HELLOWEEN, PROSPECT, ANTRACT Bukarest 2006. jan. 28. – Polivalenta Csarnok

megjelent: Rockpolis / RM Média

HELLOWEEN, PROSPECT, ANTRACT

Bukarest 2006. jan. 28. – Polivalenta Csarnok

            Úgy néz ki, hogy nálunk is (Románia) beindult a nemzetközi bandák koncertdömpingje. Csak bírja a csóró ország rockerseregének a zsebe…Ha jól emlékszem akkor ez volt az első olyan koncert ebben az országban, amelynek a promoválása az esemény előtt jó féléve már elkezdődött és a jegyek is beszerezhetőek voltak elég kedvezményes áron.

Végre talán a szervezők is felnőnek a nemzetközi szintre és nem a véletlenre bízzák a rendezvényük sorsának alakulását. Nagyjából minden a kiírt programnak megfelelően alakult. Kapu/ajtó nyitás 18:00 órakor. Ezt azért hamarabb meg lehetett volna kezdeni a hidegre való tekintettel és azért, hogy egyes érdeklődök ne maradjanak le az első zenekarról. Mindezek ellenére a tájainkon megszokott félórásnál nagyobb időcsúszású kezdés, csupán pár percesre sikeredett és máris élvezhette a nagyérdemű a bukaresti Antract műsorát. Ezt a zenekart volt alkalmam kétszer is látni (lásd Dio, illetve Metallica koncertbeszámolóimat). Mit mondjak?

Az Antract mindig a rockzene előterében uralkodó trendeknek próbál(t) megfelelni. Jelenleg HIM-es korszakukat élik, az említett zenei világba belecsempészve némi romános elemeket. A cucc átszerelése után következett a szlovén Prospect. Ezidáig erről a zenekarról nem sokat lehetett hallani a “szakmában”, de nekem kellemes meglepetést okoztak és nemcsak azért mert előadtak egy különleges egyveleget – Black Sabbath: Paranoid/Iron Maiden: 2 Minutes To Midnight/Dream Theater: Pull Me Under – hanem mert a saját szerzeményeik is a helyén voltak. A monumentális billentyű szőnyeg, a gótikus/atmoszférikus ízeken kívül adott valami filmzeneszerű hangulatot a dalaiknak, a gitártémák pedig a power-progresszív metal határait súrolták.

Az átszerelési szünet után az AC/DC For Those About To Rock című dalának egyre hangosabb bejátszásával (amely már-már a fájdalom küszöböt súrolta) + egy Helloween intro után a csapat, legújabb albumának, a Keeper III.-nak (The Legacy) a kezdő nótájával a King For a 1000 Years-el indított. Ezután rögtön jött az Eagle Fly Free, ami még Kiskével készült ’88-ban. Itt kiderült, hogy Andi Deris bármilyen jó énekes is, a Kiske témákkal nem tud megbirkózni. A későbbiek során még a vele készült daloknál is volt ének probléma (Mr. Torture). A showt igazából a basszusgitáros, Markus produkálta a dobos Dani-vel, amikor ez utóbbi dobszólójánál egy gyerekméretű dobszerkón próbálta Dani-t utánozni, de mivel nem igazán „sikerült” neki, ezért a végén a cájgot tetetett haraggal szétverte. Persze a dobos is „visszapofázott”, amikor Sascha adta elő gitárszólóját, mivel Dani egy miniatűr gitárral a nyakában jelent meg a színpadon és megmutatta, hogy ő is tud tekerni. Mindent összevetve egy profi bandához mérten jól megszervezett koncertnek lehetett tanúja az aki a farkasordító hideg ellenére vállalta az utazás nyavalyáit, mert azért a közönségnek kb. felét a vidéki rockmanusok tették ki.

A dalok sorrendje:Intro, King For A 1000 Years, Eagle Fly Free, Hell Was Made In Heaven, Keeper, A Tale That Wasn’t Right, dobszóló, Occasion Avenue, Mr. Torture, If I Could Fly, gitárszóló, Power, Future World, The Invisible Man, Mrs. God, I Want Out, Dr. Stein.

esch

Defender 9. születésnapi koncert Marosvásárhely 2005. dec. 3., Kultúrpalota

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Gáll Zoltán 

Defender 9. születésnapi koncert
Marosvásárhely 2005. dec. 3., Kultúrpalota

Egy újabb év közeledik a vége felé. A marosvásárhelyi közönség ilyenkor már megszokhatta, hogy a Defender együttes szülinapi koncerttel rukkol majd elő. S ahogy az elmúlt években, most is egy nagyszerű koncerttel ajándékozta meg a banda hűséges publikumát. Mivel a Mikulás naphoz nagyon közel esett az előadás dátuma, így természetesen ingyen lehetett megnézni, sőt akciós áron lehetett hozzájutni az együttes új lemezéhez, ami ugyanezen a napon jelent meg.

