Pokolgép: Csakazértis/Ancient fever

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2001/14 Zenebona

Pokolgép: Csakazértis (2000) / Ancient fever (2001) (Nephilim Records)

            Tudom, tudom, hogy a Csakazértis már jó egy éve megjelent, de íme két érv, amiért mégis érdemes szólni róla: az idén tavasszal az angol nyelvű változata is boltokba került (odaát), a másik pedig az, hogy a hazai (Erdély) magyar szaksajtó (ezen az oldalon kívül egyáltalán létezik még ilyen??) nem sokat emlegette a Pokolgépnek ezt a legutóbbi, kiváló albumát. A helye ott van a klasszikus Totális metál, Pokoli színjáték, Éjszakai bevetés, Adj új erőt és  Vedd e ami jár között.

            ‘90-ben a nagy szakítás után sokan elfordultak Kukovecztől, de tíz év távlatából látszik igazán, hogy ki az, aki őszintén őrzi a tüzet. Kukovecz visszamegy a gyökerekhez és mindjárt egy ősi magyar népdallal – Szent István ének, amit lánytanítványai énekelnek – nyitja az album mindkét nyelvű verzióját. A hegedű felbukkanása nem a gótikus hangulat teremtése miatt van, a szintetizátorok is szépen belesimulnak a gőzmozdony dohogású basszusba és erejükben ugyanezt a masinát idéző gitárok folyamába, amelyeknek helyen-helyen akusztikusan olyan a hangjuk, mintha angyalok játszanának rajtuk. A dalok változatlanul ugyanarról az öntörvényűségről szólnak – zenében, szövegben egyaránt – ami annak idején a Pokolgépet a legnépszerűbb magyar heavy metal csapattá tette. Napjaink pestise, a drogok is témája két dalszövegnek (Mit tennél, ha látnád?; Mielőtt végleg eltűnnél): “Hol az az ember, ki rávette egyszer, hogy

Szúrjon egy vénát, most megásnám a sírját hamar”

            Gábor ars poeticáját legjobban talán a lemez címadó dala tükrözi:

“Tiszta szívemből vele minden rosszat vállalok

Szabad akaratomból csakazértis rock and roll

Csakazértis ROCK!”

           

Az angol változat eleinte fura egy kicsit, de meg lehet szokni. Tény, hogy a Szökevényt, az Így kellesz-t és társait nagyobb élmény Joe-val magyarul énekelni. A két változat között mindössze annyi a különbség, hogy a Szökevény (Fugitive) angol változatában Joe a zene elhalkulása után is tovább énekli a refrént és a záró akusztikus Once again-ben (Mégegyszer) csak a csapat vokálozik, míg a magyar változatban leánykórus énekel. Mivel az angol CD elsősorban nyugati piacra és promóciós célokból készült, én nagyon szurkolok a csapatnak.

“Nyújtsd kezed, nyújtsd kezed felém

Érezzem, hogy valahová tartozom.

Önzetlenül add magad

Még egyszer, ébredj fel még!”

 SchEndre

 Fent a kézirat piszkozatai :)

“Érdemes még mindig bízni a rockzenében” – interjú a TRB-vel

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2001/11 Zenebona

“Érdemes még mindig bízni a rockzenében” – interjú a TRB-vel

            A TRB (ex-Tunyogi Band) sepsiszentgyörgyi bulija után két kérdésemre Tunyogi Péter énekes, a többire Zeffer András billentyűs válaszolt.

Sch. – Péter, a lányaid mit csinálnak mostanában?

T.P. – Bernadett musical színész, Orsi pedig most készíti harmadik nagylemezét.

Sch. – A P.Mobil “Utolsó r’n’r” c. dalában azt énekled, hogy: “A fiam néha elverem, az a baj, hogy rám hasonlít egészen, a kis Tunyót ismerik a környéken”, a “Hűvös, bűnös, bűvös” dalotokban pedig: “Add, hogy a fiam ne ismerje őt…” Létezik egy ifjú Tunyó? És tényleg nem akarod a rockszakma közelébe engedni? 

T.P. – Nem, egy szemet sem, semmiképp…

Sch. – Miért váltatok ki a P.Mobilból, hiszen úgy nézett ki, hogy a Babolcsai nénivel, a koncertalbummal és a válogatással folytatódni fog a zenekar régi sikere?

Z.A. – Azért, mert Schuster Lóránt másképp döntött és Kékesi “Bajnok” Lászlót 23 év után, Tunyogit 19 év után kirúgta a zenekarból én pedig ezek után azt mondtam, hogy 18 év után én sem vagyok hajlandó vele egy színpadra állni soha az életben. Döntését nem indokolta meg, gyakorlatilag megalázott minket és két évtized után a mínuszról kellett újrakezdenünk az életünket.

