III. Székelyföldi
Rockmaraton
2004 július 9-11
Székelyudvarhely - Szejkefürdő
Július 9. – péntek
Kb. fél óra csúszással
kezdett a marosvásárhelyi Gedeon, első fellépőként. Még sütött a késő délutáni
nap, úgyhogy nem túl sokan buliztak punk/HM zenéjükre, de azért becsülettel
megtették a magukét.
Utánuk
következett a csíkszeredai illetőségű Fading Circles, akik progresszív (és
kissé elborult) metal muzsikájukkal azonnal belopták magukat az ottlévő (és
rájuk kíváncsi) rockerek fülébe, agyába és szívébe. Mivel a hangzás
kristálytiszta és arányos volt, komplex, okos riffekkel és harmonikus
gitárszólókkal operáló muzsikájuk lenyűgözően hatott. Elhangzott a demojukon
szereplő számok nagy része, sőt még a Megadeth Foreclosure of a Dream-jét is
elővették és becsülettel eljátszodták. Annak ellenére, hogy a banda nagyon
fiatal, zenéjük nagyon jól felépített, egyéni és szép (engem hangulatilag a
Psychotic Waltzra és a Pain of Salvationre emlékeztetett). A demos dalokon
kívül új számokat is játszodtak, amelyek tükrözték továbblépési törekvéseiket.
Sok sikert nekik továbbra, remélhetőleg az erdélyi metalélet kiemelkedői
lesznek (Szerezzétek be a demojukat… megéri!). Sötétedés
után lépett színpadra a székelyudvarhelyi Shadows, amely kellemes, bulizós
heavy metal muzsikájával szórakoztatta a lassan egybegyűlő nagyérdeműt.
Játszodtak egy-két feldolgozást is, amelyek jól színesítették zenei
palettájukat.
Az
utánuk következő marosvásáhelyi Téglagyári Megálló azt a fajta, kissé agyas
alterockot játsza, amelyet a Kispál és a Borz is művel. Nekem különösen
tetszettek a szövegeik, amelyek eredeti megközelítésükkel sok ottlevőben új
gondolatokat ébresztettek.
És
jöve a sötét este… és a Nevergreen. Sajátos hangulatú muzsikájukat hallhatóan
jól ismerték a székelyföldi rockerek, mert kemény tombolás indult be rájuk.
Jómagam nem igazán ismerem a lemezeiket, de a hangulat megfogott és nemcsak
engem, hanem láthatóan másokat is.
Nehéz
lehetett az utánuk következő vásárhelyi Defendernek egy ilyen ikon után
játszani és ez kissé érződött is a fellépésükön. Zenéjük a dallamos heavy metal
kategóriában mozgott, számaik is jók voltak, de érződött az összhang hiánya a
zenélésükben.
Mivel
az idő már jóval túlment éjfélen (2 óra fele volt) már nem bírtam várni a Lay
Off meg a Chaos of Disorder műsorát, elnézést. A másnap hallottak alapján (a
haverok szerint) ők is becsülettel kitettek magukért a saját stílusukban.
Július 10 – szombat
Délután a vásárhelyi
Paradigm kezdett jófajta power-thrash muzsikájával és mindjárt az Alice in Hell
(Annihilator) című klasszikussal. A saját számaik is hasonló stílusban
mozogtak, csak sajnos az időjárás viszontagságai és annak következményei
(áramszünet) miatt kissé rövidebb lett a műsoruk a kelletténél. Biztató kezdet
volt, egy jó fellépés, csak így tovább!
Az
utánuk következő udvarhelyi Balance fellépése alatt is szinte végig esett az
eső, de ez nem zavarta meg a bandát abban, hogy kiegyensúlyozott és sokszínű
(sokszor prog-ba hajló) HR/HM zenéjüket ízlésesen tálalják nekünk,
feldolgozásokkal tarkítva (Deep Purple, Dream Theater). Jómagam a D.T. – Wait
for sleepp-jének hangulatos és valósághű interpretálásától huppantam fenékre.
Ha így folytatják, akkor erdélyi metál-üdvöskékre még számíthatunk.
