 1993)

            Tomiék azt ígérték, hogy ez más album lesz, mint általában a koncert-anyagok szoktak lenni. Egy-két “más” dolgot tényleg fel lehet fedezni, de azért tipikusan élő anyag.

Van közönség énekeltetés a “Kegyetlen évek” és a “Legyél hepi” számokban, s van egy remek dobszóló az új dobostól (Hoffer Péter), aki ezzel bizonyítja, hogy nem érdemtelenül került erre a posztra. Érdekesség a “Moby Dick” c. instrumentális feldolgozás amelynek eredetijét a Led Zeppelin játszotta, s amelyről Tomiék saját bandájukat elkeresztelték. A többi nóta már ismerős: Körhinta, Káosz és zűrzavar, Ilyen ez a század, Ugass kutya, stb… A srácok nem törekedtek arra, hogy egy-az-egyben hozzák azt, amit a stúdióban készítettek, s ezek az eltérések leginkább a szólók terén nyilvánulnak meg. Addig is, míg az új stúdiólemez eljut hozzánk, érdemes meghallgatni ezt az albumot azoknak is, akik kivülről fújják a dalokat.

                                                                                              SCHERVENKA ENDRE

Dream Theater

megjelent: IFI FÓRUM 1993. November 23. 32. szám POPsaROCK - Heavy Metal Mennydörgés

 DREAM THEATER

            Az Álom Színház New York-ból indult világhódító útjára a következő felállásban: Charlie Dominici – ének, Kevin Moore – billentyűk, John Myung – basszusgitár, Mike Portnoy – dobok, John Petrucci – gitár.

            ’89 előtt Majesty név alatt futottak. Miután ebben az évben felvették a Dream Theater nevet, szerződést kötöttek a Mecanic/MCA céggel és így megjelent az első albumuk “When dream and day unite” (Mikor az álom és a nap egyesül) címmel. Ám a csapatban máris személyi problémák jelentkeztek. Charlie Dominici nem értett egyet a nála tíz évvel fiatalabb társaival. Több mint 200 énekes meghallgatása után nagy nehezen rátaláltak a torontói James LaBrie-ra, aki azelőtt a Coney Hatch és a Winter Rose nevű bandákban énekelt. Így a második Dream Theater album James LaBrie-val jelent meg ‘92-ben “Images and words” – Képek és szavak), és az Atco-Warner cég címere alatt fut.

            A srácok olyan fajta progresszív heavy metalt játszanak, amelyben egyesül a Pink Floyd elvontsága a Metallica agresszivitásával. Zenéjüket LaBrie-ék néha progresszív thrashnek is nevezik, jó példa erre a második album “Pull me under” c. száma. Zenéjük nehezen emészthető és elég kockázatos is művelni, ha az ember nincs tisztábban azzal, hogy mit is játszik. Ez azonban nem vonatkozik a DT tagjaira, mivel a kemény mag: Mike Portnoy dobos, John Myung bőgős és John Petrucci gitáros az Egyesült Államok egyik leghíresebb zenei főiskolájára, a Berkley College of Music-ba járt, ahol komoly zeneelméleti kiképzésben részesültek. Portnoy szerint: “Ennek a csapatnak a leglényegesebb eleme a magas szintű zenei tudás.”

