MONYÓ PROJEKT az udvarhelyi Ifi Házban

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/19 Zenebona

MONYÓ PROJEKT az udvarhelyi Ifi Házban

            Monyót vagyis Molnár Endrét azt hiszem nem kell bemutatnom, ő a Kopó Blues Band gitárosa, aki a kőbányai Póka Egon féle zenesuliba tanul.

            Monyó barátunk gondolt egyet, és augusztus 21-én a Balance ritmusszekciójával, Bálint Barna billentyűssel, egy oboás sráccal, két vokalista lánnyal, valamint Dokival (KBB – ének) és Robival (Balance – ének, itt vokál) előadott hét-nyolc saját szerzeményt, valamint három Deep Purple és egy Joe Cocker dalt. Az első blokkban az instrumentális szerzemények kaptak helyet, amelyekbe még besegített Molnár Csaba, Endre öccse is, ritmusgitáron. Monyó játékán érződik a GitárIstenek hatása, ami persze nála híresebb zenészeknél is előfordul. Amire viszont jobban oda kéne figyeljen, az a komponálás, egy-két szerzeménye még csiszolásra szorul. Ez inkább az instrumentális témákra vonatkozik, mivel az énekes szerzemények nagyon a helyükön vannak. Ami még javításra szorul ez utóbbiaknál, az a Felnövök című nóta refrénje, két sorának túl sokszori ismétlése egy idő után elég unalmassá válik. Talán nem ártana a refrén szövegét még két újabb sorral bővíteni…

            Ez az este is egy újabb bizonyíték arra, hogy tájainkon is születnek tehetségek és a közönség is igényli a színvonalas, élő rockzenét. Nem tudom, hogy Endre benevezett-e a Talentumra, de a kolozsvári Rádióstúdióban az ősz folyamán megrendezésre kerülő második Rocktoborzón el tudnám képzelni ezt a formációt.

SchEndre

Egy hét zene (is) a tengerparton

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/18 Zenebona

Egy hét zene (is) a tengerparton

            Costinesti, a romániai ifjúság zarándokhelye…Costinesti, ahol néha meleg a sör és hideg(ek) a lány(ok). Még szerencse, hogy gyakoribb a fordítottja…

            A magamfajta vándor bárhol jár a világban, arra is odafigyel, hogy milyen zene szól itt-ott. A fent nevezett helyen éjjel-nappal bömböl valami, olykor egyszerre három helyről is rád támad valami zenének nevezett szörnyűség. Ha a parton vagy, ott O.K., mivel itt a “rádióban” gyakran csendül fel a Dire Straits, a Jethro Tull, az Animals, Joe Cocker stb. valamelyik dala. Ha élőzenét akarsz hallani, akkor vágjál neki az éjszakának. Mi is így tettük és egy este a parton sétálva a Semnal M-be botlottunk, akik saját számok mellett Beatles, Rolling Stones, Creedence örökzöldekkel tarkították az amúgy sem fekete-fehér éjszakai életet. Ami feltűnt a csapatban, az a többi zenészhez képest fiatal szólógitáros. Itthon tudtam meg (a Zenebonából…), hogy a zenekar alapító szólógitáros elhunyt. R.I.P. Iuliu Merca.

            Egy másik naplemente után Weinberger Attila és a Blues Machine nyomta a Muddy Waters féle bluest. Lenyűgöző volt látni és hallani, ahogy a négy zenész egymásnak passzolta át a szólókat, fantasztikus improvizációkat megeresztve. Ennek a csapatnak a koncertjét vétek kihagyni!

            Utcazenészek… Van aki egy szintetizátor billentyűit masszírozza fél éjszakán keresztül, akad aki egy szál gitárral játszik jól-rosszul örökzöldeket és van aki akkuról táplál egy kis erősítőt meg keverőt, hogy szóljon az elektromos gitárja és mikrofonja. Hangládája akusztikus gitárba szerelt két hangszóró, amiből kissé furán szólnak a dalok. De a látvány és az ötlet már élményszámba megy.