A lemez címe "Tiszta szívvel" és néhány új dal mellett tartalmazza a tavalyi "Álarcod mögött" album legfontosabb dalainak akusztikus változatát is. Na, de visszatérve a mostani koncertre, teltház előtt, beindult a gépezet, mégpedig egy vadonatúj nótával. Persze nem maradt el a már megszokott színpadi tűzijáték, sem pedig a magasból aláhulló Defender logóval ellátott fekete-sárga léggömbök. Az előadás első részében egy jól összeválogatott műsor szerint, egymás után hangzottak el a már slágereknek mondható nóták, úgy az "Álarcod Mögött", mint a "Kőszobor" lemezekről, persze belopván két - három zsírúj számot is. Az első rész záró dala a "Feketében" című insztrumentális remekmű, amelyben sikeresen bemutatták gitár, illetve dob tudásukat a fiúk. A második rész kissé nyugisan kezdődött, ugyanis az elektromos hangszerek helyett, akusztikus gitárok kerültek a kezekbe és tiszta szívvel játszották el a legfrissebb lemez néhány dalát.

És, hogy a közönséget tovább bombázzák meglepetésekkel, színpadra lépett, meghívottként, a tavalyi év során aktiváló Dán Péter is, aki hatalmas plusz energiát sugárzott a színpad előtt álló-ülő rajongóknak. Meg kell mondanom, talán az egyik legjobb Defender koncertet láttam, mindenféle érdekes dolgokkal fűszerezve, mint például, az állandó háttérénekesnő, Demeter Panni személyében, aki persze nagyszerűen teljesített oboán is, a "Vigyázz rám" című dalban. 
Összegezve az egészet, egy kiváló műsort láthattunk ezen az estén és remélem, ezentúl is lesz még részünk nagyszerű Defender bulikban.

 

 

Monsters Of Transylvania Rockfest 2005 Marosvásárhely, 2005. nov. 26. - Sportcsarnok

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Gáll Zoltán

Monsters Of Transylvania Rockfest 2005
Marosvásárhely, 2005. nov. 26. - Sportcsarnok

Rég vártunk egy újabb önálló nemzetközi rockeseményt Marosvásárhelyen. Az első, amelyre még, gondolom sokan ma is emlékeznek, 2001 tavaszán történt meg, felsorakoztatva néhány nyugati metalbandát, akik közül a hazai közönség legalább kettőt akkor még kedvencének is mondhatott, gondolok itt az Annihilator-re meg a Nevermore-ra, akik akkor, ugyancsak a marosvásárhelyi sportcsarnokban, nagyon nagy bulit csaptak, odavonzva nemcsak az erdélyi, hanem az ország több részéből is a műfaj kedvelőit. Az idei november 26.-i, Monsters Of Transylvania névre keresztelt fesztivál is úgy indult, hogy összefogja és egy helyre (Marosvásárhely) gyűjti majd a hazai rockereket.

Ez azonban, sajnos, nem így történt. Nem keressük most az okát, hogy miért... ez van és kész. Mondjuk 300 vagyunk, akik még járunk koncertekre, mivel kb. ennyien voltunk kíváncsiak erre a fesztiválra. Pedig nem lehetett mondani, hogy nem volt változatos a felhozatal. A főbandának beharangozott Anvil, a kanadai speed-metal egyik éllovasa, azért mégsem volt annyira ismeretlen név a műfaj ismerői között, mint a Phantom X vagy Iron Mask nevű amerikai, illetve belga együttesek.  
Na, de vágjunk bele a közepébe, mi is történt tulajdonképpen. Délután 3 órára volt meghirdetve a kezdés, ekkor még csak alig szállingóztak a rockerek, de néhányan már türelmetlenül toporogtak, hogy bejussanak a színpad elé, az első sorokba. Kisebb elhúzódás után 4 óra körül be is indult a zúzás, mégpedig a hazai pályán (deszkákon) szereplő Icory tépte meg először ezen a fesztiválon a húrokat. Meglepetésnek számított, hogy a jól ismert négy személyes együttes ritmusszekciója változásokon ment át.

Gondolok itt arra, hogy én is, aki jól ismerem a bandát, teljesen meglepődtem, amikor új dobos meg basszusgitáros nyomta a rég ismert hardcore nóták alapritmusait. Úgy egészében véve csak gratulálni tudok, mivel látszott, rádolgoztak a fiúk, hogy megtalálják helyüket ebben az együttesben és egész jól csinálták, nem lehetett észrevenni, hogy mások zenélnek a régi tagok helyén. Az Icory után, esetleg fogalmazhatnánk úgy is, hogy a "hazai blokk" második fellépője a csíkszeredai Fading Circles volt. Ők is a fiatalabbik korosztályt képviselik, úgy a korukat illetően, mint együttes is. Az FC az utóbbi évek egyre feljebb törő progresszív metal csapata, akik ha így folytatják, remélhetőleg az ország egyik ütőképes power-progresszív bandája lesznek, akik megtudnak mozgatni majd több százszemélyes közönséget is. Érdemes oda figyelni rájuk, mivel jó muzsikát csinálnak és nagyon jól. 