            Sajnos az első DT albumot még nem volt szerencsém hallani, így hát arról nincs mit mondanom. Viszont a második LP hűen tükrözi Portnoy fenti megjegyzését. Az “Images and words” maga a nagybetűs ZENE. A srácok olyan dallamokat, harmóniákat vonultatnak fel, hogy az ember éjjel-nappal hallgatná muzsikájukat. John Petruci gitáros riffjeit Kevin Moore billentyűs csodálatosan festi alá. Petrucci szólójátéka sem hétköznapi, hallszik, hogy a srác nem most fogott először gitárt a kezében. John Myung basszusjátéka egyszerűen lehengerlő, Mike Portnoy dobos joggal lehet az elkövetkező dobos generáció példaképe, ép ésszel felfoghatatlan tempói és tempóváltásai jelzik, hogy a fickó rengeteg időt töltött a próbateremben. James LaBrie tiszta, erőteljes, egyéni énekhanggal rendelkezik, hol “normálisan”, hol eget verő magasságokban énekel. Erről a zenéről nem írni kell, ezt hallgatni kell! De nem elég félfüllel belehallgatni, az ilyen fajta muzsikába az ember bele kell ássa magát. A DT nem a könnyebbik utat választotta a sikerek eléréséhez, ám mégis a Billboard lista 66. helyén álltak, úgy látszik az emberek egyre jobban ráéreznek zenéjük lényegére. A srácok büszkék lehetnek, hisz olyan rajongókat tudnak magukénak, mint az Iron Maiden tagjai. A Dream Theatert azoknak ajánlom akik szeretik a progresszív rockot vagy a metal “agyasabb” képviselőit.

                                                                                              SCHERVENKA R. ENDRE

OSSIAN: EMBERI DOLGOK (Hungaroton-Stone Music 1993)

megjelent: IFI FÓRUM 1993. November 23. 32. szám POPsaROCK -Lemezfülelő

OSSIAN: EMBERI DOLGOK (Hungaroton-Stone Music 1993)

Bevallom, soha nem voltam fanatikus Ossian-rajongó, de amit Paksiék az “Ítéletnap” óta csinálnak, amellett nem lehet csak úgy egyszerűen elmenni. A “Kitörés”-ig hatalmasat fejlődtek és sokan (én is) feltették a kérdést, hogy tudnak-e még ezután is meglepetést szerezni. Most itt a válasz: az új album, az “Emberi dolgok”

“Ez az album a Föld legintelligensebb és legveszélyesebb élőlényéről, az emberről szól, aki csodálatos dolgokra és a legnagyobb aljasságokra képes. Igyekeztünk ezt a lemezt olyan sokszínűre varázsolni, mint amilyenek, mi emberek vagyunk: Szerelem, Gyűlölet, Alkotás, Pusztítás. Végletesen komoly dolgok és laza őrület. Reméljük, hogy ebben a folyamatosan változó, értékeket vesztett, egyre kaotikusabb világban sikerült egy kevés maradandót alkotnunk” – olvashatjuk a borítón.

            A zene nagyon jól passzol a szövegi mondanivalóhoz. Most nem azt mondom, hogy ez az album a tökéletesség szimbóluma, vannak gyenge pontjai, de tényleg maradandó értékeket hordoz. Nagyon változatos nóták kerültek szalagra. A hard rock témától (“Átverés”) a klasszikus heavy metalon át (“Menetelés a vágóhídra”, “Vad bolygó”) a thrash brutalitásáig (“Betelt a pohár”) minden akad. Idáig szokatlan vokálozás hallható a “Menetelés a vágóhídra” és az “Emberi dolgok” című számokban. Van egy nagyszerű öngyilkosság-ellenes nóta (“Őrizd meg a lelkedet”), amelyben Tobola is főszerephez jut egy dobszóló erejéig. Aztán itt van a “Ki véd meg? (Kelet-Európai rocksztár ballada)”, amelyet Paksi úgy ad elő, hogy az embernek a háta borsózik tőle. Erről a dalról akaratlanul is Radics Béla jut eszembe, mintha az ő emlékére íródott volna. A srácok eddig se sokat tapogatóztak, ha balladáról volt szó, most is egy nagyszerűvel rukkoltak elő: “A szerelem országútján” cíművel, amelyet még színesebbé tesz a hegedűkíséret. A “Kihozta belőled…”-et Zoli énekli egészen más hangon, mint amit eddig megszoktunk tőle és persze szerepel benne Vörös Gabi is egy kis hörgéssel. Felkerült a lemezre egy MTV-ellenes nóta is (“Betelt a pohár”), amely lehetne egy kissé dühösebb hangvételű. Ennek a számnak a végén a fiúk egy kis techno-témát is felvonultatnak, amely átcsap az albumot záró “Szavak nélkül” c. instrumentális számba.      