            A napfogyatkozás estéjén néhány play-back sztárocska próbálta felmelegíteni a hangulatot, a tömeg java része inkább a Compactra volt kíváncsi. Ezt a csapatot azon az estén ki is neveztem a románok Eddájának. Paul Ciuciék régi slágereik mellett 3-4 új dalt is eljátszottak a frissen megjelent 100% Compact c. lemezükről. Jól szólnak a régi és az új nótáik is, valami mégis hiányzik belőlük…Tény, hogy a közönség 100%-ig mellettük volt. Ez volt egy hét zene Costinest-en, ahol néha meleg a sör…

escéhá

 

Műanyagflakon-eső, könnygázbomba és METALLICA Bukarestben

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/13 Zenebona

Műanyagflakon-eső, könnygázbomba és METALLICA Bukarestben

            Bukarest most így nyár előn még rondább képet nyújt, mint télen. A csoportosan kószáló kóbor kutyák, a központi helyeken tornyosuló szeméthegyek, a bűzlő Dâmbovita egyértelműen azt jelzik, hogy Balkánia fővárosában vagy és nem a kis Párizsban. Ott és akkor “felejtsd el, hogy Európa”, pedig milyen optimista voltam a Dio koncertbeszámolómban a közönséget illetően…

            A 2 órára meghirdetett kapunyitás 4 órára módosult. Persze, a tömeg nagy része ezt nem tudhatta, így a különböző üdítős flakonok már fél négy körül szálldosni kezdtek a rohamrendőrök felé. Fél ötkor végre kitárult a kapu és hatalmas nyomulás támadt. A rendőrök nem bírva a túlerővel, csak könnygázzal tudták lecsillapítani a tömeget. A bejáratnál még vagy 15-ön megtapiztak, aztán mindenki boldogan elfoglalhatta a helyét, ahová a jegye szólt.

            Jól megszokott keleti késéssel a bukaresti Antract 6 óra helyett 7 előtt 10 perccel lépett a gigantikus színpadra. Tisztelet a bátorságukért, hogy 20 percig tűrték a közönség füttykoncertjét és a műanyagflakon-esőt. A hímsoviniszta szövegekkel megtámogatott, nem sok jót mondó hard’n’heavy zenéjük engem sem késztetett arra, hogy a közeljövőben lerohanjak egy bukaresti lemezboltot, de azért arra sem, hogy kezdjem őket hajigálni…

A másik előzenekar, az amerikai Monster Magnet anyagai után ellenben már érdemes kutatni. A nagyon jó hanggal megáldott énekessel és az ős-Black Sabbath ízekkel átitatott zenéjével ez a csapat olyan rock’n’roll showt nyomott le, amit tanítani kellene. Persze ők is érezték, hogy a tömeg nem miattuk gyűlt össze, azért a jó félórás intenzív Magnet kezelés után, átalakítás végett átengedték a színpadot a roadoknak.

            Fél tíz körül elsötétült minden és a megszokott intróval A jó, a rossz és a csúf westernfilm zenéjével berobbantak a ‘90-es évek Fém Istenei, a talpig feketében öltözött Metallica! Kivétel az utóbbi idők legnagyobb csalódását okozó Lars fiú volt, aki a csapat “fekete bárányaként” fehér pólóban pattant a két lábdobú Tama szerkó mögé. Viselkedésével is kitűnt a többiek közül, látszott rajta, hogy már nem az a tűz ég benne, mint ‘93-ban az MTK stadionban.

            Átnyargaltak a pályafutásuk legnagyobb dalain, a hangsúlyt a Ride the lightning album szerzeményeire helyezve. A két Load album dalait nem nagyon erőltették. Az igazság az, hogy élőben egyik Load-os szerzemény sem éri utol az olyan monumentális nótákat, mint a Creeping Death, a Wherever I May Roam, a Trapped Under Ice vagy a félelmetes intróval és tűzijátékkal bevezetett One. A Garage Inc.-ról, ha jól emlékszem a Die, Die My Darling hangzott el. Kirk hiába vezette elő a Sabbra Cadabbra klasszikus Sabbath riffet, Larsék nem haraptak rá, de ugyanúgy járt valamelyik Justice-os témával is. A hangzásról annyit, hogy a bőgő szerintem túl erős volt és a túlzott hangerő megölte a zene tisztaságát. Így az One és a Nothing Else akusztikus témái torzan szólaltak meg. A tömeg hiába skandálta a Seek and Destroy-t, Hetfieldék a Battery-vel vettek búcsút romániai rajongóiktól. Azért a Fade to Blacket és a Sanitariumot beszoríthatták volna a műsorba…

            Végezetül egy jó tanács az érzékenyebb lelkületű rockrajongó társaimnak: Ha lehetőség van rá, az ilyen nagy koncerteket Pesten nézzétek meg. Ott azért már tudják, mi fán terem a civilizáció!