A csíki fiúkat követően léphetett színpadra két olyan együttes, akiket a vásárhelyi közönség, még akkor is ha hazaiak, nem látott még ebben a városban. Éspedig a petrozsényi Gothic, akik a romániai gótikus doom metal egyik nagyon fontos csapata voltak a 90-es évek táján, akik most idén álltak újra össze és ezen a fesztiválon meg is tudták mutatni, hogy még ugyanúgy léteznek és ugyanolyan odaadással meg profizmussal tudják átadni a közönségnek ennek a műfajnak az üzenetét. A másik csapat ugyancsak egy fontos szereplő a romániai metál színtéren, a bukaresti Taine. A progresszív death elemeket tartalmazó zenéjükkel alátámasztották hírnevüket, természetesen kedvére a színpad előtt csápoló közönségnek. 

Ezután kezdődött az úgynevezett "nemzetközi blokk", mégpedig a budapesti Tűzmadár együttes színpadra lépésével. A viszonylag ismeretlenségből jövő fiatal magyarországi banda, első erdélyi szereplésével, sokakat levett a lábáról, úgy a saját számok, mint a Helloween feldolgozások előadásával. Nagyon sok energia töltötte el zenéjüket, ami a klasszikus heavy metal és valahol a progresszív közé határolható be. Majdnem ugyanez mondható el a törökországi Northern Lights együttesről is, annyival kibővítve, hogy ők inkább Dream Theateresebbek egyes dalaikban, hol meg az Iron Maiden szelleme lebeg más nótáikban, így könnyen rá tudták venni a közönséget egy kis csápolásra. Azt persze nem is tagadták hogy ezek a bandák a kedvenceik közé tartoznak, és el is nyomtak néhány klasszikus Iron Maiden nótát.  

Mindeddig is magas színvonalú rock zenét láthatott/hallhatott a közönség, de a mérce egyre magasodott a belga Iron Mask fellépésével. Az Yngwie Malmsteen testvérének becézett Dushan Petrosii gitárzseni, majdnem ugyanazt a vonalat hozta, mint amit a Malmsteen muzsikájából is ismerünk, hatalmas gitárszólók, gyönyörű metál dallamok, mindez pedig egy kis hörgős backing vokállal fűszerezve. 
Az est fénypontjához közeledve, a kissé hosszú, fárasztó koncertek után, még maradt az emberekben annyi lélek, hogy kivárják a fesztivál végét is, mert a színpadon megjelenő amerikai Phantom X még egy lapáttal rárakott az eddigiekre.

Fantasztikus színpadi megjelenés, fantasztikus metál muzsika, abszolút amerikai lezserség, egy nagyon jól összeállított műsor, kiemelkedő énekhanggal és gitárszólókkal. Ezt követően már csak a főbanda, a kanadai Anvil döngethette meg a hangfalakat és bírhatta egy utolsó headbangre a helyszínen lévő közönséget. 
Érdekes volt a kanadaiak körül nyüzsgő-forgó operatőrök hada, annál is inkább, mivel az európai Anvil turné DVD-n lesz megörökítve, ami valamikor 2006 tavaszán jelenik meg.

Koncertjüket is hatalmas energikus nótával robbantották be, ezek a korukat meghazudtoló, a speed metal öreg rókái. Egész a koncert végéig fáradhatatlanul nyomatták teljes diszkográfiájuk legfontosabb számait. Nem volt megállás, dübörgött a színpad, és ezt a publikum is meghálálta nekik, az állandó bulizással, csápolással és a többszöri visszatapsolással.
Összegezve az egészet, egy jól megszervezett fesztivált láthattunk/hallhattunk, néhány ismerős és néhány ismeretlen bandával.

Ez utóbbiak bizonyára mostantól a jelenlévő közönség állandó megfigyelése alatt fognak állni. Minden banda a lehető legjobbat hozta ki magából, ezzel adva az egész eseménynek egy nagyon magas színvonalú nemzetközi fesztivál hatását. Mindazok, akik jelen voltak, biztosan nem csalódtak és reméljük, hogy egy következő ilyen szintű megnyilvánuláson is részt fognak venni.

 

 

FÉLSZIGETI PILLANATKÉPEK - Marosvásárhely – Félsziget – 2005. július

 megjelent: Rockpolis / RM Média

FÉLSZIGETI PILLANATKÉPEK

    Marosvásárhely – Félsziget – 2005. július

A Félsziget, a Hajógyári Sziget kisöccse, idén harmadjára került megrendezésre Marosvásárhelyen, a Weekend telepen. Évről-évre színvonalasabb kezd lenni, már ami a nemzetközi felhozatalt illeti. Viszont a programok összeállításánál még vannak bakik, itt elsősorban a zenei programokra gondolok, mivel jószerével csak azokon vettem részt, időhiány és az agylágyító kánikula miatt. Így tehát csak pillanatképekben fog felvillanni a félszigeti feeling.