Már csak egy kérdés marad: Mi lesz a következő lépés? Értékelés: 8/10

 SCHERVENKA R. ENDRE

megjelent: IFI FÓRUM 1993. November 9. 30. szám POPsaROCK – Koncertnézőben 

METALLICA, MEGADETH, THE CULT – Budapest, MTK stadion

            “Csak bámultam lestem…” Bizony, volt mit bámulni: az óriási színpadon és a pódium két oldalán lévő két egymásra vigyorgó koponyát, amit Metallica-pólókról biztosan ismertek, s a nagyobb látvány még csak ezután jött. A pokoli hőség ellenére is a legtöbb rocker feketében nyomult. A koncertet este 6 órára hirdették meg, de már fél hatkor a színpadon termett a – The Cult. Ez a rendezőktől nem volt szép dolog, hisz aki 6 után érkezett, lekéste műsorukat. A pár tonnányi motyó az első két banda esetében nem volt topon, de a Metallicánál minden a helyére került.

            A Cult teljes erőből nyomult, minden számuk után hatalmas tapsot kaptak, időnként beindult a villanegyed is. Ian Astbury (aki úgy lóbálta mikrofonját, akár egy cowboy a lasszóját) és csapata tudták, hogy ez nem az ő napjuk, de azért becsületesen lenyomták jó félórás műsorukat és láthatólag jól érezték magukat.

            Félórás színpadi átszerelés után félelmetes intróval berobbant a Megadeth. A nézőtéren egyre jobban beindult a villanegyed. A Megadeth műsora az utolsó LP, a “Countdown…” számaira épült, de olyan klasszikus is elhangzott, mint a “So far, So Good”, amelyben Dave kétnyakú gitáron pengetett. Marty Friedman gitáros úgy szántotta a színpadot , akár egy traktor. Dicséret illeti Nick Menza dobost is, aki szintén nagyot produkált. Dave Mustain elég visszafogott volt, lehet azért, mert a Metallica előzenekara voltak. Ami nem tetszett a Megadeth előadásában az az volt, hogy szinte minden számuk után levonultak a színpadról (talán elrontották a gyomrukat valamivel?). A jó órás műsor után a Megadeth távozott a deszkákról. A közönség elenyésző része követelte vissza őket, de csak Dave jött vissza búcsúzkodni, meg egy pár pengetőt elszórni. A látvány ellenére én úgy érzem, hogy azon az estén Mega Dave-ék nem nyújtottak 100%-ot.

