Három nap a magyar rockzene jegyében:
II. Székelyföldi Rockmaraton
Július 11-13 között
másodjára sikerült ég alá hozni a “mi” kis Rockmaratonunkat a Székelyudvarhely
melletti Szejkefürdőn.
Pénteken, 11-én a
Robajnak lett volna tiszte megnyitni a háromnapos rock hepajt, de mivel nem
jelentek meg, így ez a feladat a marosvásárhelyi Gedeonra hárult, akik
tankcsapdás, aurórás punk’n’rolljukkal csalogatták a színpad közelébe a
rockereket. A szekszárdi Sündörgés – saját maguk tömegoszlató metálként aposztrofálják
zenéjüket - US power-, thrash metaljára nem igazán voltam ráhangolódva, így
inkább rég nem látott barátokkal cseverésztünk, fél szemünk és fél fülünk
vetve csak a színpadra. A szintén szekszárdi Gázló és az Ólommadarak magas
színvonalon tálalta a Judas Priest, Deep Purple, Led Zeppelin néhány
klasszikusát. Az ugyancsak szekszárdi Queen emlékzenekar a Királynő szellemét
idézte több-kevesebb hitelességgel a Szejke völgyébe. Majd jöttek a soproni
ászok, vagyis a Moby Dick legénysége vette birtokába a színpadot.Tomiék
kihangsúlyozták, hogy ők Erdélybe mindig haza jönnek és nem külföldre, mint
egyes honfitársaik. A klasszikus felállásban megjelenő Dick egy óriási best of
programot hozott nekünk, sőt a készülő új albumról is elnyomtak egy dalt,
amelynek címe Mennyből az angyal, amely zeneileg a Kegyetlen évek, Indul a
boksz világába helyezhető. Egy másik meglepetés, pedig a Babilon című nótában
köszöntött ránk, amikor is Tomi a második refrénnél Babilon helyett Kolozsvár
nevét üvöltötte a mikrofonba… A Fehér Bálna erdélyi közönsége most is
hálásan fogadta Smiciéket és nemcsak azért mert ők az egyik olyan
magyarországi metal fogat amely már vagy
ötödszörre lépett Erdély szépséges földjére, hanem mert a társadalom-, hatalomkritikus
szövegeik nálunk kétszer olyan súllyal bírnak mint Magyarországon. Mivel a szekszárdi Electric Soul
hiányzót jelentett ezért ismét a Sündörgés vette birtokba a színpadot. Ezen a
késői órán (éjfél körül) már annyira fárasztó volt a csapat, hogy enyhe
fejfájással küszködve a marosvásárhelyi After Midnight első félórája után
kénytelen voltam távozni, pedig az Éjfél Után lazább rockzenéjét szívesen
hallgattam volna végig. Ezenkívül az általuk játszott Sting, Dire Straits,
P.Mobil, Status Quo feldolgozások is jó lazulást nyújtanak a sok(k) zúzda után.
Kb. mire, a szintén marosvásárhelyi Tornado léphetett a színpadra, addigra az
álom ólomsúlyai lenyomták szemhéjaimat.
Szombaton, 12-én a
székelyudvarhelyi Murányi Tóni és zenekara nyitotta a programot, folkos,
akusztikus, Cseh Tamás ízekkel fűszerezett zenéjük az idei Rockmaraton egyik
különleges színfoltja volt. Meglepetésemre a “marcona” rocker sereg pozitívan
viszonyult Tónihoz és csapatához. A szintén székelyudvarhelyi Orpheusz
blues-os, folkos zenéjét nagyon megdobta Orbán Ferenc (a megboldogult Forgotten
énekes-gitárosa) hegedű játéka, aki erre az alkalomra lett leigazolva Simáék
csapatába. Remélem, hogy még lépnek közönség elé ebben a felállásban. A
kolozsvári CASH saját szerzeményeivel és Fight, Judas Priest, Deep Purple dalokkal
nagyon beindította a tömeget. A Balance műsorára nem igazán tudtam figyelni
egyéb elfoglaltságaim miatt, de a tábor különböző helyszíneiről bele-bele
hallgatva megállapíthattam, hogy a fiúk nagyon ott vannak a szeren a funkys
alapú rockzenéjükkel és a feldolgozásokhoz is kellő alázattal nyúlnak. A kissé
megkésett Fürgerókalábak rövid, de annál intenzívebb programjával kellőképpen
bemelegítette az egyre gyarapodó rockerek hadát, akik Kalapács Józsi miatt
kezdtek közeledni a színpad előtti zúzdába. A Kalapács zenekar ismét egy
sikeres koncertet adott. Műsorának gerincét régi Pokolgép és Omen dalok
alkották, de az Ösztön című Kalapács albumról is elhangzott vagy öt szerzemény.