És
utánuk…”felvirradt a nagy nap” (azaz este), amikor az Ossiannal együtt a rock
katonái is egybegyűltek a színpad előtti dombon. Paksi Endre és zenekara
stílusosan és nagy lendülettel lépett színpadra. A műsorban elhangzottak a nagy
Ossian klasszikusok egy-két újabbkori dallal fűszerezve. Megdobbant az Acélszív
és közel másfél órán át dobogott. E dobbanások között ott volt a fél Ítéletnap
lemez, de a Szenvedély, a Menetelés a vágóhídra vagy az Öreg rocker sem
hiányzott. A ráadásban elhangzó Éjféli lány feltette a koronát az estére, míg
végül a Rock&Roll lánnyal búcsúztak. Egy igazi műsor volt, minden lemezről
játszodtak (kivéve talán a kettest)… És megígérték, hogy ha újra erre járnak
minket „megtalálnak”. Adja Isten, hogy még többször is szívesen láthassuk őket.
A
Stress-ről sokat hallottam, de igazából nem is sejtettem, hogy ilyen bikaerős
heavy-power metállal taglóznak le (á la késői Metal Church/Judas Priest). Az
énekes hangja is Halford/Mike Howe keverékeként hatott. Szerintem a fesztivál
egyik legjobbjai voltak. Címeket sajnos nem tudnék mondani, de a fellépés
emléke elevenen megmarad bennem.
Már
jól benne voltunk az éjszakában (és fáradt is voltam), amikor színpadra lépett
a Dying Wish. Számomra ők voltak a fesztivál egyik színfoltja (Fading Circles
és Psycho Symphony mellett). Folkos és progresszív hatású death-doom-gothic
alapú muzsikájuk egyből kiverte belőlem a fáradtságot. Leírhatatlanul
bensőséges hangulatot árasztottak a dalaik. (Kár, hogy nem játszodtak többet a
késői idő miatt). Összefogott, harmonikus és mégis kellően kemény, de
bensőséges atmoszférájú zenéjük arra buzdított, hogy minél hamarabb beszerezzem
a lemezüket. Szenzációs fellépés volt, köszönet érte.
Kb.
úgy éjjel 3 óra tájban lépett színpadra a nagykárolyi illetőségű Psycho
Symphony és rögtön tényleg igazi lélek szimfónia járta át a hallójáratainkon
keresztül az agyunkat és szívünket. Elhangzottak tételek az első demoról (Over
the wall), valamint a későbbi kiadványaikról is, sőt új szám is volt. A
hipnotikus hatású progresszív metál banda most már elképesztően egyéni (de
ultra komplex) muzsikát játszik. Nevükhöz méltóan zenéjük (és szövegeik)
hatására tényleg neki lehet látni a lélek mélységei felfedezésének.
Sajnos
már hajnali 4 óra körül alig bírtam talpon maradni és mivel a másnapi
hazamenetelhez némi pihenésre is szükségem volt, az Agregator-t már nem vártam
meg (utólagos elnézést ezért!).
Ez a
két nap számomra zenei élvezet szempontjából kitűnően telt. Végig
kristálytiszta volt a hangzás (dicséret és köszönet érte) és úgy érzem, hogy a
meghívottak kitettek magukért. A szejkei maraton minőségileg egyre fejlődik.
Külön köszönet a szervezőknek, hogy olyan zenekarokat is meghívtak a nagyok
mellé, akik nagyon tehetségesek, de (főleg itt Erdélyben) nem igazán ismertek.