Sch. – Milyen érzés újra Erdélyben játszani?

Z.A. – Nagyon jó, már a tavalyi koncertünk óta készülünk arra, hogy visszajöjjünk. Ez sikerült, ráadásul a szentgyörgyi koncert előtt Gyergyószentmiklóson játszottunk teltház előtt. Fellépünk még Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is. Úgy gondolom, hogy a TRB eddigi négy és fél éves életének ez most egy nagyon sikeres szakasza, jelen pillanatban a banda csúcson van.

Sch. – Tavaly jött ki a Szárnyakon szédülő címû új albumotok. Mit kell tudni róla?

Z.A. – Ez a második stúdióalbumunk, ami meghatározó a zenekar életében. Számunkra az első album, “A tegnap itt hagyott” jelentette az első komoly áttörést a Mobil után, gatyába ráztuk magunkat. A Sony Music jóvoltából elkészítettük ezt a másodikat is, amellyel sikerült túllépni önmagunkon, tehát még jobban sikerült. Ez pedig azt jelenti, hogy a zenekar még nagyon-nagyon sokáig együtt fog maradni. Véleményem szerint nagyon nagy dolog, hogy Európában van egy olyan cég – a Sony Music – amely letette a voksot a TRB mellé és úgy gondolta, hogy érdemes még mindig megbízni a rockzenében.

Sch. – Az első albumotok magánkiadásban jelent meg, úgyszintén a koncert is. A Sony kiadja-e újra őket? 
Z.A. – Ez már meg is történt, a Sony átvette őket és ettől kezdve már a világ minden táján (Románia nem tartozik ehhez a világhoz…-Sch.) meg lehet kapni mindhárom albumot a kiadásukban. A TRB lényege, hogy nem az anyagi és a rettenetes gazdasági szempontok tartják össze, hanem a szeretet és a megbecsülés. Az összes erdélyi magyarnak azt üzenem, hogy nagyon hiszünk bennetek és soha nem hagyunk magatokra! 

Lejegyezte: SchEndre

Monyó Szabadsága

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2001/3 Zenebona

Monyó Szabadsága

            A székelyudvarhelyi Ifjúsági Házban, tavaly augusztusban lezajlott Monyó koncert nemcsak Molnár Endre “Freedom” c. albumának bemutatója volt, hanem egyben a CD és kazetta piacra dobása is. Az összes szerzeményt Monyó neve fémjelzi. A közreműködő zenészek: Bálint Barna “Győzőke” – billentyűk, Kolumbán Zoltán, Hegyi Balázs és Monyó – basszusgitár, Molnár Csaba, Lukács Zsolt és Monyó – ritmusgitár, Bálint Attila, Bereczki Levente és Szász-Mihálykó Attila – dob valamint dobprogram és Haáz Bence – oboa.

            Az Oriental Night c. intróban az oboás dallamok mellé kevert zajok, kakaskukorékolás, kutyaugatás egy jó kis keleti zsibongás hangulatát idézik. A hanghordozó ezzel együtt 12 instrumentális szerzeményt rejt. A hazai magyar viszonyokhoz képest az anyag szépen szól, de a dobprogramot nehezen tudom lenyelni. Csak az If I grow up c. dalban van igazi dob. Ha jól emlékszem, ez a szerzemény ‘98-ban még szöveggel futott “Egyszer én is felnövök” címmel.

            Az Oriental Sun in the Night Szekeres Tamás kompozícióit juttatja eszembe. A Light Porno egy lassú tétel, amely enyhén felgyorsul majd visszakanyarodik a kezdeti tempóhoz. A lassú részek alatt leheletfinom szintetizátor-szőnyeg, míg a gyorsabb rész alatt torzítatlan gitár kíséri az enyhén effektezett gitárt.

            A Dream Theatert idézik a Doesn’t matter c. szerzemény kezdeti billentyűs témái. A Freedom I. egy kis játszadozás a gitárral. Az album legszebb dala a lelket simogató Kriszta. Malmsteen-os virtuozitással nyit a Cross of Lightnings és ez az íz végig is vonul a szerzeményen, még a billentyűs rész is a Mester dalainak hangulatát idézi. Felemás cipőkben jár az In odd shoes, melyben a főszerep inkább a billentyűé, amit erőteljes oboa- és gitárjáték színez. A Spanish Dance on the Herghita Mountain spanyolos szerzemény székelyes szomorúsággal fűszerezve. Csak amolyan szőrszál hasogatóként kérdezem: miért kell más nemzet folklórjából meríteni, amikor a mi népzenénk is elég gazdag ahhoz, hogy elemeit beépíthessük a rockzenébe? A Szarkakő zenéje (The Music of the Szarkakő) Monyó számára biztosan az ott eltöltött gyermekéveket idézi.

