FélSziget Fesztivál – Marosvásárhely, Weekend, 2006. július 26-30

megjelent: Rockpolis / RM Média

FélSziget Fesztivál – Marosvásárhely, Weekend, 2006. július 26-30

Ez is megvolt, mármint a 2006-os FélSziget. Ami legfőképpen jellemző a fesztre az az emberek jövés-menése a színpadok között,  a programok sokszínűsége és az, hogy még mindig esnek egy időre olyan koncertek a két színpadon (Weekend, Maros) amelyeket az ember fia szívesen megnézne, - ez az átka annak, hogyha valaki több zenei stílust kedvel - de mivel nincs klónozva így választhat: vagy végignéz egy koncertet valamelyik helyszínen, vagy pedig ingázik a két színpad között és bele-bele leskelődik az eseményekbe. A több fajta zenei stílust kedvelő nem feltétlenül mindig a szervezőket kell szidja azért, hogy olyan bulik esnek egybe amelyeket szívesen megnézne, hanem sokszor sajnos a zenekarok is rájátszanak arra, hogy borul a program és akkor a FélSzigetelő morfondírozhat azon, hogy hol is állapodjon meg.

            Adminisztrációs ügyek intézése miatt az első Maros színpados fellépő, Pofon 74, koncertjének csak a végére értem oda. Pofonékról annyit tudni kell, hogy a két frontember nemmás mint Béfé és TSz, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat oszlopos tagjai és ezzel a zenekarral azt akarják elérni, hogy ők legyenek a legrosszabb romániai magyar zenekar, egyébként az alnevük mutatja is ezt: romániai magyar fapados csődzenekar. Nos, ismerve a mai pop piacot nehéz dolguk van a fiúknak :). (SchEndre)

A hazai hardcore/thrash brigád egyetlen zavaró jelzője, a túlzottan sok Sepultura elem a zenéjükben, úgy általában semmi baj a Guerillas-szal, egy összeforrott zenekarról van szó, de nem a saját zenéjükkel nyomulnak.

Az idei FélSziget fesztivál első Weekend színpados fellépő zenekara a csíkszeredai Fading Circles volt. Power/prog. metal muzsikájuk egyre több állcsontot szakít le, és az ének is egyre szebb, erőteljesebb. Őket követte volna a színpadon Rudán “Torock” Joe és bandája, ha idejében megtisztelték volna jelenlétükkel az erdélyi közönséget. A felelőtlenségük és a műsorváltoztatási jog miatt a romániai rock/metal zene támpillér csapata, az Altar, játszott helyettük. Talán az idei fesztivál legjobb buliját hozta össze Andy Ghost. Ő aztán tudja, hogy mi az az attitűd. Az őket követő Gép buli rövid volt és száraz, zárónótájuk a magyarsláger, Himnusz, volt. (Sebesi Attila)

A Maros színpadon a Cargo nyomott le egy jó bulit. Látszott rajtuk, hogy a rádióbarátabb dalaik mellett, milyen jólesően játsszák a zúzósabb szerzeményeiket. Az énekesük is kitett magáért, kevés a román vizeken az ilyen jó torock és az sem mellékes, hogy magyarul is köszöntötte a nézőket. Az első nap utolsó Weekend színpados fellépője, a moldáviai Zdob si Zdub, nem győzött meg annyira, mint ahogy az elmondások alapján számítani lehetett a fergeteges bulijukra. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba… (SchEndre)

A Hollywood Rose nagy csalódást okozott az elrontott Welcom to the Jungel-el és Paradise City-vel. Az énekes hozzáállása és lelkesedése példaképként lebeghetne a zenekar többi tagja, vagy bármely tribute zenekar előtt. (Sebesi Attila)

Július 27, csütörtök, 17:30 (Weekend színpad): fütyirohasztó meleg, Sziámi másodjára a Félszigeten. Müller Péter öregségét  két igen szép énekeslánnyal próbálta ellensúlyozni. Nem jó nem lenni, de nem jobb lenni sem. (Sebesi Attila)