            A közönség egyre türelmetlenebbül várta a nagy csapatot: a Metallicát. Jó ¾ órát kellett várni, a színpadi átalakítás miatt. Majd megszólalt a jól ismert intro (aki nem tudná: “A jó, a rossz és a csúf” western-film zenéjéről van szó), színpadon termett a Metallica legénysége talpig feketében és egyből belevágtak a “Creeping death” riffjeibe. Már az intro alatt egyre jobban beindult a közönség, de ahogy Jamesék a húrok közé csaptak, a nézőtéren elszabadult a pokol, de el a színpadon is és ez így tartott szinte 3 órán át. Kirk betáncolta a színpadot, s közben biztatgatta a közönséget is, akinek nem nagyon kellett a biztatás. Jason nagyszerű showman, pár centis hajával úgy headbangelt, hogy az ember nézte, mikor esik le a feje, de azért keményen “nyomta a dögöt” a többiek alá. A szakállas Lars gyerek, a dobosok királya, nem kímélte kétlábdobos Tama szerkóját. Igaz, hogy a nagy hajtömegen és a két izmos karon kívül nem sokat lehetett látni belőle, de a hallani volt mit. James pedig a maga megszokott pozíciójából énekelt és gitározott. És ha valaki azt hiszi, hogy végig csak egy helyben állt, az nagyon téved. Bemozogta az óriási színpadot, hol az egyik végén, hol a másikon, hol Lars feje fölött tűnt fel. A műsor első felében elhangzott  jó pár Metallica klasszikus, mint a “Harvester of sorrow”, “Sanitarium”, “The four horsemen”, “Wherever I may roam” amelyek rettenetesen “megzúzták” a közönséget. Pihentetésül Kirk szólózott. Közben petárdarobbantással “ijesztgették” a nagyérdeműt. Majd a színpadra került egy akusztikus gitár és jött a “The unforgiven”. A koncert közepe táján a sok szóló meg az elvontabb nóták kifárasztották a hallgatóságot, a zenészek is fáradtnak látszottak. A végére azonban a “Seek&destroy” és a “ Battery” felrázta a fáradt közönséget. Jó két órás nyomulás után a Metallica levonult, de a nagyérdemű hangosan követelte vissza, persze nem eredménytelenül. A “Nothing else matters” lírájával tértek vissza, majd elhangzott a “Sad but true”, meg egy vidám feldolgozás is szórakoztatásképpen. Ismét levonulás, ismét visszakövetelés. Jöttek is Larsék az “One” hátborzongató és félelmetes intrójával. A megrázó erejű “One”-t a kivetítőn filmbejátszásokkal festették alá. Majd jött az “Enter sandman”, melyben végre voltak fények meg pirotechnika is. A koncert relikvia – dobverő és pengető – szórással ért véget. A Metallica ismét bizonyított!

                                                                                   SCHERVENKA R. ENDRE

u.i. 2018. a jegyen az Alice in Chains szerepel a Megadeth helyett, de Alice-ék valamiért kimaradtak a pesti állomásból. A korabeli Hammerben biztos van/volt szó róla, hogy miért. Nekem most nem jut eszembe az ok. :). Vagy esetleg a neten barangolva utána lehet keresni. 

Teljes setlist néhány érdekességgel: http://metallicahungarica.hu/index.php/magyarkoncertek/8-1993, amelynek a végén nagy meglepetésemre az én koncertbeszámolóm linkje van, a(z) RM Médiás oldalamról :).

Homoródi Rockmaraton 1993

megjelent: IFI FÓRUM 1993. November 2. 29. szám POPsaROCK 

HOMOROCK – Homoródi Rockmaraton

            Jó ötlet volt az idei Nemzetközi Diáktábor programjába beiktatni egy rockkoncertet. Hálás köszönet érte Zilahi Csabának – a koncert főszervezőjének -, a többi szervezőnek és a technikusoknak, akik a nem mindennapi időtartalmú buli alatt állandóan résen voltak. Így a hegynyi cucc végig jól szólt, persze koncert közben akadtak kisebb-nagyobb bakik, de ezek elenyészőek voltak ahhoz képest, mint amit koncert előtt tapasztaltam. Ugyanis siránkozunk, hogy itt keleten milyen nehéz a rockzenészeknek, de azért nem szállunk egy kicsit magunkba, hogy belássuk: a mi hozzáállásunkon is sok múlik, hogy a dolgok zökkenőmentesen haladjanak. Hogy miért írom ezeket? Azért, mert egyes zenekarok fütyültek arra, hogy mikor kezdődnek a próbák, és a rájuk szabott időt túllépték-e vagy sem. Én most nem akarok senkit megbántani ezzel, de jó volna elgondolkozni a dolgokon. Erről ennyit. Most nézzük, hogy kik léptek fel és mit produkáltak.