Még így utólag is, az embernek a hideg futkos a hátán ahogy az emlékezés
filmkockái visszapörögnek és felidéződik az egy emberként letérdepelő tömeg
látványa a Bon Scott emlékére című dalnál, vagy a pár perccel éjfél előtt
felcsendülő Éjféli harang eufóriát kiváltó hatása a közönségen. Nehéz dolga
volt a Cross Bornsnak Kalapács után, de első erdélyi fellépésükkel
bebizonyították, hogy ott a helyük az erdélyi rockerek szívében, a Pokolgép,
Ossian, Moby Dick, Kalapács, Nevergreen mellett. Habár szövegviláguk nem
annyira direkt, de üzenete egyértelmű: barátsággal, összetartással legyőzhető a
Gonosz. A Prosectura zenei és szövegvilága nem igazán az én stílusom, a Lay
Off-hoz pedig már volt párszor szerencsém, így inkább a nyugovóra térést
választottam, hogy a harmadnapi futam start vonalához kellő erővel állhassak.
A sepsiszentgyörgyi
Trendfuckers punk’n’metalja ébresztőnek jól megfelelt. A magyarországi Black
Leaves első feléről lemaradtam, de az énekesnővel, talpig feketében kiálló
csapat szimpatikusnak tűnt, néhol az ős Black Sabbath ízét éreztem, aztán meg a
holland Gathering neve suhant át az agyamon, ahogy néztem őket az erősödő
szélben. Majd jött az egyik hazai kedvencem, a nagykárolyi Psycho Symphony. Őket hallgatni kell és újra és újra hallgatni kell. Eszméletlen ahogy tálalják
a jó értelemben vett agyament, komplex zenéjüket. Szerintem a Sweating bullets
című Megadeth nótát Dave Mustain-ék sem játsszák jobban élőben, mint ahogy
Mogyorós Attiláék tették azon a napon. Remélem, hogy összejön nekik valami
lemezszerződés, igazán megérdemlik már. A baróti TransylMania programja első
felét Kormorán, Ghymes feldolgozások tették ki, majd jöttek a saját
szerzeményeik, amelyek színvonala semmiben sem maradt el a kedvenceikétől. Ha
nem értékeket vesztett világban élnénk, akkor nagyon sikeres lehetne a TransylMania.
Jó értelembe vett sláger lehetne az általuk megzenésített Reményik Sándor vers,
a Három szín, ha…lásd a fenti okokat.
Hogy telik az idő… A kolozsvári Knock Out az idén lesz 10 éves, három albumuk
anyagából, a jó fajta KO féle power rock’n’roll-ból kaptunk egy best of-ot.
Yogi néhol ironikus (Sörnapok, Meglépett Piroska), néhol bulis (Ahol a
motorosok, AC ko DC, Távcsövem, Nagy Árpi), máshol meg komoly (Kolozsvári
vándor, Mit hoz a holnap?) szövegei a jelenlegi erdélyi élet kór képei. A
marosvásárhelyi Defender soraiban változások történtek. Az új basszusgitárossal
és énekessel fellépő csapatnak nem könnyű utolérnie korábbi önmagát. A feldolgik
össze válogatásánál jobban oda kellene figyeljenek, hogy műfajilag szorosabban
kötődjenek az átvett dalok. Sajnos a programjukat még be sem fejezték, amikor
az eső nevű zenekar már nagyon hangolt, így másfél órán keresztül ő játszott a
sörsátrakba szorult rockereknek. A Hollywoodoo nem tudta felmelegíteni és
közelebb csalni a színpad előtti dagonyába az embereket, pedig pörgős Red Hot
Chilli-s zenéjük igazán több elismerést érdemelt volna. Nem úgy mint az Akela
primitív, ezen a hajnalon egy gitárral előadott zajongása és akkor még finoman
fejeztem ki magam… Vannak olyan erdélyi magyar csapatok amelyek 100-szor jobbak
az Akelánál és mégsem kapnak elegendő figyelmet a közönség részéről!! Érdekes,
hogy a meghirdetett Mercedes Band hiánya nem tűnt fel a nagyérdeműnek. Vajon
miért??
No, de a lényeg, hogy
volt II. Székelyföldi Rockmaraton, a szervezők pedig megígérték a harmadikat
is. A közönség a jelekből ítélve értékelte a szervezők fáradtságos munkáját,
úgyhogy jövőre veletek ugyanott és mindenki hozzon magával még egy rockert!
Schervenka Endre