Maros parti, világot jelentő deszkák: Nebo: volt megasztárosok zenekara funkys muzsikával. Kánikulai késő délután lazítani rájuk okés a dolog. (SchEndre)

A következő Spleen koncertet biztos, hogy kihagyom. A repertoárjuk változatlan, de ennek ellenére hibátlan: Queen és Depeche Mode. (Sebesi Attila)

Weekend aréna: a soproni Moby Dick hamarosan kérhetné a román állampolgárságot, annyit voltak az utóbbi időkben tájainkon. Egy intenzív best of fehér bálna program után át lehet sétálni a Maros színpadhoz, hogy a ’Dick okozta szürkeállomány ledörzsölést a Bikinivel frissítsük fel. D. Nagy találóan megjegyezte, hogy: „Ahogy fogyunk, úgy csökken a színpad”.

Vissza a Weekendhez, még hátra van a Tankcsapda és a Kumm. Tankcsapdán nagyon-nagy a tömeg és mindenki bulizik, a szatmárnémetiek pedig ígéretet kapnak az elmaradt ’csapda koncert pótlására. Kumm: emlékeimben egy sokkal alternatívabb/progresszívebb/avantgardosabb banda élt. Most mintha a Zdob si Zdub nyomában járnának.

Július 28, péntek: a Maros parton kezdem a délutánt, színpadon a Grant, a 80-as, 90-es évek ismert és népszerű pop-, rock slágereit játsszák, no meg pár klasszikust, mint pl. Sweet Home Alabama, frontasszonnyal az élen, még egy saját szerzemény is belefér a repertoárjukba. Ilyen kánikulában ráhangolódni a dolgokra megteszi. Ha pörgés kell akkor a Weekend színpadon ott a kolozsvári Los Pogos punk brigád, akik az 1000 fokra még tesznek szenet a tűzre, fel is rúgják rendesen a tarajosok a port a színpad előtti salak pályán. Alvin és a Mókusok ¾-ed órát késnek. Valahogy nem vagyok rájuk hangolódva, át a Maros partra, hadd lássuk mit produkál a Neoton Família, semmi extra a tavalyihoz képest, hacsak nem azt nézzük, hogy a tavaly a nagyszínpadon léptek fel Csepregi Éváék, az idén már csak a kisebbik jutott nekik, de ott is „teltház” van, dobszólónál kiszállok. Készülődés a The Rasmusra. Nagy a „móka” a küzdőtéren, a Tankcsapdán talán többen voltak. A finn srácok hozzák a formájukat a pop/rock/dark/love zenéjükkel. Az In The Shadows megasláger alatt egyszerre mozdul/lélegzik a nézőtér. Egy előzetes programot böngészve úgy néz ki, hogy Maroséknál LGT Tribute lesz. Oda érve kiderül, hogy a normális program szerint van még a Shukar Collective akik a medvetáncoltatós roma zenét fűszerezik hard dub, drum and bass elemekkel. Éjjel 1-kor ez már sok(k)…

Július 29, szombat: végre eljutunk a Humor fesztre is, a feszt után szombat délutáni gecizés következik pár ismert személyiséggel, Heti Hetes íze van, de itt nyolcan vannak. A Heti Hetes sem a kedvencem, így hát irány a mozi, néhány animáció és egy rövid film után a „belügyminisztert” is el kell hallgattatni. A Yesterdays már nyomja is progresszív muzsikáját a Maros színpadon, de az Icory is ropja a vásárhelyi hard core-ját a Weekenden. Nem marad más hátra mint felezni, vagyis vágta a nagyszínpadhoz lássunk/halljunk egy kis „énközepet” is. Mivel felezősnek indult a nap, ugyanolyan a folytatás is. Midnight Express a Marosnál, megvárom (a) A hosszú utat, aztán vágta a Weekendhez: Mercedes Band Led Zep feldolgozással lep meg, aztán jöhet a Sör blues. Maradok: jön a legendás Phoenix. (SchEndre)

