FélSziget Fesztivál – Marosvásárhely, Weekend, 2006. július 26-30
Ez is megvolt,
mármint a 2006-os FélSziget. Ami legfőképpen jellemző a fesztre az az emberek
jövés-menése a színpadok között, a
programok sokszínűsége és az, hogy még mindig esnek egy időre olyan koncertek a
két színpadon (Weekend, Maros) amelyeket az ember fia szívesen megnézne, - ez
az átka annak, hogyha valaki több zenei stílust kedvel - de mivel nincs
klónozva így választhat: vagy végignéz egy koncertet valamelyik helyszínen, vagy
pedig ingázik a két színpad között és bele-bele leskelődik az eseményekbe. A
több fajta zenei stílust kedvelő nem feltétlenül mindig a szervezőket kell
szidja azért, hogy olyan bulik esnek egybe amelyeket szívesen megnézne, hanem
sokszor sajnos a zenekarok is rájátszanak arra, hogy borul a program és akkor a
FélSzigetelő morfondírozhat azon, hogy hol is állapodjon meg.
Adminisztrációs ügyek intézése miatt
az első Maros színpados fellépő, Pofon 74, koncertjének csak a végére értem
oda. Pofonékról annyit tudni kell, hogy a két frontember nemmás mint Béfé és
TSz, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat oszlopos tagjai és ezzel a
zenekarral azt akarják elérni, hogy ők legyenek a legrosszabb romániai magyar
zenekar, egyébként az alnevük mutatja is ezt: romániai magyar fapados
csődzenekar. Nos, ismerve a mai pop piacot nehéz dolguk van a fiúknak :). (SchEndre)
A hazai hardcore/thrash brigád egyetlen zavaró jelzője, a túlzottan sok
Sepultura elem a zenéjükben, úgy általában semmi baj a Guerillas-szal, egy
összeforrott zenekarról van szó, de nem a saját zenéjükkel nyomulnak.
Az idei FélSziget fesztivál első Weekend színpados fellépő zenekara a csíkszeredai Fading Circles volt.
Power/prog. metal muzsikájuk egyre több állcsontot szakít le, és az ének is
egyre szebb, erőteljesebb. Őket követte volna a színpadon Rudán “Torock” Joe és
bandája, ha idejében megtisztelték volna jelenlétükkel az erdélyi közönséget. A
felelőtlenségük és a műsorváltoztatási jog miatt a romániai rock/metal zene
támpillér csapata, az Altar, játszott helyettük. Talán az idei fesztivál
legjobb buliját hozta össze Andy Ghost. Ő aztán tudja, hogy mi az az attitűd. Az
őket követő Gép buli rövid volt és száraz, zárónótájuk a magyarsláger, Himnusz,
volt. (Sebesi Attila)
A Maros színpadon a Cargo nyomott le egy jó bulit. Látszott rajtuk, hogy a
rádióbarátabb dalaik mellett, milyen jólesően játsszák a zúzósabb szerzeményeiket.
Az énekesük is kitett magáért, kevés a román vizeken az ilyen jó torock és az
sem mellékes, hogy magyarul is köszöntötte a nézőket. Az első nap utolsó
Weekend színpados fellépője, a moldáviai Zdob si Zdub, nem győzött meg annyira,
mint ahogy az elmondások alapján számítani lehetett a fergeteges bulijukra.
Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba… (SchEndre)
A Hollywood Rose nagy csalódást okozott az elrontott Welcom to the
Jungel-el és Paradise City-vel. Az énekes hozzáállása és lelkesedése példaképként
lebeghetne a zenekar többi tagja, vagy bármely tribute zenekar előtt. (Sebesi
Attila)
Július 27, csütörtök, 17:30 (Weekend színpad):
fütyirohasztó meleg, Sziámi másodjára a Félszigeten. Müller Péter
öregségét két igen szép énekeslánnyal
próbálta ellensúlyozni. Nem jó nem lenni, de nem jobb lenni sem. (Sebesi
Attila)
Maros parti, világot jelentő deszkák: Nebo: volt megasztárosok zenekara
funkys muzsikával. Kánikulai késő délután lazítani rájuk okés a dolog. (SchEndre)
A következő Spleen koncertet biztos, hogy kihagyom. A repertoárjuk
változatlan, de ennek ellenére hibátlan: Queen és Depeche Mode. (Sebesi Attila)
Weekend aréna: a soproni Moby Dick hamarosan kérhetné a román
állampolgárságot, annyit voltak az utóbbi időkben tájainkon. Egy intenzív best
of fehér bálna program után át lehet sétálni a Maros színpadhoz, hogy a ’Dick
okozta szürkeállomány ledörzsölést a Bikinivel frissítsük fel. D. Nagy találóan
megjegyezte, hogy: „Ahogy fogyunk, úgy csökken a színpad”.
Vissza a Weekendhez, még hátra van a Tankcsapda és a Kumm. Tankcsapdán
nagyon-nagy a tömeg és mindenki bulizik, a szatmárnémetiek pedig ígéretet
kapnak az elmaradt ’csapda koncert pótlására. Kumm: emlékeimben egy sokkal
alternatívabb/progresszívebb/avantgardosabb banda élt. Most mintha a Zdob si Zdub
nyomában járnának.
Július 28, péntek: a Maros parton kezdem a
délutánt, színpadon a Grant, a 80-as, 90-es évek ismert és népszerű pop-, rock
slágereit játsszák, no meg pár klasszikust, mint pl. Sweet Home Alabama,
frontasszonnyal az élen, még egy saját szerzemény is belefér a repertoárjukba.
Ilyen kánikulában ráhangolódni a dolgokra megteszi. Ha pörgés kell akkor a
Weekend színpadon ott a kolozsvári Los Pogos punk brigád, akik az 1000 fokra
még tesznek szenet a tűzre, fel is rúgják rendesen a tarajosok a port a színpad
előtti salak pályán. Alvin és a Mókusok ¾-ed órát késnek. Valahogy nem vagyok
rájuk hangolódva, át a Maros partra, hadd lássuk mit produkál a Neoton Família,
semmi extra a tavalyihoz képest, hacsak nem azt nézzük, hogy a tavaly a
nagyszínpadon léptek fel Csepregi Éváék, az idén már csak a kisebbik jutott
nekik, de ott is „teltház” van, dobszólónál kiszállok. Készülődés a The
Rasmusra. Nagy a „móka” a küzdőtéren, a Tankcsapdán talán többen voltak. A finn
srácok hozzák a formájukat a pop/rock/dark/love zenéjükkel. Az In The Shadows
megasláger alatt egyszerre mozdul/lélegzik a nézőtér. Egy előzetes programot
böngészve úgy néz ki, hogy Maroséknál LGT Tribute lesz. Oda érve kiderül, hogy
a normális program szerint van még a Shukar Collective akik a medvetáncoltatós
roma zenét fűszerezik hard dub, drum and bass elemekkel. Éjjel 1-kor ez már
sok(k)…
Július 29, szombat: végre eljutunk a Humor fesztre
is, a feszt után szombat délutáni gecizés következik pár ismert személyiséggel,
Heti Hetes íze van, de itt nyolcan vannak. A Heti Hetes sem a kedvencem, így hát
irány a mozi, néhány animáció és egy rövid film után a „belügyminisztert” is el
kell hallgattatni. A Yesterdays már nyomja is progresszív muzsikáját a Maros
színpadon, de az Icory is ropja a vásárhelyi hard core-ját a Weekenden. Nem
marad más hátra mint felezni, vagyis vágta a nagyszínpadhoz lássunk/halljunk
egy kis „énközepet” is. Mivel felezősnek indult a nap, ugyanolyan a folytatás
is. Midnight Express a Marosnál, megvárom (a) A hosszú utat, aztán vágta a Weekendhez:
Mercedes Band Led Zep feldolgozással lep meg, aztán jöhet a Sör blues. Maradok:
jön a legendás Phoenix. (SchEndre)
Fogalmam sincs, hogy a Phoenix reneszánsz vagy barokk elemekkel díszíti
zenéjét (mindkettő, sőt a folklórból is sokat merítenek – főszerk. megjegy.), de
az biztos, hogy egyedi az amit csinálnak, és lenyűgöző az a látvány, amint az
50 éves rock-nagyapák keményen riffelgetnek. Megérdemeltek minden tapsot.