SchEndre

UDVARHELYSZÉKI ZENELENYOMAT ’99

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/14 Zenebona

UDVARHELYSZÉKI ZENELENYOMAT ’99

            Mielőtt belefognék a kazetta boncolásába, szeretném leszögezni, hogy az itthoni zenekarokat nem rossz szándékkal cseszegetem. Tudom, hogy milyen nehéz körülmények között léteznek, de néha kell a keményebb, építő jellegű kritika, hisz egyesek pár fellépés után kezdenek “elszállni”, pedig igazán nincs mitől. Ha belegondolok, hogy milyen csúfosan zajlott le június 26-án eme kazetta bemutató bemutató koncertje, bizony egy kicsit elmegy a kedvem az erdélyi rockzene csecsemőzokniban járó show-business világától. Pedig ha van valaki, akkor én (és a Zenebona) nagyon támogatom az itthoni megmozdulásokat, igaz, sajnos csak erkölcsileg tehetem. Szóval ha a zenészek egy csöppnyi önkritikával rendelkeznek, nem szívják fel a vizet rögtön…

            Kézbe véve a kazettát, a nagyon jó minőségű borító és a művészi grafikája máris jó benyomást gyakorol a leendő hallgatóra. Amit hiányolok a feltüntetett információk közül az az együttesek tagjainak névsora (…és néhány bemutató a zenekarról – lásd a MHH Demonstráció kazettáit. Ami pedig a médiákat illeti, az Európai Idő Zenebonája is, Schervenka Endre jóvoltából alapos figyelemmel végigkísérte a Zenelenyomat munkálatait. Végső soron ennek a lapnak köszönhetően szereztek tudomást azok a rockrajongók, akik nem Udvarhelyszék környékén laknak. – Z.Cs.). A kazettán 12 együttes kapott lehetőséget a bemutatkozásra, 8 képviseli a rockzenét, 1 a lantos versmondók világát idézi, 3 a dance követeként van jelen.

            A szalag elindítása előtt ajánlatos felcsatolni a “hazai füleket”. Amint Z.Csaba barátom már nemegyszer leírta, az itthoni anyagok java részét nem úgy kell hallgatni, mint az olyan produkciókat, amikbe dollár(forint)-hegyeket pumpáltak. Bele lehet kötni a gitárhangzásba, a dobok megszólalásába, de figyelembe kell venni azt is, hogy a zenekarok többsége életében először volt stúdióban és a felvételeket vezető Sima Endre is a munkálatok során rázódott igazán bele a stúdiózás fortélyaiba.

            A kazettát a Shadows nyitja az Árnyékok c. dalával. Lendületes, dallamos zenéjük a magyar metal krémjének zenei világát idézi. A középrészben átúszik akusztikusba, majd a záró részben visszatér a kezdeti vágtához. A srácoknak egy önálló demója átfogóbb képet adna arról, hogy hol kellene javítani a hangzáson, a dalok szerkezeti felépítésén. A Knife Rock’n’’roll fia némi Soul Asylumos feelingel indul, majd egy korai Tankcsapda dalnak is elmenne, ha Lukácsék annak idején ennyire megbolondították volna a dobtémákat. Az Orpheusz Letértünk az útról c. dala igen tele van pakolva hangszeres szólókkal, amik megtörik a lendületet. Találó a Drosofila dalának címe: Változtass! Bizony itt sok mindenen kéne változtatni, mind a stílus, mind az ének szempontjából és a doboknál is gáz van. A Crying for Eternity Kiáltása egy jó kis atmoszférikus doom/death dalocska lenne, ha a gitárokat nem dugták volna el a stúdió mélyére. A Balance-re már ráakasztották a progresszív jelzőt. Én még nem sorolnám őket ebbe az irányzatba, bár a fiúk jó úton haladnak efelé. When I was younger – itt bebizonyosodik, hogy a Kopó Blues Band is tud jó dal(okat) írni, ha akar. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fognak végre egy olyan koncertprogrammal előállni, ahol nagyobbrészt saját számokat adnak elő.