Fogalmam sincs, hogy a Phoenix reneszánsz vagy barokk elemekkel díszíti zenéjét (mindkettő, sőt a folklórból is sokat merítenek – főszerk. megjegy.), de az biztos, hogy egyedi az amit csinálnak, és lenyűgöző az a látvány, amint az 50 éves rock-nagyapák keményen riffelgetnek. Megérdemeltek minden tapsot. (Sebesi Attila)

A Maros színpadon HBB, ebből a legendából is el kell csípni valamennyit. Hobo valami megjegyzés félét is tesz, hogy nem látja a zászlókat. Biza nagy divat lett mostanában a zászló lobogtatás. Mikor milyen nemzet fiai vannak a deszkákon olyan nemzeti zászlók lengenek. Mi lesz akkor ha netán egy erdélyi magyar zenekar ér el kisebb nemzetközi sikereket? Milyen zászlókat fog majd lengetni a szél egy hazai koncertjükön? Vissza a Weekendre, jönnek a Megasztárok. A nézőtér nagy része Megasztár lázban ég, mellettem valahogy elmegy az egész, akárcsak a TV műsor. Az én szememben mindig is azok a személyek az igazi tehetségek akik saját szerzeményekkel állnak ki a nézők elé és nem azok akik bármit is elénekelnek/eljátszanak. Saját szerzeményeik meg vagy lesznek, vagy a mindent felfaló kommersz média egyszerűen nem hagyja majd kibontakozni őket. A Yonderboi elég érdekes zenét játszik, az elektronikus kütyük mellett számos élő hangszer is helyett kap. Kár, hogy olyan későn léptek színpadra.

Igaz, megvártuk a Maros színpadon tiszteletét tevő Irist is, akik Râmnicu-Vâlcea-ról estek be, hajnali fél 3-ra, de akkor már nem csak ők voltak fáradtak, hanem többek között én is, de ettől függetlenül a közönség nagy lelkesedéssel fogadta kedvencét.

            Július 30, vasárnap: ezen a napon eső Isten is tiszteletét tette a városban, így a kolozsvári Seven, love metaljára kezdtem el a fesztivál utolsó napjának zenei felhozatalát csemegézni a Maros színpadnál, majd még maradtam egy csöppet az One jazzébe is belefülelni. Valahogy ez a nap is a két színpad közötti ingázásról szólt. Weekend stage: Buricul Pãmântului, Vama Veche, nem tettek nagy benyomást rám. Vissza a Maroshoz ahol az Autostop MS nosztalgiázott. Ez jól esett, csak épp azt nem értem, hogy Nagy Árkosi Árpád miért nem játszik legalább olyan tűzzel a Coverben is, mint ahogy tette azt Autostop-éknál? Weekend: Depresszió, már nagyon kíváncsi voltam rájuk, nem is okoztak csalódást, zúztak rendesen Halász Feriék, modern metaljukut vette is a közönség. Minden elismerésem a Depresszióé, de én maradok a kedvenc stílusomnál, a prog./power komplex metal különböző válfajainál. Nem vagyok nagy punk szakértő, de a The Toy Dolls mint show bejött. Ha már a napot a Maros színpadnál kezdtem fejezem is be ott jelszóval hátravonultam, ahol az Animal Canibals már pakolt is fel a színpadra. A sok zúzda után meglehetett nézni/hallgatni a kannibálokat is, annál is inkább mivel minden élőbe ment, így volt is egy rakás poénkodás, szöveg kifordítás a helyhez adaptálva és az sem volt semmi amikor Kukáék románul is köszöntötték a közönséget. Ganxsta Zolee és a Kartell ennél sokkal unalmasabb volt így lehetett is búcsúzni a Félszigettől és viszlátot inteni.

