megjelent: IFI FÓRUM 1993. November 9. 30. szám POPsaROCK – Koncertnézőben 

METALLICA, MEGADETH, THE CULT – Budapest, MTK stadion

            “Csak bámultam lestem…” Bizony, volt mit bámulni: az óriási színpadon és a pódium két oldalán lévő két egymásra vigyorgó koponyát, amit Metallica-pólókról biztosan ismertek, s a nagyobb látvány még csak ezután jött. A pokoli hőség ellenére is a legtöbb rocker feketében nyomult. A koncertet este 6 órára hirdették meg, de már fél hatkor a színpadon termett a – The Cult. Ez a rendezőktől nem volt szép dolog, hisz aki 6 után érkezett, lekéste műsorukat. A pár tonnányi motyó az első két banda esetében nem volt topon, de a Metallicánál minden a helyére került.

            A Cult teljes erőből nyomult, minden számuk után hatalmas tapsot kaptak, időnként beindult a villanegyed is. Ian Astbury (aki úgy lóbálta mikrofonját, akár egy cowboy a lasszóját) és csapata tudták, hogy ez nem az ő napjuk, de azért becsületesen lenyomták jó félórás műsorukat és láthatólag jól érezték magukat.

            Félórás színpadi átszerelés után félelmetes intróval berobbant a Megadeth. A nézőtéren egyre jobban beindult a villanegyed. A Megadeth műsora az utolsó LP, a “Countdown…” számaira épült, de olyan klasszikus is elhangzott, mint a “So far, So Good”, amelyben Dave kétnyakú gitáron pengetett. Marty Friedman gitáros úgy szántotta a színpadot , akár egy traktor. Dicséret illeti Nick Menza dobost is, aki szintén nagyot produkált. Dave Mustain elég visszafogott volt, lehet azért, mert a Metallica előzenekara voltak. Ami nem tetszett a Megadeth előadásában az az volt, hogy szinte minden számuk után levonultak a színpadról (talán elrontották a gyomrukat valamivel?). A jó órás műsor után a Megadeth távozott a deszkákról. A közönség elenyésző része követelte vissza őket, de csak Dave jött vissza búcsúzkodni, meg egy pár pengetőt elszórni. A látvány ellenére én úgy érzem, hogy azon az estén Mega Dave-ék nem nyújtottak 100%-ot.

            A közönség egyre türelmetlenebbül várta a nagy csapatot: a Metallicát. Jó ¾ órát kellett várni, a színpadi átalakítás miatt. Majd megszólalt a jól ismert intro (aki nem tudná: “A jó, a rossz és a csúf” western-film zenéjéről van szó), színpadon termett a Metallica legénysége talpig feketében és egyből belevágtak a “Creeping death” riffjeibe. Már az intro alatt egyre jobban beindult a közönség, de ahogy Jamesék a húrok közé csaptak, a nézőtéren elszabadult a pokol, de el a színpadon is és ez így tartott szinte 3 órán át. Kirk betáncolta a színpadot, s közben biztatgatta a közönséget is, akinek nem nagyon kellett a biztatás. Jason nagyszerű showman, pár centis hajával úgy headbangelt, hogy az ember nézte, mikor esik le a feje, de azért keményen “nyomta a dögöt” a többiek alá. A szakállas Lars gyerek, a dobosok királya, nem kímélte kétlábdobos Tama szerkóját. Igaz, hogy a nagy hajtömegen és a két izmos karon kívül nem sokat lehetett látni belőle, de a hallani volt mit. James pedig a maga megszokott pozíciójából énekelt és gitározott. És ha valaki azt hiszi, hogy végig csak egy helyben állt, az nagyon téved. Bemozogta az óriási színpadot, hol az egyik végén, hol a másikon, hol Lars feje fölött tűnt fel. A műsor első felében elhangzott  jó pár Metallica klasszikus, mint a “Harvester of sorrow”, “Sanitarium”, “The four horsemen”, “Wherever I may roam” amelyek rettenetesen “megzúzták” a közönséget. Pihentetésül Kirk szólózott. Közben petárdarobbantással “ijesztgették” a nagyérdeműt. Majd a színpadra került egy akusztikus gitár és jött a “The unforgiven”. A koncert közepe táján a sok szóló meg az elvontabb nóták kifárasztották a hallgatóságot, a zenészek is fáradtnak látszottak. A végére azonban a “Seek&destroy” és a “ Battery” felrázta a fáradt közönséget. Jó két órás nyomulás után a Metallica levonult, de a nagyérdemű hangosan követelte vissza, persze nem eredménytelenül. A “Nothing else matters” lírájával tértek vissza, majd elhangzott a “Sad but true”, meg egy vidám feldolgozás is szórakoztatásképpen. Ismét levonulás, ismét visszakövetelés. Jöttek is Larsék az “One” hátborzongató és félelmetes intrójával. A megrázó erejű “One”-t a kivetítőn filmbejátszásokkal festették alá. Majd jött az “Enter sandman”, melyben végre voltak fények meg pirotechnika is. A koncert relikvia – dobverő és pengető – szórással ért véget. A Metallica ismét bizonyított!

                                                                                   SCHERVENKA R. ENDRE

u.i. 2018. a jegyen az Alice in Chains szerepel a Megadeth helyett, de Alice-ék valamiért kimaradtak a pesti állomásból. A korabeli Hammerben biztos van/volt szó róla, hogy miért. Nekem most nem jut eszembe az ok. :). Vagy esetleg a neten barangolva utána lehet keresni. 

Teljes setlist néhány érdekességgel: http://metallicahungarica.hu/index.php/magyarkoncertek/8-1993, amelynek a végén nagy meglepetésemre az én koncertbeszámolóm linkje van, a(z) RM Médiás oldalamról :).