Mivel az első nap semmi izgalmasat nem kínált számomra, második nap zarándokoltam el a fentebb megnevezett helyre. Rögtön a kolozsvári Altar thrash metalja talált mellbe. Az Altar a ‘90-es években volt igazán sikeres Románia szerte, aztán a XX. század végére, a XXI. század elejére megfáradni látszott a dolog, pár éve azonban ismét teljes erővel nyomulnak Andy Ghost-ék. Az Altar kellőképpen bemelegítette az Ossianra érkezet fémszívűek hallójáratait. Nem tudom, hogy kinek, vagy minek köszönhető, de Paksi Endréék félórával hamarabb kezdtek a meghirdetett programnál. Így elég sokan voltak akik lemaradtak az Ossian show elejéről, mivel a hátsó színpadnál (Maros színpad) épp Charlie “whiskyzte” a hallgatóságot/nézőközönséget. A koncert végére azonban  rengetegen összegyűltek, szerintem az Ossianra többen voltak kíváncsiak, mint a két nap múlva fellépő, agyon ajnározott Tankcsapdára. A Ossian kb. 2 órás programmal vitte a metal mennyországba a fémszívű rock katonákat, magányos angyalokat, az éjféli lányra várókat. A legtöbb közönségkedvenc Ossian nóta ott volt a Félszigeten, ahol igenis van igény  a metal zenére, nemcsak a média által felkarolt sztárcsapatokra. A közönség nem igazán akarta leengedni Endrééket, de megértettük, hogy másnap a csapatnak 800 km-re odébb van fellépése, így a Mire megvirrad (egyik személyes kedvenc Ossian dal) méltóképpen zárta ezt a fergeteges bulit.

A harmadik nap sem volt metal mennyország, így fül- és agytekervény kímélés gyanánt menedéket leltem a hátsó színpadnál a jó öreg Hobo Blues Band társaságában.

Szombaton a Mercedes Band-re érkeztem a helyszínre. Mercedesék sepsiszentgyörgyiek, ők a jó öreg hard rock gyökerekből (Deep Purple, Led Zeppelin, stb) táplálkoznak, saját számaik mellett a nagy öregek slágereit is beépítik repertoárjukba. Utánuk következett a temesvári Quo Vadis, akik szintén blues alapú hard rockot játszanak már nagyon régen. Ez az a csapat amely jóval több sikert megérdemelne, de sajnos ez az ország (Románia) nem igazán kedvez az igényesebb zenét játszó együtteseknek. Ezután jött a sztár Tankcsapda, akik rengeteg embernek csalódást okoztak. Félreértés ne essen, ez nem az én véleményem. A koncert után több ismerőssel is találkozva, mindenik csalódottan húzta el a száját amikor szóba került, hogy kinek hogy tetszett a ‘csapda. Lukácsék után Deák Bill Gyula vette birtokba a színpadot (első-, Weekend színpad). Az öreg Bill megmutatta, hogy hogyan kell még mindig nyomni a Kőbánya bluest, meg a nagy Radics nótát a Zöld csillagot. Persze volt emlékezés is a magyar gitárhősökre, az ős P.Box dallal, A zöld, a bíbor és a feketével. Szerintem ezután következett a legnagyobb program összeállítási baki, mivel ennyi rock-, blues banda után, erre a színpadra marhaság volt betenni egy rap-, gankszta szövegelő masinát (vagyis masinákat, mivel ketten voltak +  a DJ aki a bakeliteket nyúzta), hogy utána ismét egy kevésbé ismert, de fantasztikus blues alapú hard rockot nyomó csapat vegye birtokába a színpadot. A Midnight Express-rõl van szó, akinek frontembere nem más mint Totu Rares, aki a kolozsvári gyökerekkel rendelkező Trans Express frontembere (gitár, ének), aki évekig Budapesten élt és akinek annak idején A hosszú út című dala rajta volt egy Hammeres Demonstráció kazettán, amely nóta fel is csendült a Félszigeten. Jelenleg Rares Bukarestben él…

A Félsziget utolsó napja számomra egyet jelentett az Apocalypticával, ezért abban az agybomlasztó kánikulai hőségben nem is érdekelt más csapat, így a sörsátrak jótékony árnyékában vártuk, hogy a színpadra lépjenek a finn cselló-metalosok (ezt a megnevezést valamelyik újságból szedtem, szerintem találó :)). Nem is okoztak csalódást Paavo-ék. A saját szerzeményeik mellett elhúzták a nagy Metallica slágereket is, amelyekre (és nemcsak) eszeveszett headbangelés volt fent a színpadon és a nézőtéren egyaránt. A jól ismert Metallica nótákra nagyobb éneklést vártam volna el a közönségtől, én mindenesetre még másnap is rekedten dúdorásztam az Enter Sandman, Master Of Puppets sorait.

A sok pletyka ellenére jövőben is lesz Félsziget és a helyszín ugyanaz marad, vagyis: Marosvásárhely, Weekend telep.

