Még egyszer a Talentumról

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/23 Zenebona

Még egyszer a Talentumról

            Megvolt! Hosszú szünet után ismét összejött a társaság, sok új arccal kiegészülve. De hát a helyszín is új volt. Régi Talentumosok nosztalgiázva gondoltunk vissza a nagyenyedi templomkertre, a nyugisabb körülményekre, az ott kötött szorosabb emberi kapcsolatokra. A marosvásárhelyi színház bársonyszékei sterilebb környezetet nyújtottak, egy kicsit ridegebbnek tűnt az egész, amit a hideg októberi eső is fokozott, míg a nagyenyedi májusi napsütések még jobban összeolvasztották az igaz hittel alkotók lelkeit.

            Az előbbi sorokat nem panasznak szántam, hiszen ezúttal is sok cím cserélt gazdát, sok új barátság szövődött, olyan emberek ismerkedtek mag, akik Erdély különböző sarkaiból gyűltek össze, mert ugyanaz a szenvedély fűti őket. Ezzel pedig a Talentum ’99 elérte egyik fő célját.

            Sajnálatos okból távol maradt a Balogh Ottó Band, de az, hogy a gyergyói Unction és a nagyenyedi Kvartofónia miért nem jelent meg, számomra a mai napig talány. A vetélkedő első zenekara, az Anorganic játékában Metallica-s One ízeket fedeztem fel. A dalaikban felhalmozott témák nem igazán passzoltak egymáshoz. Van fantáziájuk, de egy kicsit jobban oda kéne figyeljenek egymásra. A Yestardays instrumentális progresszív zenéjével különböző véleményeket váltott ki a zsűri tagjaiból. Volt, aki nagyra értékelte azt az utat, amin a csapat elindult, a rendkívül igényes, komplex zenét. De tény, hogy érződött az összeszokottság hiánya, ezenkívül a hangosítás sem volt a Yesterdays pártján. A három díjazottról, az Orpheuszról, a Shadowsról és a Forgottenről már többször írtam, így inkább jöjjön a Crusade. Ismerősen cseng a nevük, ugyanis pár éve volt még egy  Crusade nevű csapat, amely komplex heavy metalt nyomott á lá King Diamond/Mercyful Fate. Azóta sok víz lefolyt a Maroson és most a zenekar olyan progresszív zenét játszik, hogy Zilahi Csaba zsűritársammal jó tíz percig kerestük a állkapcsunkat a bársonyszékek alatt.

            A szintén vásárhelyi The Bloodhers különleges zenéje egy egészen más színt vitt az addig zajló vetélkedőbe. Kár, hogy ez a különlegesség nincs még igazán kiforrva. Érlelni kell a következő Talentumig és akkor…A váradi Kim Band is ledöbbentette a zsűrit jazzes progresszív muzsikájával. Így az “esküdtszék”, vagyis a zsűri azzal “büntette” őket és a Crusade együttest, hogy első díj helyett szakmai különdíjat kaptak és jövőre meghívottként szerepelhetnek a Talentumon. A zsűri döntése már ismert. Kár, hogy néhány zsűritag nem tartotta szem előtt a Talentum további céljait, úgy mint: a zenészek találják meg saját “arcukat”, szem előtt tartva a helyi, régi értékrendeket, építsenek ki folyamatos kulturális kötődést a nemzeti jegyek felé a zenei globalizációval szemben, formailag, motívumokban táplálkozzanak saját gyökerekből is.

            A vetélkedő első felében egy kis incidens “színezte” a műsort. Történt ugyanis, hogy a marosvásárhelyi Bronx avagy Casino (amely jóval a benevezési határidő lejárta után jelentkezett és nem ismerte a játékszabályokat) a második dalát nem fejezhette be. A zsűri félbeszakította a produkciót, mivel a zenekar második dalát nem magyarul énekelte. A játékszabályok ugyanis azért vannak, hogy betartsák őket. Ez pedig vetélkedő volt, hónapokkal azelőtt meghatározott és újságokban, rádióban meghirdetett szabályokkal. Ha a szervezők nem lettek volna engedékenyek akkor, amikor a zenekar fellépését a benevezési határidő után is elfogadták, nem történt volna ilyen incidens. Mindez a Defenderre is érvényes, amelyik végül is játszhatott, de vetélkedőn kívül.