            Ha valaki unja már a sok sablon rockszöveget, akkor annak ajánlani tudom a Forgotten Illuziók c. nótáját. Akusztikusan indul, majd a középrésznél eleresztik magukat a fiúk. Itt véget is ért a rockzene. A Csavargó A vég-nél a lantos versmondókat idézi. A dance csapatoknál a lényeg, kiválasztani egy dobprogramot, rápötyögtetni egy egyszerű melódiát fülbemászó énekdallammal és máris lehet rohanni a CD-vel a diszkóba egy kis tátogásra. A Black Shadow az Álomvilág, a The Cool Project Vár rád az éjjel ész az MC’s Factory a Kavarj! c. dallal szerepel a kazetta végén. A jövőben talán jó lenne külön-külön kazettán kiadni a rock és a dance képviselőit. Itt van tehát ez a kazetta, a kezdő lépések megtörténtek. Most már rajtad/rajtunk áll, hogy  milyen lesz a folytatás.

SchEndre

A Turné folytatódott…

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/13 Zenebona

A Turné folytatódott…

            …Székelykeresztúron. Június 4-én az Udvarhelyszéki Zeneklub ismét bevetette csapatait. Ezúttal a támadók a Drosofila, a Forgotten, a Knife és a Shadows együttesek legénysége voltak. Mit mondjak? A közönség nemcsak nézőszám szempontjából pipálta le a csíkszeredai, a gyergyói és a szentkeresztbányai rajongókat, hanem lelkesedésben is. Ennyire hálás közönséget egyik csapat sem szórakoztatott a fent említett helyszíneken. Talán a hatékonyabb reklámnak tudható be ez a látogatottság, vagy egyszerűen az embereknek tele lett a… hócipője a sok tátogó „narkós elefánttal”?

            A Jam Boulee turné ezen állomásán a Sors keze az udvarhelyi Drosofilát választotta nyitó bandának. A csapatból hiányzott a bőgős és a billentyűs, ezért a Shadows basszistája, Indián segítette ki a javarészt Korál, Piramis, Edda, Twisted Sisters feldolgozásokat játszó zenekart. Nem akarom megsérteni Drosofiláékat, de én a helyükben egy bő félévet vagy inkább egy egész évet intenzíven próbálnék és csak azután állnék ismét színpadra.

            A keresztúri Forgottenről annyit, hogy még a drága jó unokatesóm is elismerően bólogatott, pedig amikor két évvel ezelőtt látta őket, nem zárta a csapatot éppen a szíve csücskébe. Az, hogy az Ossian: Átverés c. dala nem sült el a legjobban bocsátassék meg nekik, hisz egyszeri elpróbálás után nem is mehetett jobban, viszont valamivel el kellett búcsúztatni a nemsokára bevonuló, legjobban szirénázó gitárost, Botit.

            A Knife, mint mindig, most is egyszerű dalokba foglalta a rock’n’roll fiait. Az énekes-gitáros Ákos egy eredeti fickó, az a fajta laza frontember, amilyent néha hiányolok a hazai rockszínpadokról. A kb. egy hónapja trióban nyomuló Shadows bővíthetné hazai kedvenceim listáját, ha több egyéni megoldásra törekednének a dalaikban. Így is tetszik amit csinálnak, hisz Szigyi nemcsak egy jó gitáros, de jól is énekel és Hubának is vannak figyelemre méltó pörgetései.

            Ha figyelembe vesszük, hogy Székelykeresztúr egy kb. 12 ezer lakosú kisváros és kb. 85-ön voltak a koncerten (a Nem élhetek muzsika szó nélkül c. darabra is kb. ennyien voltak kíváncsiak, műfajilag ugyebár távol áll a hangos, ezerszer elátkozott rockzenétől…), akkor nem is olyan rossz ez az arány. Végezetül egy jó hír: megjelent az Udvarhelyszéki Zenelenyomat ’99 kazettán.