            Akinek inge a színes kavalkád annak mindenképp érdemes ellátogatnia néha a FélSzigetre. A változatos zenei programok mellett (amelyekből néha még sok is van) egyéb más érdekes szórakozási lehetőség is akad dögivel. Viszlát 2007-ben! (SchEndre)

Rockmaraton – Pécs, Malomvölgyi Arborétum, 2006 július 10-16

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Sebesi Attila

Rockmaraton – Pécs, Malomvölgyi Arborétum, 2006 július 10-16

A következő pár sor a hihetetlenül jól sikerült pécsi Rockmaraton, ezév július 12.-i, szerdai napjáról számol be, persze nem túl  részletesen, mert akkor hosszú lenne és nem olvasnátok el.

A történetek helyszíne a Pécs melletti malomvölgyi Arborétum, ahol a VI. Rockmaraton volt megrendezve. Három színpad építtetett: egy tehetségkutató, Local Heroes elnevezésű kisszínpad, amelyen amatőr bandák léptek fel, egy Rockinform és egy Hammer színpad. Mindhárom színtéren szinte kivétel nélkül iszonyatosan jó bulik voltak.

Kora délután egy korsó sört “puszilgatva” egy kegyetlen zenére figyeltem fel, ami arra kényszerített, hogy a kisszínpad irányába forduljak. Két gitáros, egy bőgős és egy dobos fiú gyilkolták a riffeket. Az ének ragadott meg elsőként, olyasmi volt mintha a Susperia-s Athera 18 évesen énekelne, a szólók is gyilkoltak rendesen. Nekem nagyon megtetszett ez a power/prog muzsika, nevük All/Play/Dead.

A Rockinform színpadon aznap a Sudden Death zenekar lépett fel elsőnek, akik minden feltétel nélkül felkerültek a magyar-kedvencek listámra. Zenéjük eléggé skatulyázatlan, de azért megpróbálok képet festeni a hangszerelésükről: pörgős death nyakon loccsintva power körítéssel, szóval nem finomkodnak a gitárokkal. Miután ők lejöttek a magaslatról, az Agregator már nyomult is. Akkora bulit teremtettek, hogy még ma is eláll a lélegzetem egy pillanatra, ha visszagondolok rá. A tömeg egyszerre hajalt, kivéve aki nem, Tass is látta, hogy még egy kevés ideig ő a király, bulizott is rendesen. Valami jó érzés mocorgott a levegőben. A hajtépő buli után Tassal szépen szóba is elegyedtünk, természetesen mindenki a saját barátnőjével, sörökkel. Aztán egy pár kör után elég lett a “múzsa csókja”, kiszálltam az ivásból, mert nem akartam elszalasztani az est fénypontját, a Finntroll-t. Elmentem a Rockinform színpad mellől, el onnan, el, messzire.

Ekkor ugattak őrülten Blind Myself-ék a Hammer telepen, de csak keveset láttam az előadásukból, mert a Sudden Death frontember egy másik, Northfire Records-os, zenéjét mutatta be nagy örömmel (az Aetherius Obscuritas-ról van szó, egy Burzum és Ragnarök keverék). Visszasétálva a Rockinform színpadhoz a Dying Wish gerjesztette a hangulatot, a Hammer színpadnál pedig  az “antiszociális” Brigád zenélt. Ahogy sötétedett, úgy fogyott a türelmem is, de nem amolyan ideges hangulat szállt meg, hanem olyasmi, mint amikor kezd elég lenni az előjáték, és végre be akarok nyitni a boldogság kapuján, hogy megpihenhessek  a nyugalom és felfrissülés szigetén. Minden sejtem ki volt éhezve a Finntroll-ra. Kikapcsolódásként a Hammer standnál nézegettem a lemezeket, és egyetértettem önmagammal, hogy a Rockmaratonon levő báb-istenek közül a legszebb a CD elárusító lány volt. Tapsot érdemel, szép volt.

22 óra körül már Halász Feri “ugratta” a tömeget. Én egy tervet akartam kidolgozni arra, hogy hogyan láthatnám az egyik nagy magyar favoritomat, a Christian Epidemic-et is, mivel szinte egy időpontban kellett zenéljenek a finnekkel. Végül is egy szám erejéig hajaltam, Széles Zsolt meg hörgött, mint az állat.

