Album, demó ismertető / Interjú / Beszámoló / Zenekar bemutatás

Műanyagflakon-eső, könnygázbomba és METALLICA Bukarestben

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/13 Zenebona


Műanyagflakon-eső, könnygázbomba és METALLICA Bukarestben

            Bukarest most így nyár előn még rondább képet nyújt, mint télen. A csoportosan kószáló kóbor kutyák, a központi helyeken tornyosuló szeméthegyek, a bűzlő Dâmbovita egyértelműen azt jelzik, hogy Balkánia fővárosában vagy és nem a kis Párizsban. Ott és akkor “felejtsd el, hogy Európa”, pedig milyen optimista voltam a Dio koncertbeszámolómban a közönséget illetően…

            A 2 órára meghirdetett kapunyitás 4 órára módosult. Persze, a tömeg nagy része ezt nem tudhatta, így a különböző üdítős flakonok már fél négy körül szálldosni kezdtek a rohamrendőrök felé. Fél ötkor végre kitárult a kapu és hatalmas nyomulás támadt. A rendőrök nem bírva a túlerővel, csak könnygázzal tudták lecsillapítani a tömeget. A bejáratnál még vagy 15-ön megtapiztak, aztán mindenki boldogan elfoglalhatta a helyét, ahová a jegye szólt.
            Jól megszokott keleti késéssel a bukaresti Antract 6 óra helyett 7 előtt 10 perccel lépett a gigantikus színpadra. Tisztelet a bátorságukért, hogy 20 percig tűrték a közönség füttykoncertjét és a műanyagflakon-esőt. A hímsoviniszta szövegekkel megtámogatott, nem sok jót mondó hard’n’heavy zenéjük engem sem késztetett arra, hogy a közeljövőben lerohanjak egy bukaresti lemezboltot, de azért arra sem, hogy kezdjem őket hajigálni…
A másik előzenekar, az amerikai Monster Magnet anyagai után ellenben már érdemes kutatni. A nagyon jó hanggal megáldott énekessel és az ős-Black Sabbath ízekkel átitatott zenéjével ez a csapat olyan rock’n’roll showt nyomott le, amit tanítani kellene. Persze ők is érezték, hogy a tömeg nem miattuk gyűlt össze, azért a jó félórás intenzív Magnet kezelés után, átalakítás végett átengedték a színpadot a roadoknak.
            Fél tíz körül elsötétült minden és a megszokott intróval A jó, a rossz és a csúf westernfilm zenéjével berobbantak a ‘90-es évek Fém Istenei, a talpig feketében öltözött Metallica! Kivétel az utóbbi idők legnagyobb csalódását okozó Lars fiú volt, aki a csapat “fekete bárányaként” fehér pólóban pattant a két lábdobú Tama szerkó mögé. Viselkedésével is kitűnt a többiek közül, látszott rajta, hogy már nem az a tűz ég benne, mint ‘93-ban az MTK stadionban.
            Átnyargaltak a pályafutásuk legnagyobb dalain, a hangsúlyt a Ride the lightning album szerzeményeire helyezve. A két Load album dalait nem nagyon erőltették. Az igazság az, hogy élőben egyik Load-os szerzemény sem éri utol az olyan monumentális nótákat, mint a Creeping Death, a Wherever I May Roam, a Trapped Under Ice vagy a félelmetes intróval és tűzijátékkal bevezetett One. A Garage Inc.-ról, ha jól emlékszem a Die, Die My Darling hangzott el. Kirk hiába vezette elő a Sabbra Cadabbra klasszikus Sabbath riffet, Larsék nem haraptak rá, de ugyanúgy járt valamelyik Justice-os témával is. A hangzásról annyit, hogy a bőgő szerintem túl erős volt és a túlzott hangerő megölte a zene tisztaságát. Így az One és a Nothing Else akusztikus témái torzan szólaltak meg. A tömeg hiába skandálta a Seek and Destroy-t, Hetfieldék a Battery-vel vettek búcsút romániai rajongóiktól. Azért a Fade to Blacket és a Sanitariumot beszoríthatták volna a műsorba…
            Végezetül egy jó tanács az érzékenyebb lelkületű rockrajongó társaimnak: Ha lehetőség van rá, az ilyen nagy koncerteket Pesten nézzétek meg. Ott azért már tudják, mi fán terem a civilizáció!
SchEndre