(Sebesi Attila)
A Maros színpadon HBB, ebből a legendából is el kell csípni valamennyit.
Hobo valami megjegyzés félét is tesz, hogy nem látja a zászlókat. Biza nagy
divat lett mostanában a zászló lobogtatás. Mikor milyen nemzet fiai vannak a
deszkákon olyan nemzeti zászlók lengenek. Mi lesz akkor ha netán egy erdélyi
magyar zenekar ér el kisebb nemzetközi sikereket? Milyen zászlókat fog majd
lengetni a szél egy hazai koncertjükön? Vissza a Weekendre, jönnek a
Megasztárok. A nézőtér nagy része Megasztár lázban ég, mellettem valahogy
elmegy az egész, akárcsak a TV műsor. Az én szememben mindig is azok a
személyek az igazi tehetségek akik saját szerzeményekkel állnak ki a nézők elé
és nem azok akik bármit is elénekelnek/eljátszanak. Saját szerzeményeik meg
vagy lesznek, vagy a mindent felfaló kommersz média egyszerűen nem hagyja majd
kibontakozni őket. A Yonderboi elég érdekes zenét játszik, az elektronikus
kütyük mellett számos élő hangszer is helyett kap. Kár, hogy olyan későn léptek
színpadra.
Igaz, megvártuk a Maros színpadon tiszteletét tevő Irist is, akik
Râmnicu-Vâlcea-ról estek be, hajnali fél 3-ra, de akkor már nem csak ők voltak fáradtak, hanem többek között én is, de ettől függetlenül a közönség nagy
lelkesedéssel fogadta kedvencét.
Július 30, vasárnap: ezen
a napon eső Isten is tiszteletét tette a városban, így a kolozsvári Seven, love
metaljára kezdtem el a fesztivál utolsó napjának zenei felhozatalát csemegézni
a Maros színpadnál, majd még maradtam egy csöppet az One jazzébe is
belefülelni. Valahogy ez a nap is a két színpad közötti ingázásról szólt.
Weekend stage: Buricul Pãmântului, Vama Veche, nem tettek nagy benyomást rám.
Vissza a Maroshoz ahol az Autostop MS nosztalgiázott. Ez jól esett, csak épp
azt nem értem, hogy Nagy Árkosi Árpád miért nem játszik legalább olyan tűzzel a
Coverben is, mint ahogy tette azt Autostop-éknál? Weekend: Depresszió, már
nagyon kíváncsi voltam rájuk, nem is okoztak csalódást, zúztak rendesen Halász
Feriék, modern metaljukut vette is a közönség. Minden elismerésem a
Depresszióé, de én maradok a kedvenc stílusomnál, a prog./power komplex metal
különböző válfajainál. Nem vagyok nagy punk szakértő, de a The Toy Dolls mint
show bejött. Ha már a napot a Maros színpadnál kezdtem fejezem is be ott
jelszóval hátravonultam, ahol az Animal Canibals már pakolt is fel a színpadra.
A sok zúzda után meglehetett nézni/hallgatni a kannibálokat is, annál is inkább
mivel minden élőbe ment, így volt is egy rakás poénkodás, szöveg kifordítás a
helyhez adaptálva és az sem volt semmi amikor Kukáék románul is köszöntötték a
közönséget. Ganxsta Zolee és a Kartell ennél sokkal unalmasabb volt így
lehetett is búcsúzni a Félszigettől és viszlátot inteni.
Akinek inge a színes
kavalkád annak mindenképp érdemes ellátogatnia néha a FélSzigetre. A változatos
zenei programok mellett (amelyekből néha még sok is van) egyéb más érdekes
szórakozási lehetőség is akad dögivel. Viszlát 2007-ben! (SchEndre)