Sch-R-E

IV. Székelyföldi Rockmaraton Székelyudvarhely, Szejkefürdő 2005. július 13-17.

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Benedek Sándor

IV. Székelyföldi Rockmaraton
Székelyudvarhely, Szejkefürdő
2005. július 13-17.

Negyedik állomásához érkezett a Székelyföldi Rockmaraton, és idén négy napig tartott. A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn Orbán Balázs sírja körül július 14-17. között ismét sátrak tarkították a tájat. Az oda látogató turisták csak néztek ki a fejükből, hogy mi ez a rockerhad és zaj a természet lágy ölén. Naponta 7-8 erdélyi, illetve magyarországi zenekar játszott, a bluestól a metalig számos stílust képviselve. Nehéz lenne valamennyiről írni, így csak a fontosabb együttesek produkciójáról számolok be. A csíkszeredai Fading Circles az évről évre itt szereplők között említhető, komplex-progresszív metalt játszik, ám ez a komplexitás nem teszi emészthetetlenné a zenéjét. A fesztivál első napján a csíki srácok megragadó szólókat meg riffeket gyártottak, így ismét meggyőztek arról, hogy tudnak muzsikálni, méghozzá jól. A magyarországi Septic hörgős-döngölős zenéje is megnyerte tetszésem, és az extrém metal többi kedvelőjének is minden bizonnyal bejött.
Az idei maratonon három magyarországi tribute-banda lépett fel, ezek közül elsőként a Scorpions Tribute Band, amely nem hagyott mély nyomot bennem. Kevésbé ismert számokat játszott Klaus Meinééktól, később viszont az ismertebb dalok is sorra kerültek, de nem dobtam el magam tőlük. (Nem így a Judas Best és az Iron Maidnem, de erről majd később.)
A fesztivál egyik sztárja a Deák Bill Blues Band volt. Talán mondanom se kell, hogy Deák Bill Gyula nagyszerűen énekelt, ezt persze már megszokhattuk tőle, csak a hangzás miatt tompán szólt gyönyörű hangja, nem hasított úgy, mint ahogy szokott például a pesti Akácfa utcai klubban. Az aktuális kísérőzenészekkel először láttam; a kis termetű gitáros egészen elbűvölt, a billentyűs úgyszintén. Számos idősebb udvarhelyi is kilátogatott a "nagy öreg" bulijára, és - talán ez okból is - Bill kapitány a Hobo Blues Band slágereivel aratta a legnagyobb sikert.
Másnap a P. Mobilnál állatian jól szólt a cucc, persze a show-hoz a zenekar kitűnő produkciója is kellett ugyebár. Elhangzott a Kétforintos dal, a Zöld csillag, a Dugjatok a 220-ba stb., valamint a '98-as album dalai: Dől a lé kifelé, Kutyából szalonna, Babba Mária... Schuster Lóri zenekarvezető hozta a szokásos formáját: beöltözött nyuszinak, tüzérnek, thrash-énekeseket megszégyenítően üvöltötte a Mobil-számokat; a tapsgép sem hiányzott, és az egyik dalnál a közönség soraiból lányokat hívott a színpadra táncolni. A rocker hölgyek ki is használták az alkalmat, és elárasztották a deszkákat, igazán kitettek magukért.
Az Örökmozgót a Judas Best követte, melyet nagyon kíváncsian vártam. Igazán jól nyomták a Priestet, de talán kezdésnek jobb lett volna a Metal Godsnál gyorsabb dal. A nagy sikerszámok közül természetesen nem hiányzott a Breaking The Law meg a Painkiller, ezenkívül a Night Crawler, a Grinder, a Hell Bent For Leather, a Living After Midnight ragadott meg. Az énekes néhol kimondottan halfordosan énekelt, a magas hangokat is jól bírta, de a fiúk nem tudták azt a benyomást kelteni, hogy az eredetit hallgatom.
Másnap hagyományos heavy metalt kaptunk az arcunkba a magyarországi Morpheustól, valamint a szintén magyarhoni Obstructiontol és Wisdomtól, magas színvonalon. Az Echo Of Dalriada népzenét vegyített a metalba, lány énekessel nyomult, de nem varázsolt annyira el, mint ahogy azt az ilyen folk-metal stílustól elvárnám; ráadásul ha már egy együttesnek az az egyik fő vonása, hogy a magyar népzenéből merít, igazán adhatna magának magyar nevet.
Ha nem is voltak annyian, mint előző nap a P. Mobilon, a Moby Dickre hasonlóan jót buliztak a rajongók. A régi sikerszámokon kívül elhangzott a Se Nap, se Hold album dalaiból is néhány. A basszusgitáros Göbl Gábor "rajtakapta" a közönséget: az nem ismerte az új klipet, amelyik a Viván fut. "Ti nem nézitek a Vivát, ti a Duna Tévét nézitek!" - tört rá a felismerés a soproni zenészre. Javasolta, minél többen írjanak a Duna Tévének, hogy sugározza a klipet. Várom az eredményt. Amúgy a szokásos formájukat hozták, buli volt a javából.
Vasárnap a marosvásárhelyi Gedeon dallamos punkzenéjével a szemerkélő eső ellenére tízegynéhány rajongót odacsábított a színpad elé, mókás csapat, poénos szövegekkel. A budapesti Földrengés dallamos thrashével nem rengette meg a földet (a kis hangerő miatt), de az aznap még gyér közönség jól reagált, ami érthető, mert a trió jól zenélt. Ezt a kolozsvári Knock Out követte, amely az Erdélyben magyarul éneklő rockbandák egyik éllovasa, több slágerszáma van, rá minden fesztiválon beindul a közönség. Az együttes - a saját megnevezése szerint - power rock'n'rollt játszik.
Aztán jött a rockmaraton kuriózuma. Mintegy három napig azt találgattam, mi lehet az az Ismerős Arcok, mert nekem egyáltalán nem volt ismerős, pedig ez a zenekar volt az utolsó nap sztárjaként meghirdetve. Most megismerhettem - azt kell mondanom, hogy hál' Istennek, mert nagyon kellemes élményben volt részem. Az udvarhelyieknek ismerősek voltak a fazonok, mivel azok már többször felléptek a Székelyföldön. Nagyszerű dallamos rockot játszottak, népzenei elemekkel, ami igazán üdítően hatott a sok zúzás után. Szövegei "kissé magyarkodók", de ez valahogy nem zavart, annyira tetszett a zenéjük.
Aztán az Iron Maidnemtől is leesett az állam: a srácok csak annyiban különböznek a Maiden tagjaitól, hogy magyarországiak, és nem ők írták a Number Of The Beastet meg társait, mindezt leszámítva viszont ugyanúgy játszanak, mint a legendás brit banda. Káprázatos volt! Nekem azért is volt ilyen csoda ez, mert először láttam a Maidnemet, persze már sok jót hallottam róla. A négynapos bulit a marosvásárhelyi Defender zárta, amely a szokásos formáját hozta. Dallamos hard-rockot játszik, amivel nem sok újat hozott a rockzenébe (ráadásul az Edda hatása nagyon érződik), de tagjai jó dalokat írnak.
A szervező ZeneUdvar Egyesület jövőre ötnaposra tervezi a Székelyföldi Rockmaratont, én már most kíváncsi vagyok a fellépők névsorára. Az idei rendezvény is bizonyította, hogy nemcsak metalbandákat, hanem a nagy öregeket is érdemes elhozni, van rájuk igény.