            Köszönet a Talentum menedzseri irodának, a Marosvásárhelyi Színháznak, a cserealji római katolikus plébániának, mindazoknak, akik segítettek feltámasztani a Talentumot és részemről külön köszönet a Hargita Line-nak. A tolvajoknak, akik feltörték az autót külön 'köszönöm", hogy “csak” a három táskát lopták el és hál’ Istennek a Forgotten hangszereire nem volt szükségük…

SchEndre

Baróti napok rockmuzsikával

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/20 Zenebona

Baróti napok rockmuzsikával

            Barót a 775-ik születésnapját ünnepelte szeptember 24-26. között. Ebből az alkalomból rengeteg rendezvény került terítékre, melyek közül esténként az élő zene volt a főszereplő a központi parkolóban felállított nagyszínpadon.

            Különböző okokból csak 25-én lehettem jelen szülővárosomban, így az akkori rockmenüt tálalom az alábbiakban. A baróti beat- és rockegyüttesek nosztalgia bulija jónak indult, de miután a harmadik zenekar is javarészt ugyanazokból a tagokból állt, no meg a Petróleumlámpa is vagy négyszer került a repertoárba, jobbnak láttam megcélozni valami bárféleséget. Űdítős poharamba kapaszkodva ért a hír: mivel egyesek igencsak elnosztalgiázták és öntömjénezték magukat, a Knock Out a Forgotten előtt lép színpadra. Barót Yogiék számára eddig szűz területnek számított, mivel ez volt az első alkalom, hogy Székelyföld eme kisvárosában power rock’n’rolloztak. A Második kiütés c. albumuk összes dala elhangzott, majd menetrendszerűen jött volna Nagy Árpi, de Yogi egyik húrja ment. Még szerencse, hogy kéznél volt Orbán Feri (Forgotten) Ibanez-e, így Árpi elmehetett halászni, Hobo embere gaz lehetett, no meg az egyenáram és a váltóáram (AC/DC) is megjárhatta az együttest és közönségét. A K.O. produkciója számomra ezúttal meglepetés mentes volt, de a lényeg, hogy a közönség jól érezte magát.

            Forgottenék utoljára Baróton játszottak élőben, igaz, akkor jóval kisebb színpadon. A két Feri meg Jacket kellemes meglepetésekkel rukkoltak elő, hisz olyan feldolgozásokat iktattak a programjukba, mint a Ricse 2000-ik év felé c. klasszikusát vagy Hobótól a Hajtók dalát, igaz ez utóbbit kissé gyorsabban játszották, mint ahogy elő vagyon írva, de gyors hajtásért nem volt bírság. A másik nagy meglepetés tőlük pedig három vadiúj nóta volt, amit közönség előtt még nem játszottak. Érdemes figyelni a szövegeket és érdemes figyelni a csapatot. Kár, hogy a piszkos anyagiak miatt a zenekar nem tud úgy haladni ahogy akar és ahogy tudna. A késő éjszakába nyúló bulit az Ítélet helyettel zárták a Pokolgéptől, amely végül össznépi éneklésbe torkolott.

            A telihold is már álmosan lépkedett mire minden elcsendesült és az emberek elhúzódtak otthonaik felé, hisz várt rájuk egy másik este, egy másik buli…

SchEndre

MONYÓ PROJEKT az udvarhelyi Ifi Házban

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/19 Zenebona

MONYÓ PROJEKT az udvarhelyi Ifi Házban

            Monyót vagyis Molnár Endrét azt hiszem nem kell bemutatnom, ő a Kopó Blues Band gitárosa, aki a kőbányai Póka Egon féle zenesuliba tanul.