            Az album utolsó szerzeménye(?) a Freedom II. amolyan gitárnyüvés, semmi kíséret nélkül. Szerintem ebből a három percből és a benne felhalmozott témákból egy normálisabb kompozíciót is ki lehetett volna hozni. De hát van szabadság és az Ifjúsági Ház büféjének hangulatát idéző lemezt záró zaj is talán azt sugallja, hogy mindenki ott éli meg, ahol akarja.

SchEndre

Álomszínház a PeCsában - Dream Theater koncert

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2000/18 Zenebona

Álomszínház a PeCsában - Dream Theater koncert

            Ismét valóra vált egy álom, ott lehettem az Istenek színjátékán. Még teljesebb lett volna a csoda, ha bejutok az MCD zeneáruházban dedikáló Dream Theater aláírást osztogató szeánszára. De erről  a szertartásról több száz rajongó maradt le, mivel másfél órányi idő alatt LaBrie-ék nem tudtak mindent aláírni, este meg játszani kellett…

            A Twin Peaks zenéje után, a Scenes from a Memory albumot indító óraketyegés közben Kátai Jocó barátom megjegyezte, hogy még most sem hiszi el, hogy itt van. “Close your eyes and begin to relaxe…” AtyaÚrIsten, futott ki a számon, ahogy elkezdett játszani a csapat. Na, de ezek az Istenek azért mégiscsak földi halandók. Rögtön az elején, ahogy LaBrie barátunk nagy hévvel a színpadra robbant, hiába kapta el a mikrofont, csak harmadik nekifutásra sikerült megszólaltatnia.

            Mivel a Metropolis part II. koncept album, várható volt, hogy egy az egyben lejátsszák. Kisebb részletek kihagyása mellett annál több improvizációval, zongora-, gitár-, dobszólóval tarkították az album hangszeres részeit. Mivel a DT zenéje nem kimondottan bulizós, fel-alá szaladgálás helyett mosolyogva nyomták a bonyolult kompozícióikat és szinte hihetetlen, hogy sikerült úgy visszaadniuk a Zenét, ahogy az a lemezen szól. A Home-tól a buli végéig Mike Portnoy dobos, maszkban és hosszúhajú  parókában nyomta a precízen kidolgozott témáit. Sajnos a Home alatt a hangosító cucc elkezdett vacakolni, de szerencsére nem döglött be.

            Miután lejátszották a Metropolis II-t, az agyamat majd eldobtam, hisz’ egyik nagy kedvencemmel, a The Mirror-ral folytatták. Itt aztán nagyon megharagudtam az amerikai technikusokra, mivel a gitár szinte teljesen elnyomta a – lemezen lúdbőröztető – billentyűs játékot. Következett egy újabb csemege: az A Change of Seasons részletei közé beépített Caught in a Web. Miközben Mike lefotózta a közönséget, erősen búcsúzkodni kezdtek. De hát Pull me under nélkül elképzelhetetlen egy Dream Theater koncert. Jött is ezerrel az első olyan DT dal, amelyre klip készült. Refrénjét egy emberként üvöltötte a PeCsa szabadtere. Elhangzott még egy-két részlet az Images and Words albumról, aztán az Álomszínház visszavonult oda, ahonnan jött, az álmok birodalmába.

            Hihetetlen és mégis igaz. Láttam és hallottam élőben a Dream Theater-t… Az álmok néha valóra válnak…

SchEndre

KUMM: MOONSWEAT MARCH

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2000/26 Zenebona

KUMM: MOONSWEAT MARCH

            A kolozsvári KUMM zenekar első kazettájára egy haverom hívta fel a figyelmemet, de egyikünk sem tudta, hogy honnan bukkantak fel. Nos, a borítót véve informátornak, a következők derültek ki: Nutescu Eugen (ének, gitár, basszusgitár), Meier Zsolt (alt és bariton szaxofon), Kovács András (billentyű), Csergő Dominic (dobok, ütőhangszerek) felállású csapat idén februárban rögzítette a Moonsweat March c. anyagot a Glas Transilvanian stúdióban, Janitsek Bori (cselló) és Makkai Dávid (double bass) közreműködésével. Az album a bukaresti Soft Records gondozásában jelent meg és 10 dalt + 1 bonus tracket tartalmaz.