III. Székelyföldi Rockmaraton 2004 július 9-11 Székelyudvarhely - Szejkefürdő

megjelent: Rockpolis / RM Média /HammerWorld 2004. október (10., no. 168)

III. Székelyföldi Rockmaraton

2004 július 9-11

Székelyudvarhely - Szejkefürdő

         Július 9. – péntek

Kb. fél óra csúszással kezdett a marosvásárhelyi Gedeon, első fellépőként. Még sütött a késő délutáni nap, úgyhogy nem túl sokan buliztak punk/HM zenéjükre, de azért becsülettel megtették a magukét.

         Utánuk következett a csíkszeredai illetőségű Fading Circles, akik progresszív (és kissé elborult) metal muzsikájukkal azonnal belopták magukat az ottlévő (és rájuk kíváncsi) rockerek fülébe, agyába és szívébe. Mivel a hangzás kristálytiszta és arányos volt, komplex, okos riffekkel és harmonikus gitárszólókkal operáló muzsikájuk lenyűgözően hatott. Elhangzott a demojukon szereplő számok nagy része, sőt még a Megadeth Foreclosure of a Dream-jét is elővették és becsülettel eljátszodták. Annak ellenére, hogy a banda nagyon fiatal, zenéjük nagyon jól felépített, egyéni és szép (engem hangulatilag a Psychotic Waltzra és a Pain of Salvationre emlékeztetett). A demos dalokon kívül új számokat is játszodtak, amelyek tükrözték továbblépési törekvéseiket. Sok sikert nekik továbbra, remélhetőleg az erdélyi metalélet kiemelkedői lesznek (Szerezzétek be a demojukat… megéri!).         Sötétedés után lépett színpadra a székelyudvarhelyi Shadows, amely kellemes, bulizós heavy metal muzsikájával szórakoztatta a lassan egybegyűlő nagyérdeműt. Játszodtak egy-két feldolgozást is, amelyek jól színesítették zenei palettájukat. 

         Az utánuk következő marosvásáhelyi Téglagyári Megálló azt a fajta, kissé agyas alterockot játsza, amelyet a Kispál és a Borz is művel. Nekem különösen tetszettek a szövegeik, amelyek eredeti megközelítésükkel sok ottlevőben új gondolatokat ébresztettek. 

         És jöve a sötét este… és a Nevergreen. Sajátos hangulatú muzsikájukat hallhatóan jól ismerték a székelyföldi rockerek, mert kemény tombolás indult be rájuk. Jómagam nem igazán ismerem a lemezeiket, de a hangulat megfogott és nemcsak engem, hanem láthatóan másokat is. 

         Nehéz lehetett az utánuk következő vásárhelyi Defendernek egy ilyen ikon után játszani és ez kissé érződött is a fellépésükön. Zenéjük a dallamos heavy metal kategóriában mozgott, számaik is jók voltak, de érződött az összhang hiánya a zenélésükben. 

         Mivel az idő már jóval túlment éjfélen (2 óra fele volt) már nem bírtam várni a Lay Off meg a Chaos of Disorder műsorát, elnézést. A másnap hallottak alapján (a haverok szerint) ők is becsülettel kitettek magukért a saját stílusukban.