SchEndre

Jam Boulee turné

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/9 Zenebona 

Jam Boulee turné

            Megszületett. A turné. Amelyről oly sokat csiripeltek a madarak. Április 7-én,  a kora délutáni órákban, miután bepakolták a Style Sound cuccát, négy zenekar (Forgotten, Knife, Orpheusz, Shadows) szállt fel a székelyudvarhelyi Tectum autóbuszára és indult az első célpont, a csíkszeredai AMI klub felé.

            A turné nyitózenekara az udvarhelyi Orpheusz volt. A kb. 75 fős közönség hűvösen fogadta a kizárólag saját számokat játszó csapatot. Pedig népzenével kevert rhythm and blues muzsikáját nem kell nagyon ismerniük azoknak, akik bulizni akarnak. Nem volt mit tenni egyebet, mint becsülettel lejátszani a programot és leszállni a színpadról. Az utánuk következő szintén udvarhelyi Knife is saját szerzeményekkel próbálkozott, ugyanolyan eredménnyel. De amikor belevágott egy Tankcsapda feldolgozásba, egyből beindult a maroknyi publikum. (Három nap múlva Szentkeresztbányán szintén erre a nótára harapott rá a “nagyérdemű”, igazolva, hogy vidékünkön meglehetősen szűklátókörűek a rockerek. Kíváncsi vagyok arra, hogy a júliusban esedékes Tankcsapda turné valamelyik állomásán ott lesznek-e ezek a hangosan követelőző, a zenei igénytelenség pocsolyájában fetrengő tankcsordák?!)

            A székelykeresztúri Forgotten is a nehezebb utat választotta a siker eléréséhez, hiszen többnyire saját számokat játszó csapat, csak a bulik kedvéért tesz be Csapda nótákat a repertoárjába. A szentkeresztbányai eset annyira felháborította a fiúkat, hogy ezután még jobban lecsökkentik a feldolgozások arányát a saját szerzeményekhez képest. Remélem, hogy az Ossian: Ki véd meg/ (Kelet-európai rocksztár ballada) című dalához azért ragaszkodnak. Az est utolsó fellépője az udvarhelyi Shadows volt. A tiszta heavy metalt játszó csapatot jó zenészek alkotják, én mégis hiányolok belőlük egy kis egyéniséget, mind a zene, mind a szövegek szempontjából. Volt beindulás a produkciójukra, de a nagy lángolás elmaradt.

            Másnap a Gyergyószentmiklós felé tartó kisbuszon a fagyos hangulatot Sima Endre (az Orpheusz bőgőse és ettől kezdve a turné mókamestere) törte meg. Az előző este kudarcait félretevő csapat jókedve sajnos csupán csak addig tartott, míg a gyergyói Astoria (volt Ihlető) kávéházba érve  ki nem derült, hogy bizony itt sem kapkodják el pillanatok alatt a belépőjegyeket. Mi több, este 8-tól 10-ig a szomszédok kérésére csak fél hangerővel lehet játszani. A koncertnyitó Forgotten Ambulance című poéndalára azért hamar beindultak a…zenészkollégák. A Shadows is itt vette elő először a turnén a Bestiák: A reggel túl messze van című slágerének matalosított verzióját. A közönség vette is a lapot. Itt derült ki, hogy a rockerek mit is hallgatnak egész nap (:) ha-ha), hisz mindenki egy emberként fújta a “klasszikus” sorokat. Az Orpheusz az idő rövidsége és egyéb belső problémák miatt csutakra tette magát, a Knife-ra szintén a haverok buliztak néhány gyergyói nézővel együtt.