Ez a fesztivál abban is segít, hogy ne csak hallomásból ismerjük meg őket,
hanem lássuk és bulizzunk is a zenéjükre, hisz a rock élőben az igazi… azaz
örök és elpusztíthatatlan (akár az Élet). (Kristóf
Karesz)
Az
Agregator hajnali 4 órás fellépését a késői/korai időpont ellenére is szép
számú közönség fogadta, és egy sikeres bulinak könyvelhetik el Tassék az első
erdélyi fellépésüket. Sajnos én is hullafáradt voltam, így csupán Roland bőgő
hangzása/játéka és Peti őrületes dobolása, no meg Tass előadás módja maradt meg
bennem. (Schervenka Endre)
Július
11 – vasárnap
A harmadik nap délutánján a
magyarországi Tesstimony csapott a húrok közé, death metal zenéjük – a kora
délután ellenére – megmozgatott jó pár rockert. Számomra egybemosódtak a
számaik, nem sok ragadott meg belőlük, A
főnix éjszakája P. Mobil-feldolgozásra se ismertem rá, csak az énekes
konferálásából tudom, hogy azt játszották. Roppant mulatságosnak találtam, hogy
a halálsápadt, fekete hajú, extrém külsejű énekes a „dalok” között többször is
udvariasan, szelíd hangon megköszönte a színpad előtt állóknak, hogy csápolnak
nekik. Utánuk teljesen más műfajú muzsika következett: a székelyudvarhelyi
Orpheusz Takáts Tamás-féle bluesmuzsikájával, poénos szövegeivel megnyerő volt,
de csak halvány tapsot kapott a gyér közönségtől, amely ülve nézte végig
koncertjét. A soron következő kolozsvári Knock Out nyújtotta a legprofibb
produkciót a fellépő erdélyi bandák közül. Már veteránnak számít az erdélyi
magyar rockéletben, sikerült is színpad elé gyűjtenie az embereket. Angol
nyelvű feldolgozásokkal indított, majd saját slágerei következtek: Mit hoznak a holnapok, Kolozsvári vándor,
Nincsen hibád… A Twisted Sister-himnuszt (We’re Not Gonna Take It) Yogiék már egy hangulatba jött
közönségnek nyomták el, következhetett az Angus Youngék előtt tisztelgő
nótájuk, az AC ko DC, erre még a
hangmérnök is beindult a keverőpult mögött. A Republic Repül a bálna slágerének román nyelvű feldolgozása sokakat meglepett,
pedig nem vadiúj, mindenesetre jópofa, akárcsak a ráadásban eljátszott Nagy Árpi K. O.-klasszikus.
Aztán színpadra lépett a
Takáts Tamás DBB. A frontember Tamás már a hangolásnál poénkodott, és végig
nyomta a sódert a számok közti szünetekben, de ezt már megszokhatta tőle a
székelyföldi közönség is, hisz számtalanszor jártak már Erdélyben. Fügét
mutatott a színpad hátterében kifeszített halálfejes fekete vászonnak (amelyet
aznap tettek ki a Kalapács díszleteként), leszólta a magyar focit, Kurt Cobaint
meg a gépzenét, valamint dicsérte a magyar lányokat. Rutinból muzsikáltak,
érződött, hogy a kisujjukban van az egész műsor.
Némi átszerelés után
következett az est fénypontja. Számomra Kalapács Józsefék koncertje volt a
Rockmaraton csúcspontja, ha nem is vonzottak annyi nézőt, mint előző este az
Ossian. A cucc dögösen szólt, igényes vokálok tarkították az előadást, és az új
dalok is igen bejöttek, bár nyilván a Pokolgép- és Omen-klasszikusok nagyobb
sikert arattak a székelyeknél. Kalapácsot először hallottam élőben, és
kellemesen csalódtam; a koncert előtt langyos nosztalgiabulira számítottam, nem
hittem volna, hogy túlszárnyalják Paksiékat. A Pokolgép ex-énekesének a hangja
hasított, a többi zenész pedig intenzíven zúzott és mozgott. Szóval király buli
volt ez a Rockmaraton, jövőre is ott akarok lenni! (Benedek „Dinó” Sándor)
Kalapácsék után jött a Cross
Borns. Somlói Fecáéknak ez volt a második erdélyi fellépésük és szemmel
látható, hogy volt egy első, mivel már kétszer annyian várták a színpad előtt a
fantasy szövegvilágú, progresszív metalba hajló, álomföldekre kalauzoló
csodálatos zenéjüket, mint a II. Székelyföldi Rockmaratonon. Sajnos a hangzás
(és a hangmester) ezen a késői órán nem volt a Cross Borns-al. Ha egyszer a Gyűrűk
ura, színjátszó csoporttal kerülne bemutatásra Erdély kies vidékén az lenne ám
az Ünnep. A Relikvia fellépése egy picit csalódás volt számomra, de viszont
teljesen megértem azt a tétovázást ami jellemezte őket a III. Székelyföldi
Rockmaraton utolsó fellépőiként. Történt ugyanis, hogy Fodi négyhúros balkezes
basszusgitárja a nagy kavarodásban Magyarországon maradt, így kénytelen volt
Forray Tomi (Tesstimony) hathúros bőgőjét „tanulmányozni”. Számomra király volt
a III. Székelyföldi Rockmaraton. Köszönet a közönségnek és a zenekaroknak azért
az élményekben gazdag hétvégéért. (Schervenka
Endre)