            Monyó barátunk gondolt egyet, és augusztus 21-én a Balance ritmusszekciójával, Bálint Barna billentyűssel, egy oboás sráccal, két vokalista lánnyal, valamint Dokival (KBB – ének) és Robival (Balance – ének, itt vokál) előadott hét-nyolc saját szerzeményt, valamint három Deep Purple és egy Joe Cocker dalt. Az első blokkban az instrumentális szerzemények kaptak helyet, amelyekbe még besegített Molnár Csaba, Endre öccse is, ritmusgitáron. Monyó játékán érződik a GitárIstenek hatása, ami persze nála híresebb zenészeknél is előfordul. Amire viszont jobban oda kéne figyeljen, az a komponálás, egy-két szerzeménye még csiszolásra szorul. Ez inkább az instrumentális témákra vonatkozik, mivel az énekes szerzemények nagyon a helyükön vannak. Ami még javításra szorul ez utóbbiaknál, az a Felnövök című nóta refrénje, két sorának túl sokszori ismétlése egy idő után elég unalmassá válik. Talán nem ártana a refrén szövegét még két újabb sorral bővíteni…

            Ez az este is egy újabb bizonyíték arra, hogy tájainkon is születnek tehetségek és a közönség is igényli a színvonalas, élő rockzenét. Nem tudom, hogy Endre benevezett-e a Talentumra, de a kolozsvári Rádióstúdióban az ősz folyamán megrendezésre kerülő második Rocktoborzón el tudnám képzelni ezt a formációt.

SchEndre

Egy hét zene (is) a tengerparton

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/18 Zenebona

Egy hét zene (is) a tengerparton

            Costinesti, a romániai ifjúság zarándokhelye…Costinesti, ahol néha meleg a sör és hideg(ek) a lány(ok). Még szerencse, hogy gyakoribb a fordítottja…

            A magamfajta vándor bárhol jár a világban, arra is odafigyel, hogy milyen zene szól itt-ott. A fent nevezett helyen éjjel-nappal bömböl valami, olykor egyszerre három helyről is rád támad valami zenének nevezett szörnyűség. Ha a parton vagy, ott O.K., mivel itt a “rádióban” gyakran csendül fel a Dire Straits, a Jethro Tull, az Animals, Joe Cocker stb. valamelyik dala. Ha élőzenét akarsz hallani, akkor vágjál neki az éjszakának. Mi is így tettük és egy este a parton sétálva a Semnal M-be botlottunk, akik saját számok mellett Beatles, Rolling Stones, Creedence örökzöldekkel tarkították az amúgy sem fekete-fehér éjszakai életet. Ami feltűnt a csapatban, az a többi zenészhez képest fiatal szólógitáros. Itthon tudtam meg (a Zenebonából…), hogy a zenekar alapító szólógitáros elhunyt. R.I.P. Iuliu Merca.

            Egy másik naplemente után Weinberger Attila és a Blues Machine nyomta a Muddy Waters féle bluest. Lenyűgöző volt látni és hallani, ahogy a négy zenész egymásnak passzolta át a szólókat, fantasztikus improvizációkat megeresztve. Ennek a csapatnak a koncertjét vétek kihagyni!

            Utcazenészek… Van aki egy szintetizátor billentyűit masszírozza fél éjszakán keresztül, akad aki egy szál gitárral játszik jól-rosszul örökzöldeket és van aki akkuról táplál egy kis erősítőt meg keverőt, hogy szóljon az elektromos gitárja és mikrofonja. Hangládája akusztikus gitárba szerelt két hangszóró, amiből kissé furán szólnak a dalok. De a látvány és az ötlet már élményszámba megy.

            A napfogyatkozás estéjén néhány play-back sztárocska próbálta felmelegíteni a hangulatot, a tömeg java része inkább a Compactra volt kíváncsi. Ezt a csapatot azon az estén ki is neveztem a románok Eddájának. Paul Ciuciék régi slágereik mellett 3-4 új dalt is eljátszottak a frissen megjelent 100% Compact c. lemezükről. Jól szólnak a régi és az új nótáik is, valami mégis hiányzik belőlük…Tény, hogy a közönség 100%-ig mellettük volt. Ez volt egy hét zene Costinest-en, ahol néha meleg a sör…

escéhá

 