UDVARHELYSZÉKI ZENELENYOMAT ’99

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/14 Zenebona


UDVARHELYSZÉKI ZENELENYOMAT ’99

            Mielőtt belefognék a kazetta boncolásába, szeretném leszögezni, hogy az itthoni zenekarokat nem rossz szándékkal cseszegetem. Tudom, hogy milyen nehéz körülmények között léteznek, de néha kell a keményebb, építő jellegű kritika, hisz egyesek pár fellépés után kezdenek “elszállni”, pedig igazán nincs mitől. Ha belegondolok, hogy milyen csúfosan zajlott le június 26-án eme kazetta bemutató bemutató koncertje, bizony egy kicsit elmegy a kedvem az erdélyi rockzene csecsemőzokniban járó show-business világától. Pedig ha van valaki, akkor én (és a Zenebona) nagyon támogatom az itthoni megmozdulásokat, igaz, sajnos csak erkölcsileg tehetem. Szóval ha a zenészek egy csöppnyi önkritikával rendelkeznek, nem szívják fel a vizet rögtön…

            Kézbe véve a kazettát, a nagyon jó minőségű borító és a művészi grafikája máris jó benyomást gyakorol a leendő hallgatóra. Amit hiányolok a feltüntetett információk közül az az együttesek tagjainak névsora (…és néhány bemutató a zenekarról – lásd a MHH Demonstráció kazettáit. Ami pedig a médiákat illeti, az Európai Idő Zenebonája is, Schervenka Endre jóvoltából alapos figyelemmel végigkísérte a Zenelenyomat munkálatait. Végső soron ennek a lapnak köszönhetően szereztek tudomást azok a rockrajongók, akik nem Udvarhelyszék környékén laknak. – Z.Cs.). A kazettán 12 együttes kapott lehetőséget a bemutatkozásra, 8 képviseli a rockzenét, 1 a lantos versmondók világát idézi, 3 a dance követeként van jelen.
            A szalag elindítása előtt ajánlatos felcsatolni a “hazai füleket”. Amint Z.Csaba barátom már nemegyszer leírta, az itthoni anyagok java részét nem úgy kell hallgatni, mint az olyan produkciókat, amikbe dollár(forint)-hegyeket pumpáltak. Bele lehet kötni a gitárhangzásba, a dobok megszólalásába, de figyelembe kell venni azt is, hogy a zenekarok többsége életében először volt stúdióban és a felvételeket vezető Sima Endre is a munkálatok során rázódott igazán bele a stúdiózás fortélyaiba.
            A kazettát a Shadows nyitja az Árnyékok c. dalával. Lendületes, dallamos zenéjük a magyar metal krémjének zenei világát idézi. A középrészben átúszik akusztikusba, majd a záró részben visszatér a kezdeti vágtához. A srácoknak egy önálló demója átfogóbb képet adna arról, hogy hol kellene javítani a hangzáson, a dalok szerkezeti felépítésén. A Knife Rock’n’’roll fia némi Soul Asylumos feelingel indul, majd egy korai Tankcsapda dalnak is elmenne, ha Lukácsék annak idején ennyire megbolondították volna a dobtémákat. Az Orpheusz Letértünk az útról c. dala igen tele van pakolva hangszeres szólókkal, amik megtörik a lendületet. Találó a Drosofila dalának címe: Változtass! Bizony itt sok mindenen kéne változtatni, mind a stílus, mind az ének szempontjából és a doboknál is gáz van. A Crying for Eternity Kiáltása egy jó kis atmoszférikus doom/death dalocska lenne, ha a gitárokat nem dugták volna el a stúdió mélyére. A Balance-re már ráakasztották a progresszív jelzőt. Én még nem sorolnám őket ebbe az irányzatba, bár a fiúk jó úton haladnak efelé. When I was younger – itt bebizonyosodik, hogy a Kopó Blues Band is tud jó dal(okat) írni, ha akar. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fognak végre egy olyan koncertprogrammal előállni, ahol nagyobbrészt saját számokat adnak elő.
            Ha valaki unja már a sok sablon rockszöveget, akkor annak ajánlani tudom a Forgotten Illuziók c. nótáját. Akusztikusan indul, majd a középrésznél eleresztik magukat a fiúk. Itt véget is ért a rockzene. A Csavargó A vég-nél a lantos versmondókat idézi. A dance csapatoknál a lényeg, kiválasztani egy dobprogramot, rápötyögtetni egy egyszerű melódiát fülbemászó énekdallammal és máris lehet rohanni a CD-vel a diszkóba egy kis tátogásra. A Black Shadow az Álomvilág, a The Cool Project Vár rád az éjjel ész az MC’s Factory a Kavarj! c. dallal szerepel a kazetta végén. A jövőben talán jó lenne külön-külön kazettán kiadni a rock és a dance képviselőit. Itt van tehát ez a kazetta, a kezdő lépések megtörténtek. Most már rajtad/rajtunk áll, hogy  milyen lesz a folytatás.
SchEndre