            … Elsőként a csíkszeredai Heart Killer lépett színpadra. Zenéjük a jó öreg heavy metal témáira építkezik, semmi extra nincs benne. Szövegeik is elcsépelt dolgokról szólnak, rengeteg az ismétlés, stb. Srácok, ha valamit elakartok érni, ahhoz ötletesebb szövegek és zenei megoldások kellenek. Nem mondom, a nézőtéren elég forró hangulat uralkodott a műsoruk alatt, de ez elsősorban a rajongótáboruknak volt köszönhető. Másodiknak a Hollandiából érkezett Uitverkocht szórakoztatta a nagyérdeműt. Rock’n’rollos, bluse-os zenéjüket vette a közönség. Egyébként minden bandát meleg fogadtatásban részesített a nézőtér. A buli vége felé a publikumon látszott a fáradtság, de ez érthető is, hiszen egy ilyen méretű élő buli a legedzettebb koncertlátogatókat is kifárasztja. A holland srácok után a temesvári Quo Vadis adta elő műsorát, amely a saját szerzemények mellett pár Deep Purple számot is tartalmazott. A srácok a Purple nyomdokain haladnak, de nem koppintás szinten, itten kérem őstehetségekről van szó. Amit és ahogy előadnak, az fantasztikus. Kár, hogy improvizációjuk közben elszakadt a szólógitár húrja és így be kellett fejezniük előadásukat. Ám a befejezés is egy nagyszerű rögtönzésből állt, amely a szájharmonika (a szólógitáros “ezt is használta”), a basszusgitár és a dob játékára épült. Gratulálok fiúk! Ezután következett a kolozsvári Knock Out. Hobo, Rice, Guns n’Roses számokon kívül saját szerzemények is terítékre kerültek. A színpadról lejött a profizmus. A népszerűségükön nagyot lendítene egy műsoros kazetta megjelentetése! Ezt az aranyszabályt nagyon jól tudja a gyergyószentmiklósi Incognito. A tavasszal megjelent El(l)őtted a jövőd c. kazettájuk jól fogyhatott (már ahol terjesztették), hisz a közönség együtt énekelte velük az összes Incognito nótát. A kazetta anyagán kívül “lenyomták” még az AC/DC-től a Thunderstruck-ot meg a Big gun-t, az Iron Maidentől a Weekend Warrior-t (az amúgy sem tuti Maiden nóta egy kicsit gyengécskére sikerült)

            Kíváncsian vártam a marosvásárhelyi Autostop MS együttes műsorát, hisz az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani róluk. A klasszikusnak számító Nem akarunk-kal nyitottak, majd következett a többi nagy nóta: Betonvilág, Játszótér kölykei, Úgy élj és a közönség kedvence, Vásárhely. Egy nagyon jó, feelnges bulit csaptak. Itt is megjegyezném, hogy elkelne már egy műsoros kazi.

            Az utolsó együttes a régeni KGB volt. A KGB már akkor belopta magát a szívembe, amikor egy székelyudvarhelyi bulijuk alkalmával úgy elnyomták a Deep Prple Child in time-ját és a Karthágo Keleti éj-jét, hogy a szám tátva maradt a csodálkozástól. Azonban a srácok nem csak feldolgozásokkal aratnak sikereket, hanem saját szerzeményeik is állják a helyüket a hazai mezőnyben! Háromszor volt szerencsém látni őket élőben és mindig más felállásban. Remélem az elkövetkezőkben egy stabil KGB-t láthatunk majd.

            A buli végére meghirdetett jamelésből szinte nem lett semmi. Végül az Incognito-s és a KGB-s srácok mentették meg a helyzetet: egy Rice meg egy Hobo számot adtak elő közösen. A zenészeket teljesen meg tudom érteni, hisz elég fárasztó este volt számukra. Így is egy nagyszerű bulit sikerült összehozniuk. Aki eljött ide, az nem bánta meg. Reméljük, hogy az elkövetkezőkben még lesz szerencsénk ilyen koncertekhez.

Jövőre veletek, ugyanitt!

                                                                                              SCHERVENKA R. ENDRE