Műanyagflakon-eső, könnygázbomba és METALLICA Bukarestben

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/13 Zenebona

Műanyagflakon-eső, könnygázbomba és METALLICA Bukarestben

            Bukarest most így nyár előn még rondább képet nyújt, mint télen. A csoportosan kószáló kóbor kutyák, a központi helyeken tornyosuló szeméthegyek, a bűzlő Dâmbovita egyértelműen azt jelzik, hogy Balkánia fővárosában vagy és nem a kis Párizsban. Ott és akkor “felejtsd el, hogy Európa”, pedig milyen optimista voltam a Dio koncertbeszámolómban a közönséget illetően…

            A 2 órára meghirdetett kapunyitás 4 órára módosult. Persze, a tömeg nagy része ezt nem tudhatta, így a különböző üdítős flakonok már fél négy körül szálldosni kezdtek a rohamrendőrök felé. Fél ötkor végre kitárult a kapu és hatalmas nyomulás támadt. A rendőrök nem bírva a túlerővel, csak könnygázzal tudták lecsillapítani a tömeget. A bejáratnál még vagy 15-ön megtapiztak, aztán mindenki boldogan elfoglalhatta a helyét, ahová a jegye szólt.

            Jól megszokott keleti késéssel a bukaresti Antract 6 óra helyett 7 előtt 10 perccel lépett a gigantikus színpadra. Tisztelet a bátorságukért, hogy 20 percig tűrték a közönség füttykoncertjét és a műanyagflakon-esőt. A hímsoviniszta szövegekkel megtámogatott, nem sok jót mondó hard’n’heavy zenéjük engem sem késztetett arra, hogy a közeljövőben lerohanjak egy bukaresti lemezboltot, de azért arra sem, hogy kezdjem őket hajigálni…

A másik előzenekar, az amerikai Monster Magnet anyagai után ellenben már érdemes kutatni. A nagyon jó hanggal megáldott énekessel és az ős-Black Sabbath ízekkel átitatott zenéjével ez a csapat olyan rock’n’roll showt nyomott le, amit tanítani kellene. Persze ők is érezték, hogy a tömeg nem miattuk gyűlt össze, azért a jó félórás intenzív Magnet kezelés után, átalakítás végett átengedték a színpadot a roadoknak.

            Fél tíz körül elsötétült minden és a megszokott intróval A jó, a rossz és a csúf westernfilm zenéjével berobbantak a ‘90-es évek Fém Istenei, a talpig feketében öltözött Metallica! Kivétel az utóbbi idők legnagyobb csalódását okozó Lars fiú volt, aki a csapat “fekete bárányaként” fehér pólóban pattant a két lábdobú Tama szerkó mögé. Viselkedésével is kitűnt a többiek közül, látszott rajta, hogy már nem az a tűz ég benne, mint ‘93-ban az MTK stadionban.

            Átnyargaltak a pályafutásuk legnagyobb dalain, a hangsúlyt a Ride the lightning album szerzeményeire helyezve. A két Load album dalait nem nagyon erőltették. Az igazság az, hogy élőben egyik Load-os szerzemény sem éri utol az olyan monumentális nótákat, mint a Creeping Death, a Wherever I May Roam, a Trapped Under Ice vagy a félelmetes intróval és tűzijátékkal bevezetett One. A Garage Inc.-ról, ha jól emlékszem a Die, Die My Darling hangzott el. Kirk hiába vezette elő a Sabbra Cadabbra klasszikus Sabbath riffet, Larsék nem haraptak rá, de ugyanúgy járt valamelyik Justice-os témával is. A hangzásról annyit, hogy a bőgő szerintem túl erős volt és a túlzott hangerő megölte a zene tisztaságát. Így az One és a Nothing Else akusztikus témái torzan szólaltak meg. A tömeg hiába skandálta a Seek and Destroy-t, Hetfieldék a Battery-vel vettek búcsút romániai rajongóiktól. Azért a Fade to Blacket és a Sanitariumot beszoríthatták volna a műsorba…

            Végezetül egy jó tanács az érzékenyebb lelkületű rockrajongó társaimnak: Ha lehetőség van rá, az ilyen nagy koncerteket Pesten nézzétek meg. Ott azért már tudják, mi fán terem a civilizáció!