            A kazetta pedig a következőket “mondja el” indítás után: a csapat angolul adja elő a 2 percestől 8 percesig tartó dalait, kivéve a bónuszt, amely román nyelven tesz fel kérdéseket (Mit és hogyan?). Bajban vagyok a Kumm zenéjét illetően, mivel nem tudom begyömöszölni egy stílusba sem, de megpróbálom körülírni: a dalok egyfajta progresszivitást hordoznak magukban. Az anyagot hallgatva nekem a Pink Floyd-os elborultság, melankólia és megmagyarázhatatlan módon a magyarországi Másfél zenekar ugrik be, de némi filmzenei motívum is fel-fel üti a fejét. Persze divatos kifejezéssel élve a world music fogalma is táncol a szürkeállományomban, amikor az Ego-etno-tv-personality c. dal keleties témái szólnak. A Kumm zenéjére a legtalálóbb kifejezés talán az avantgarde-rock.

            Nem egy könnyű hallgatnivaló a Moonsweat March, de aki időt ad neki és nyitott fülekkel rendelkezik, az egy csodálatos zenei világba tehet utazást. A Végh Olivér által kevert anyag megszólalásban bármikor felveszi a versenyt nyugati kollégáival. Dicséret neki!

 SchEndre

JERICHO-tól WELLINGTON-on át WIGYORI-ig - interjú Juhász Róbert dobossal -

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2000/3 Zenebona

JERICHO-tól WELLINGTON-on át WIGYORI-ig

- interjú Juhász Róbert dobossal -

            A ‘90-es évek elején elindult Vácról egy Jericho nevű zenekar, a modern progresszív metal egyik magyarországi nagy reménységeként. 1994-ben a frissen széthullott Ossian frontemberéhez, Paksi Endréhez csatlakoztak, hogy kiegészülve még egy gitárossal megalakuljon a Wellington. December 4-én az a szerencse ért, hogy beszélgethettem a Jericho és a Wellington volt dobosával, Juhász Róberttel. Íme a végeredmény:

- Miért olvadt be a Jericho a Wellingtonba?

- Mivel a kiadók nem adták ki a dalainkat, lemez nélkül pedig nehéz tovább lépni, elgondolkoztunk azon, hogy érdemes-e így folytatni. Ezen a mélyponton keresett meg Paksi Endre azzal, hogy kezdjünk együtt valami újat és frankót. Így alakult meg a Wellington.

- Megjelent két – szerintem fantasztikus – lemezetek, majd kicserélődtek a tagok. Miért?

- Nem akarok szaftos történetekkel előhozakodni, de emberileg nem jöttünk ki Endrével. Élveztük az együtt zenélést, a közönségnek is tetszett, de a zenekarnak mégsem volt átütő sikere. Mi azt hittük, hogy mivel Paksi Endre az Ossian után mégis csak egy nagy név Magyarországon, valami fantasztikus sikerünk lesz vele. Az Ossian közönsége azonban átverve érezte magát, ezért nem pártolták sem a Wellingtont, sem a Fahrenheitot.

- Miután a Jericho tagjai kiváltak a Wellingtonból, miért nem maradtatok együtt?

- A legfőbb ok az, hogy négyen kétfelé szakadtunk: Fábi (Fábián Zoltán gitár) és Nagy Gyuri (billentyűk), valamint Beró (Berczelly Csaba bőgő) és én. Ők mást akartak mint mi. Megalakították a Nemesis zenekart, mi pedig Beróval elindultunk egy teljesen más irányba. Arra is gondoltunk, hogy abbahagyjuk, annyira kiábrándultunk a magyarországi rockéletből a wellingtonos évek alatt. De mivel a zenész egy ilyen állat, nem bírtuk abbahagyni.

- Jelenleg a Wigyori és az Unicum Baráti Kör sorait erősíted. Hogyan kerültél közéjük?

- Miután kiléptem a Wellingtonból, két hónapig nem volt zenekarom.’97 szeptemberében megtalált a gitárosuk és egy Frost & Blues nevű csapat énekese, hogy szükségük van egy dobosra. Az üresen eltöltött két hónap után úgy éreztem, hogy rohadtul hiányzik a zene, ezért elvállaltam mind a kettőt. Közben felvettem a kapcsolatot Beróval és megbeszéltük, hogy adunk még egy esélyt ennek a rohadt magyarországi rockzenei piacnak és csinálunk egy zenekart. A banda a Csigavér névre hallgat és jó húzós, dallamos rockzenét játszunk Red Hot Chilli-s, Cult-os alapokkal.