A Turné folytatódott…

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/13 Zenebona



            …Székelykeresztúron. Június 4-én az Udvarhelyszéki Zeneklub ismét bevetette csapatait. Ezúttal a támadók a Drosofila, a Forgotten, a Knife és a Shadows együttesek legénysége voltak. Mit mondjak? A közönség nemcsak nézőszám szempontjából pipálta le a csíkszeredai, a gyergyói és a szentkeresztbányai rajongókat, hanem lelkesedésben is. Ennyire hálás közönséget egyik csapat sem szórakoztatott a fent említett helyszíneken. Talán a hatékonyabb reklámnak tudható be ez a látogatottság, vagy egyszerűen az embereknek tele lett a… hócipője a sok tátogó „narkós elefánttal”?
            A Jam Boulee turné ezen állomásán a Sors keze az udvarhelyi Drosofilát választotta nyitó bandának. A csapatból hiányzott a bőgős és a billentyűs, ezért a Shadows basszistája, Indián segítette ki a javarészt Korál, Piramis, Edda, Twisted Sisters feldolgozásokat játszó zenekart. Nem akarom megsérteni Drosofiláékat, de én a helyükben egy bő félévet vagy inkább egy egész évet intenzíven próbálnék és csak azután állnék ismét színpadra.
            A keresztúri Forgottenről annyit, hogy még a drága jó unokatesóm is elismerően bólogatott, pedig amikor két évvel ezelőtt látta őket, nem zárta a csapatot éppen a szíve csücskébe. Az, hogy az Ossian: Átverés c. dala nem sült el a legjobban bocsátassék meg nekik, hisz egyszeri elpróbálás után nem is mehetett jobban, viszont valamivel el kellett búcsúztatni a nemsokára bevonuló, legjobban szirénázó gitárost, Botit.
            A Knife, mint mindig, most is egyszerű dalokba foglalta a rock’n’roll fiait. Az énekes-gitáros Ákos egy eredeti fickó, az a fajta laza frontember, amilyent néha hiányolok a hazai rockszínpadokról. A kb. egy hónapja trióban nyomuló Shadows bővíthetné hazai kedvenceim listáját, ha több egyéni megoldásra törekednének a dalaikban. Így is tetszik amit csinálnak, hisz Szigyi nemcsak egy jó gitáros, de jól is énekel és Hubának is vannak figyelemre méltó pörgetései.
            Ha figyelembe vesszük, hogy Székelykeresztúr egy kb. 12 ezer lakosú kisváros és kb. 85-ön voltak a koncerten (a Nem élhetek muzsika szó nélkül c. darabra is kb. ennyien voltak kíváncsiak, műfajilag ugyebár távol áll a hangos, ezerszer elátkozott rockzenétől…), akkor nem is olyan rossz ez az arány. Végezetül egy jó hír: megjelent az Udvarhelyszéki Zenelenyomat ’99 kazettán.
SchEndre