SchEndre

UDVARHELYSZÉKI ZENELENYOMAT ’99

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/14 Zenebona

UDVARHELYSZÉKI ZENELENYOMAT ’99

            Mielőtt belefognék a kazetta boncolásába, szeretném leszögezni, hogy az itthoni zenekarokat nem rossz szándékkal cseszegetem. Tudom, hogy milyen nehéz körülmények között léteznek, de néha kell a keményebb, építő jellegű kritika, hisz egyesek pár fellépés után kezdenek “elszállni”, pedig igazán nincs mitől. Ha belegondolok, hogy milyen csúfosan zajlott le június 26-án eme kazetta bemutató bemutató koncertje, bizony egy kicsit elmegy a kedvem az erdélyi rockzene csecsemőzokniban járó show-business világától. Pedig ha van valaki, akkor én (és a Zenebona) nagyon támogatom az itthoni megmozdulásokat, igaz, sajnos csak erkölcsileg tehetem. Szóval ha a zenészek egy csöppnyi önkritikával rendelkeznek, nem szívják fel a vizet rögtön…

            Kézbe véve a kazettát, a nagyon jó minőségű borító és a művészi grafikája máris jó benyomást gyakorol a leendő hallgatóra. Amit hiányolok a feltüntetett információk közül az az együttesek tagjainak névsora (…és néhány bemutató a zenekarról – lásd a MHH Demonstráció kazettáit. Ami pedig a médiákat illeti, az Európai Idő Zenebonája is, Schervenka Endre jóvoltából alapos figyelemmel végigkísérte a Zenelenyomat munkálatait. Végső soron ennek a lapnak köszönhetően szereztek tudomást azok a rockrajongók, akik nem Udvarhelyszék környékén laknak. – Z.Cs.). A kazettán 12 együttes kapott lehetőséget a bemutatkozásra, 8 képviseli a rockzenét, 1 a lantos versmondók világát idézi, 3 a dance követeként van jelen.

            A szalag elindítása előtt ajánlatos felcsatolni a “hazai füleket”. Amint Z.Csaba barátom már nemegyszer leírta, az itthoni anyagok java részét nem úgy kell hallgatni, mint az olyan produkciókat, amikbe dollár(forint)-hegyeket pumpáltak. Bele lehet kötni a gitárhangzásba, a dobok megszólalásába, de figyelembe kell venni azt is, hogy a zenekarok többsége életében először volt stúdióban és a felvételeket vezető Sima Endre is a munkálatok során rázódott igazán bele a stúdiózás fortélyaiba.

            A kazettát a Shadows nyitja az Árnyékok c. dalával. Lendületes, dallamos zenéjük a magyar metal krémjének zenei világát idézi. A középrészben átúszik akusztikusba, majd a záró részben visszatér a kezdeti vágtához. A srácoknak egy önálló demója átfogóbb képet adna arról, hogy hol kellene javítani a hangzáson, a dalok szerkezeti felépítésén. A Knife Rock’n’’roll fia némi Soul Asylumos feelingel indul, majd egy korai Tankcsapda dalnak is elmenne, ha Lukácsék annak idején ennyire megbolondították volna a dobtémákat. Az Orpheusz Letértünk az útról c. dala igen tele van pakolva hangszeres szólókkal, amik megtörik a lendületet. Találó a Drosofila dalának címe: Változtass! Bizony itt sok mindenen kéne változtatni, mind a stílus, mind az ének szempontjából és a doboknál is gáz van. A Crying for Eternity Kiáltása egy jó kis atmoszférikus doom/death dalocska lenne, ha a gitárokat nem dugták volna el a stúdió mélyére. A Balance-re már ráakasztották a progresszív jelzőt. Én még nem sorolnám őket ebbe az irányzatba, bár a fiúk jó úton haladnak efelé. When I was younger – itt bebizonyosodik, hogy a Kopó Blues Band is tud jó dal(okat) írni, ha akar. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fognak végre egy olyan koncertprogrammal előállni, ahol nagyobbrészt saját számokat adnak elő.