Egy hosszas várakozás után egy hátborzongató isteni mozzanat emelt fel a földről, a Finntroll falka a színpadra vonult. Valami olyan érzés izgatott, mint mikor egy hosszas várakozás után végre tied a vidámpark. A különbség a végkifejlet produktumában volt. Fogalmam sincs, hogy a volt énekes, Wilska, hogyan vezetett le egy koncertet (azt mondjuk hallottam, hogy nem csinált semmi nagyot), de az biztos, hogy az alig 25 éves Vreth a csúcson volt. Igaz voltak részek, amikor nem tudtam, hogy most mit akar, nekünk, nézőknek a tudtunkra adni, de kiderült, hogy mások is így jártak. Az is világossá vált, hogy kedvenc albumuk a Jaktens Tid, mivel erről nyomtak el legtöbb darabot, pl: Jaktens Tid, Kitteldags, Slaget vid blodsalv, de nem volt a Bakom varje fura. De elhangzott a  Trollhammaren is és a Nattfödd is a Nattfödd anyagról. Vártam a Den sista runas dans-ot pihentetőnek, de a Visor Om Sulet albumról nem játszottak semmit, de az Ursvamp kárpótolt mindent. Még az erdei állatok is jól érezhették magukat. A hangosítás is isteni volt, pedig én nem olvastam még eddig dícsérő szavakat a magyarországi megszólalásukról. Akkorát zúztam, mint még soha, de ki tudná megcsinálni, azt hogy ne zúzzon, mikor a seggig érő hajakat látja a színpadon lobogni és a kedvenc bandája dönget 120 db-vel. Tanácsolom minden fémszívűnek, hogy hátralevő életének minden nyarán vegyen részt egy ilyen metalkezelésen, egy ilyen rockterápia elengedhetetlen az egészséges élethez. Megjegyzés: nem minden orvosság keserű. A szavak hatalma lekicsinyül az a látvány mellett, amit július 12.-én átéltem a malomvölgyi Arborétumban a Finntroll bulin. És mint szinte mindig, most is ott feküdt mellettem a “meztelen igazság”: hajnali 5-ig virrasztottam a finn brigáddal, a józanabbik részével. (Ebből a beszélgetésből egy részlet olvasható majd a Finntroll interview-ban). A koncertet egy utazás követte, vissza kellett szállni a földre. A reggeli hidegvízes zuhany pedig a szeretkezés utáni cigaretta volt.

És mindez CSAK egy nap alatt történt. A rockterápia július 10-től 16.-áig tartott (azaz hat nap), 137 zenekar biztosította az ember gyógyulását ijesztően jó hangulattal és kegyetlen koncertekkel.

Képek,  infók és további részletek a Rockmaraton honlapon: www.rockmaraton.hu

 Köszönet Szakonyi Balázsnak és Schervenka Endrének és Melikémnek, akik nélkül nem történhetett volna meg mindez velem. Respect.

Sebesi Attila

Rock la Mures – Periam, 2006 július 6-9

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Sebesi Attila

 Rock la Mures – Periam, 2006 július 6-9

Figyelem az alábbi szöveg elvétve tartalmaz kultúraromboló kifejezéseket (pl: mentsd meg a lelkem, mert baszottul fáj), minden erőfeszítés ellenére sehogy sem tudtuk azokat helyetesíteni homo sapiens baráti szófordulatokkal. Kérem csak akkor olvassa el az alábbi rövid történetet ha már meggyőződött arról, hogy a hímvessző nem csak pisilésre alkalmas.