            Péntek, április 9., Sepsiszentgyörgy, Bunker. Mindenki örvendett, hogy nem kell pakolni a nehéz hangládákat, mivel helyi cuccal lett megoldva a hangosítás. Másfelől némi aggodalom járta körül a zenészeket, hogy ugyanolyan rossz lesz a hangosítás, mint február 9-én a Forgotten koncertjén. Meglepetés, hogy voltak új hangfalak, a zenekarok megszólalása azonban így sem javult sokat. Péntek lévén a Knife telt ház előtt kezdte műsorát. Persze a közönség inkább a feldolgozásoknál vette a lapot. A Forgottenék szerzeményeinél csápolás helyett, inkább csak fülelt a közönség, ami a tulaj szerint rossz jel…Ezek szerint aki az egyéni gondolatait akarja kifejezni, mind zenében, mind szövegben annak “amputálni” kell a műsoridejét? A rossz jel az, ha egy zenekar elkurvul és elveszíti saját arcát! A Shadows-nál bejött az aggodalom, a rossz hangzás miatt le is szálltak a hatodik szám után. Az Orpheusz-nak ellenben ez az este volt a legjobb bulija. Értő fülekre találva jókedvűen nyomták sajátos rhythm and bluesukat. Másnap Szentegyházán a Bartók Béla művház hideg levegőjét az a 30 tagú “tömeg” sem tudta felforrósítani, amelynek fele Udvarhelyről érkezett.

            Hogyha értékelném kellene az Udvarhelyszéki Zeneklub eme négynapos tevékenységét, akkor a következő osztályzatokat adnám: ötlet – jeles; kivitelezés – közepes. Külön köszönet a Tectumnak a szállításért, a Style Soundnak a hangosításért! Valamint mindenkinek, aki így vagy úgy segített a turné lebonyolításában.

SchEndre

Forgotten-el Gyergyószentmiklóson a központi parkban. A Bunkerben keverem... :)

Jam Boulee a Zeneklubban

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/8 Zenebona 

Jam Boulee a Zeneklubban

            Végre megmozdult az a bizonyos poshadt állóvíz, amely az utóbbi időben az Udvarhelyszéki rockéletet jellemezte. A március 27-i Jam Boulee már a második lépése volt az udvarhelyi Zeneklubnak koncertezés terén. Az első koncert agyoncsapott reklám mellett és egy csütörtöki napon történő jelenéssel sokak szerint nem volt ennyire sikeres. Tény, hogy eme második sem volt elkényeztetve túl sok reklámmal.

            Az est első fellépője a keresztúri Forgotten volt. A programjuk nagyjából megegyezett a szentgyörgyivel, bár itt jobb volt a megszólalás és a fiúk is magabiztosabban álltak a színpadon. A Pokolgép Kár minden szó című dalát azért még nem árt átgondolni. Amúgy nem látom akadályát, hogy a Szentgyörgy-napokon a Bunker közönségét szórakoztassák.

            Másodiknak következett a székelyudvarhelyi Knife. Bár ez volt a srácok első fellépése, egyesek szerint ők az év felfedezettjei ezen a környéken. Tankcsapdás, Nirvánás zenéjüket jól vette a közönség, de ahhoz, hogy ne csak a mezei rockrajongók körében arassanak sikereket, több egyéni ötlettel kell előrukkolniuk. Elismerést érdemelnek, amiért (a Forgottenhez hasonlóan) saját szerzeményekre építették műsorukat. Nem így a Kopó Blues Band. Mindenki tudja, hogy jó bulikat nyomnak, de úgy vettem észre, hogy már egyre többen unják a mindig ugyanazzal a programmal fellépő “kopókat”.

            Kíváncsian vártam a baróti Kráter fellépését, akiknek a Rongyélet című kazettáját a koncert előtt egy héttel sikerült beszereznem. Nagy csalódást okoztak, amiért saját számaik közül csupán a kazetta címadó dalát játszották el. A feldolgozások alapján (Bikini, Dinamit, Queen, Deep Purple, Omega, Republic) megállapítható, hogy jó zenészek és külön örömömre szolgált, hogy nem olyan dalokat vettek elő, amelyeket már mindenki unalomig játszott. Az est legszebb dala tőlük a Deep Purple magyarországi ihletésű Anya c. szerzeményének  tolmácsolása volt.

            … Hogy miért kellett záróakkordként obszcén vicceket hallgatnunk?… Nem tudom.

 SchEndre