Július 10 – szombat

Délután a vásárhelyi Paradigm kezdett jófajta power-thrash muzsikájával és mindjárt az Alice in Hell (Annihilator) című klasszikussal. A saját számaik is hasonló stílusban mozogtak, csak sajnos az időjárás viszontagságai és annak következményei (áramszünet) miatt kissé rövidebb lett a műsoruk a kelletténél. Biztató kezdet volt, egy jó fellépés, csak így tovább!

         Az utánuk következő udvarhelyi Balance fellépése alatt is szinte végig esett az eső, de ez nem zavarta meg a bandát abban, hogy kiegyensúlyozott és sokszínű (sokszor prog-ba hajló) HR/HM zenéjüket ízlésesen tálalják nekünk, feldolgozásokkal tarkítva (Deep Purple, Dream Theater). Jómagam a D.T. – Wait for sleepp-jének hangulatos és valósághű interpretálásától huppantam fenékre. Ha így folytatják, akkor erdélyi metál-üdvöskékre még számíthatunk.

         És utánuk…”felvirradt a nagy nap” (azaz este), amikor az Ossiannal együtt a rock katonái is egybegyűltek a színpad előtti dombon. Paksi Endre és zenekara stílusosan és nagy lendülettel lépett színpadra. A műsorban elhangzottak a nagy Ossian klasszikusok egy-két újabbkori dallal fűszerezve. Megdobbant az Acélszív és közel másfél órán át dobogott. E dobbanások között ott volt a fél Ítéletnap lemez, de a Szenvedély, a Menetelés a vágóhídra vagy az Öreg rocker sem hiányzott. A ráadásban elhangzó Éjféli lány feltette a koronát az estére, míg végül a Rock&Roll lánnyal búcsúztak. Egy igazi műsor volt, minden lemezről játszodtak (kivéve talán a kettest)… És megígérték, hogy ha újra erre járnak minket „megtalálnak”. Adja Isten, hogy még többször is szívesen láthassuk őket.

      

   A magyar heavy metal új üdvöskéje az Obstruction lépett színpadra utánuk, fokozva a bulizós headbangelős hangulatot. Saját számaik kitűnőek voltak, de a feldolgozások (pl. Pokolgép: Jel) is nagyon jól illettek a kiforrott stílusukhoz. Hangulatos bulit csaptak, ennek alapján elhatároztam, hogy beszerzem a lemezüket.

         A Stress-ről sokat hallottam, de igazából nem is sejtettem, hogy ilyen bikaerős heavy-power metállal taglóznak le (á la késői Metal Church/Judas Priest). Az énekes hangja is Halford/Mike Howe keverékeként hatott. Szerintem a fesztivál egyik legjobbjai voltak. Címeket sajnos nem tudnék mondani, de a fellépés emléke elevenen megmarad bennem.

         Már jól benne voltunk az éjszakában (és fáradt is voltam), amikor színpadra lépett a Dying Wish. Számomra ők voltak a fesztivál egyik színfoltja (Fading Circles és Psycho Symphony mellett). Folkos és progresszív hatású death-doom-gothic alapú muzsikájuk egyből kiverte belőlem a fáradtságot. Leírhatatlanul bensőséges hangulatot árasztottak a dalaik. (Kár, hogy nem játszodtak többet a késői idő miatt). Összefogott, harmonikus és mégis kellően kemény, de bensőséges atmoszférájú zenéjük arra buzdított, hogy minél hamarabb beszerezzem a lemezüket. Szenzációs fellépés volt, köszönet érte.

         Kb. úgy éjjel 3 óra tájban lépett színpadra a nagykárolyi illetőségű Psycho Symphony és rögtön tényleg igazi lélek szimfónia járta át a hallójáratainkon keresztül az agyunkat és szívünket. Elhangzottak tételek az első demoról (Over the wall), valamint a későbbi kiadványaikról is, sőt új szám is volt. A hipnotikus hatású progresszív metál banda most már elképesztően egyéni (de ultra komplex) muzsikát játszik. Nevükhöz méltóan zenéjük (és szövegeik) hatására tényleg neki lehet látni a lélek mélységei felfedezésének.

         Sajnos már hajnali 4 óra körül alig bírtam talpon maradni és mivel a másnapi hazamenetelhez némi pihenésre is szükségem volt, az Agregator-t már nem vártam meg (utólagos elnézést ezért!).