            Ha valaki unja már a sok sablon rockszöveget, akkor annak ajánlani tudom a Forgotten Illuziók c. nótáját. Akusztikusan indul, majd a középrésznél eleresztik magukat a fiúk. Itt véget is ért a rockzene. A Csavargó A vég-nél a lantos versmondókat idézi. A dance csapatoknál a lényeg, kiválasztani egy dobprogramot, rápötyögtetni egy egyszerű melódiát fülbemászó énekdallammal és máris lehet rohanni a CD-vel a diszkóba egy kis tátogásra. A Black Shadow az Álomvilág, a The Cool Project Vár rád az éjjel ész az MC’s Factory a Kavarj! c. dallal szerepel a kazetta végén. A jövőben talán jó lenne külön-külön kazettán kiadni a rock és a dance képviselőit. Itt van tehát ez a kazetta, a kezdő lépések megtörténtek. Most már rajtad/rajtunk áll, hogy  milyen lesz a folytatás.

SchEndre

A Turné folytatódott…

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/13 Zenebona

A Turné folytatódott…

            …Székelykeresztúron. Június 4-én az Udvarhelyszéki Zeneklub ismét bevetette csapatait. Ezúttal a támadók a Drosofila, a Forgotten, a Knife és a Shadows együttesek legénysége voltak. Mit mondjak? A közönség nemcsak nézőszám szempontjából pipálta le a csíkszeredai, a gyergyói és a szentkeresztbányai rajongókat, hanem lelkesedésben is. Ennyire hálás közönséget egyik csapat sem szórakoztatott a fent említett helyszíneken. Talán a hatékonyabb reklámnak tudható be ez a látogatottság, vagy egyszerűen az embereknek tele lett a… hócipője a sok tátogó „narkós elefánttal”?

            A Jam Boulee turné ezen állomásán a Sors keze az udvarhelyi Drosofilát választotta nyitó bandának. A csapatból hiányzott a bőgős és a billentyűs, ezért a Shadows basszistája, Indián segítette ki a javarészt Korál, Piramis, Edda, Twisted Sisters feldolgozásokat játszó zenekart. Nem akarom megsérteni Drosofiláékat, de én a helyükben egy bő félévet vagy inkább egy egész évet intenzíven próbálnék és csak azután állnék ismét színpadra.

            A keresztúri Forgottenről annyit, hogy még a drága jó unokatesóm is elismerően bólogatott, pedig amikor két évvel ezelőtt látta őket, nem zárta a csapatot éppen a szíve csücskébe. Az, hogy az Ossian: Átverés c. dala nem sült el a legjobban bocsátassék meg nekik, hisz egyszeri elpróbálás után nem is mehetett jobban, viszont valamivel el kellett búcsúztatni a nemsokára bevonuló, legjobban szirénázó gitárost, Botit.

            A Knife, mint mindig, most is egyszerű dalokba foglalta a rock’n’roll fiait. Az énekes-gitáros Ákos egy eredeti fickó, az a fajta laza frontember, amilyent néha hiányolok a hazai rockszínpadokról. A kb. egy hónapja trióban nyomuló Shadows bővíthetné hazai kedvenceim listáját, ha több egyéni megoldásra törekednének a dalaikban. Így is tetszik amit csinálnak, hisz Szigyi nemcsak egy jó gitáros, de jól is énekel és Hubának is vannak figyelemre méltó pörgetései.

            Ha figyelembe vesszük, hogy Székelykeresztúr egy kb. 12 ezer lakosú kisváros és kb. 85-ön voltak a koncerten (a Nem élhetek muzsika szó nélkül c. darabra is kb. ennyien voltak kíváncsiak, műfajilag ugyebár távol áll a hangos, ezerszer elátkozott rockzenétől…), akkor nem is olyan rossz ez az arány. Végezetül egy jó hír: megjelent az Udvarhelyszéki Zenelenyomat ’99 kazettán.

SchEndre