Július 8.-án az Ektomorf zenekar egy olyan fesztiválnak volt az egyik legnagyobb meghívottja, amit nem a fesztivál hangulatáért, vagy a szervezők segítőkészségéért kell látogatni. A beavatottaknak nem szükséges a zenekar bemutatása, de a később érkezettek annyit kell tudjanak az Ektomorfról, hogy a karrierjük elején (1995) Sepu stílusban nyomultak, de már akkor is belevittek a zenéjükbe roma népdal dallamokat és stílusjegyeket. A Sepu hasonlat miatt sok Sepu-rajongó még csak meg sem hallgatja ezt a zenét. A zenekar frontembere nekik azt üzeni a legnagyobb tisztelettel, hogy “olyan magasról szarom le õket, mint ez a fa itt” (a hátunk mögött volt egy fa).

A Temesvártól kb. 50 km-re eső Periam Port-on volt megrendezve a RockLaMures fesztivál idén negyedjére. Mielőtt Zotya és csapata színpadi műsoráról írnék, meg kell említenem a Guerillas-bulit, ami a korai  kezdés (du. 5) ellenére kimagasló volt, beillett az Ekto képbe. Kellemeset csalódtam a SensoTv-s műsorvezető srácban, aki a Crize frontembereként rendesen odamondott a román népre szégyent hozó, köcsög manelistáknak, de csak ennyit róluk, mert a zene az olyan hardcore-os cucc és arról nincs mit írni. Jól esett hallani a Luna Amară előadásában a J. Cash/N.I.N. Hurt-öt.

Mielőtt a teljes csapat megjelent volna és el kezdett volna betonozni, ahogy csak ők tudnak, azelőtt Joci (marosvásárhelyi születésű dobos) válaszolgatott néhány kérdésemre, aztán egyszer csak azon veszem észre magam, hogy Farkas Zoli már ropja is a táncot. Kiba...ttul nagyot robbant az Ektomorf.

Kizárólag angol nyelvű dalokkal nyomultak, ezt a vezér azzal magyarázta a koncert után, hogy „annak idején nem kellettünk, akkor most hallgassanak Tankcsapdát”. Szóval nagy szomorúságomra nem volt egyetlen Kalyi Yag darab sem, de volt a Fuck You All, ami szinte leszakította a fejem, (szépen néztem volna ki fej nélkül). És a You Get What You Give is, az Instinct is, a The Holy Noise is szépen beindította a tömeget. Nyugi, nem kell nagy tömegre gondolni, csak kevesen hajalgattak, az első három sor, de volt elég hely ott is mert nem volt tömegnyomor, max. 1500 fő nyomult aznap este. A 2005-ös Destroy albumról is nyomtak számokat, pl: Gypsy, I Know Them, kegyetlenül odasúroltak a húroknak. Életemben nem láttam ekkora színpadi zúzást, mint amilyent ők csináltak, a basszeros Csabi volt egy kicsit nyugisabb a többiekhez képest. Zoli bikául üvöltött mindent, és emellett még gitározott is és durván csápolt ő is, én azt sem tudtam, hogy álmodok, vagy sem.

Nem volt hosszú a Ektomorf buli, de éppen elegendő, ahhoz hogy energia készleteim kimerüljenek. Biztos vagyok benne, hogy az elkötelezett Sepu rajongók is csápolgattak volna nagy sunyin.

Nagyon türelmetlenül várom a következő albumot, aminek a neve Outcast lesz, amin már dolgoznak a legnagyobb német független kiadó stúdiójában. Biztos, hogy atombomba lesz az is, mert a két eljátszott nóta is iszonyat volt. És biztos, hogy az Instict utódja lesz. Rajongásomat még jobban felszították. Lenyűgöz mindig az, hogy nemzetközi sikeres bandaként is mennyire szerények és barátságosak a tagok, ezt eltanulhatná egy-egy amatőr banda..

Az egyetlen szomorú dolog, ami eszembe jutott, hogy milyen messze és mennyire nem magyar településen találkoztam ezzel a magyar együttessel. Sebaj, majd a Székelyföldi Rockmaraton 10. születésnapját is az Ossian-nal és Moby Dick-kel fogjuk ünnepelni, és tiszteletbeli vendégnek meghívjuk Kalapács-ot…

Sebesi Attila