         Ez a két nap számomra zenei élvezet szempontjából kitűnően telt. Végig kristálytiszta volt a hangzás (dicséret és köszönet érte) és úgy érzem, hogy a meghívottak kitettek magukért. A szejkei maraton minőségileg egyre fejlődik. Külön köszönet a szervezőknek, hogy olyan zenekarokat is meghívtak a nagyok mellé, akik nagyon tehetségesek, de (főleg itt Erdélyben) nem igazán ismertek. Ez a fesztivál abban is segít, hogy ne csak hallomásból ismerjük meg őket, hanem lássuk és bulizzunk is a zenéjükre, hisz a rock élőben az igazi… azaz örök és elpusztíthatatlan (akár az Élet). (Kristóf Karesz)

         Az Agregator hajnali 4 órás fellépését a késői/korai időpont ellenére is szép számú közönség fogadta, és egy sikeres bulinak könyvelhetik el Tassék az első erdélyi fellépésüket. Sajnos én is hullafáradt voltam, így csupán Roland bőgő hangzása/játéka és Peti őrületes dobolása, no meg Tass előadás módja maradt meg bennem. (Schervenka Endre)

         Július 11 – vasárnap

A harmadik nap délutánján a magyarországi Tesstimony csapott a húrok közé, death metal zenéjük – a kora délután ellenére – megmozgatott jó pár rockert. Számomra egybemosódtak a számaik, nem sok ragadott meg belőlük, A főnix éjszakája P. Mobil-feldolgozásra se ismertem rá, csak az énekes konferálásából tudom, hogy azt játszották. Roppant mulatságosnak találtam, hogy a halálsápadt, fekete hajú, extrém külsejű énekes a „dalok” között többször is udvariasan, szelíd hangon megköszönte a színpad előtt állóknak, hogy csápolnak nekik. Utánuk teljesen más műfajú muzsika következett: a székelyudvarhelyi Orpheusz Takáts Tamás-féle bluesmuzsikájával, poénos szövegeivel megnyerő volt, de csak halvány tapsot kapott a gyér közönségtől, amely ülve nézte végig koncertjét. A soron következő kolozsvári Knock Out nyújtotta a legprofibb produkciót a fellépő erdélyi bandák közül. Már veteránnak számít az erdélyi magyar rockéletben, sikerült is színpad elé gyűjtenie az embereket. Angol nyelvű feldolgozásokkal indított, majd saját slágerei következtek: Mit hoznak a holnapok, Kolozsvári vándor, Nincsen hibád… A Twisted Sister-himnuszt (We’re Not Gonna Take It) Yogiék már egy hangulatba jött közönségnek nyomták el, következhetett az Angus Youngék előtt tisztelgő nótájuk, az AC ko DC, erre még a hangmérnök is beindult a keverőpult mögött. A Republic Repül a bálna slágerének román nyelvű feldolgozása sokakat meglepett, pedig nem vadiúj, mindenesetre jópofa, akárcsak a ráadásban eljátszott Nagy Árpi K. O.-klasszikus.

Aztán színpadra lépett a Takáts Tamás DBB. A frontember Tamás már a hangolásnál poénkodott, és végig nyomta a sódert a számok közti szünetekben, de ezt már megszokhatta tőle a székelyföldi közönség is, hisz számtalanszor jártak már Erdélyben. Fügét mutatott a színpad hátterében kifeszített halálfejes fekete vászonnak (amelyet aznap tettek ki a Kalapács díszleteként), leszólta a magyar focit, Kurt Cobaint meg a gépzenét, valamint dicsérte a magyar lányokat. Rutinból muzsikáltak, érződött, hogy a kisujjukban van az egész műsor.

Némi átszerelés után következett az est fénypontja. Számomra Kalapács Józsefék koncertje volt a Rockmaraton csúcspontja, ha nem is vonzottak annyi nézőt, mint előző este az Ossian. A cucc dögösen szólt, igényes vokálok tarkították az előadást, és az új dalok is igen bejöttek, bár nyilván a Pokolgép- és Omen-klasszikusok nagyobb sikert arattak a székelyeknél. Kalapácsot először hallottam élőben, és kellemesen csalódtam; a koncert előtt langyos nosztalgiabulira számítottam, nem hittem volna, hogy túlszárnyalják Paksiékat. A Pokolgép ex-énekesének a hangja hasított, a többi zenész pedig intenzíven zúzott és mozgott. Szóval király buli volt ez a Rockmaraton, jövőre is ott akarok lenni! (Benedek „Dinó” Sándor)

Kalapácsék után jött a Cross Borns. Somlói Fecáéknak ez volt a második erdélyi fellépésük és szemmel látható, hogy volt egy első, mivel már kétszer annyian várták a színpad előtt a fantasy szövegvilágú, progresszív metalba hajló, álomföldekre kalauzoló csodálatos zenéjüket, mint a II. Székelyföldi Rockmaratonon. Sajnos a hangzás (és a hangmester) ezen a késői órán nem volt a Cross Borns-al. Ha egyszer a Gyűrűk ura, színjátszó csoporttal kerülne bemutatásra Erdély kies vidékén az lenne ám az Ünnep. A Relikvia fellépése egy picit csalódás volt számomra, de viszont teljesen megértem azt a tétovázást ami jellemezte őket a III. Székelyföldi Rockmaraton utolsó fellépőiként. Történt ugyanis, hogy Fodi négyhúros balkezes basszusgitárja a nagy kavarodásban Magyarországon maradt, így kénytelen volt Forray Tomi (Tesstimony) hathúros bőgőjét „tanulmányozni”. Számomra király volt a III. Székelyföldi Rockmaraton. Köszönet a közönségnek és a zenekaroknak azért az élményekben gazdag hétvégéért. (Schervenka Endre)