- Különböző stílusú együttesekben játszol. Lényegében mi a kedvenc stílusod?

- Zeneileg az én agyamba minden belefér, kivéve a végleteket. Mondjam azt, hogy Zoltán Erikától hányok, de a Bathory meg a Venom számomra túl kemény. Kedvenceim a Toto, a Kansas, a Journey, Mike Oldfieldet imádom. Szóval az igényes, jó muzsikát szeretem. De bármit eljátszom, ami közel áll hozzám, így egy country zenekar lemezét is két próba után feldoboltam. Szóval megjártam mindent, a dzsesszet, a countryt, a bluest, a heavy metalt, a rockot.

- Össze fog-e állni még a Jericho?

- A csapat másik felének nagyon jól megy a szekere a Nemesisben. Most jelent meg a második lemezük, nagyon jók, profi az egész.. Volt pár fesztivál, amire a szervezők szerették volna meghívni a Jerichot, de a másik két tag nem vállalta. Ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben összeáll a Jericho.

Kérdezett: SchEndre

Rocktoborzó 2000

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2000/9 Zenebona

Rocktoborzó 2000

            “Nincsen hibád, nincsen nagy, csak annyi, hogy szegény vagy…” Akár ez is lehetett volna a mottója a március 30-án megrendezett második Rocktoborzónak, melyet egy lyukas garas nélkül szervezett meg főmunkahelyén, a Kolozsvári Rádió stúdiójában Zilahi Csaba. ’98 őszén az első Rocktoborzó azzal a céllal indult, hogy hazai magyar zenekarokat léptet fel a stúdióban, ahol hang- és tévéfelvétel is készül róluk. Ez annyit “fejlődött”, hogy ezúttal csak kolozsvári csapatok léphettek színpadra, a távolabbról érkezők útiköltségének, szállásának és ellátásának fedezését szolgáló anyagiak hiányában…A felszerelést a rádió és a Knock Out biztosította, a bőgő cuccot a Janovits Jenő társaság, a koncert utáni kaját és sört a Romániai Magyar Zenetársaság…

            Már a cucc belövésekor sejtettem, hogy gáz lesz a megszólalással. Lehet, hogy a rádió hangmérnöke saját területén jó szaki, de a rockzene hangosításához halvány lila gőze sincs. A bulit a Yesterdays kezdte. A Talentum óta teljesen átrendeződtek a csapat sorai. Mint kiderült, a koncert előtt pár nappal Bogáti Ákos még nem igazán tudta, kivel fog színpadra állni. Kár, mert azt a fajta progresszív rockot (Yes, After Crying, East feldolgozások), amit művelni akar, nem lehet 2-3 napos próbák után közönség elé vinni. Így nem csoda, hogy szétesett a Yesterdays produkciója. Szép dolog tőle, hogy felvállalta ezt a vonalat, de kedvenceitől olyan dalokat kellene kiválasszon, amelyek az egész csapatnak “munkát” adnak, hogy ne legyenek unatkozó zenészek a színpadon, és persze saját kompozíciókat is játszhatna, úgy ahogy a többi zenekar tette.

Power, progresszív metal rajongók figyelem! Hazai kedvencet köszönthettek a kolozsvári Voices of Silence képében. Számomra azon az estén az ő produkciójuk lett volna a nyerő, ha a hangosítás nem vágja haza a csapatot. Nagy kár, hogy Ercsey Feri billentyűjátéka alig hallatszott. A saját nóták után a Savatage: Damien dala hab volt a tortán. Várom a demót! A kolozsvári-nagykapusi Islands első kazettáját – Mindent megtehetsz a szerelemért – mutatta be. Az Omega hatását nem tudják letagadni, de sajnos a lakodalmas zenéét sem. A fárasztóan sok lassú nóta és az elnyújtott gitárszólók nem válnak a csapat előnyére.

            Lassan egy éve, hogy megjelent a Knock Out Második kiütés c. albuma, de szülővárosukban még nem volt lehetőségük bemutatni. Így műsoruk első fele ennek a lemeznek a dalaiból állt. Utána az ősök előtt tisztelegtek Hendrix, Stones, AC/DC, Deep Purple, Hobo feldolgozásokkal. Szerencsére saját emberüket állították a keverő mögé, így a megszólalásuk összehasonlíthatatlanul jobb volt az előttük játszóknál.

            Nagyon remélem, hogy a következő Rocktoborzón több székelyföldi csapat teheti tiszteletét, mint az első kettőn.

SchEndre