Album, demó ismertető / Interjú / Beszámoló / Zenekar bemutatás

DA CAPO: PHAISTOS

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2001/13 Zenebona


DA CAPO: PHAISTOS (Nail Records)

            “Krisztus születése előtt 2000 évvel Kréta szigetén a mínoszi kultúra virágzott. A birodalom fennállásának utolsó szakaszában a “lineáris B”-nek nevezett írást használták, melyet a XX. század közepén sikerült megfejteni. Az ezt megelőző “lineáris A” a mai napig a megoldatlan feladványok közé tartozik, csakúgy, mint a hieroglif jellegű első mínoszi írásos emlékek. Ilyen rejtélyes hieroglifákat tartalmaz a Phaistosi Korong is, melynek igazi különlegességét az adja, hogy a jeleket nem vésték, hanem nyomóformával vitték be az olvadt anyagba, így az első nyomdatörténeti leletnek tekinthető.” (részlet a szövegkönyvből)

            A szentgotthárdi Da Capot Kozó Tamás gitáros és Csörnyi Róbert basszusgitáros alapította 1998-ban. Kezdetben Satriani/Vai jellegű instrumentális muzsikát játszottak. 1999 elején csatlakozott hozzájuk Nagy Róbert énekes, Komáromi György billentyűs és Göllicz László dobos. Idén tavasszal jelent meg a modernkori miszticizmussal átitatott első “phaistosi korongjuk”. Legfőbb zenei hatásuk, a Dream Theater szellemét vállalják, ami hallatszik is a zenéjükön. A billentyűk hangszíne és egyes megoldások nagyon a new york-i Istenek világát idézik. De a nyersebb gitársound és Norbi középmagas tartományú hangja, nem utolsó sorban az egyéni mondanivalójú szövegek jól bizonyítják, hogy nem egy kópia bandáról van szó.
            A nyitó “Dies Irae” egy nagyon húzós nóta, melyben a bezártság érzése és az ebből kitörni vágyás gondolatát jelenítik meg. Bár a “Jelek mélyén” a lemez címére utal, a bonyolult felépítésű dal konkrétan nem erről a korongról szól, hanem a jelenkor phaistosi jeleiről. Pygmaliont egy általa faragott kőszobor gyújtotta szerelemre, életre keltve a szobrot. A Da Capo modernkori mitológiájában egy fémből, műanyagból, szoftverekből álló gép szeretné megismerni az érzelmek csodálatos és fájdalmas világát. Ha felszippant a XXI-ik századi dzsungel (Internet-Mátrix), Orwell 1984-es világa csak egy lépés. A Kosztolányi azonos című műve alapján született 9 perces “Esti Kornél” szerintem az album legkiemelkedőbb szerzeménye. A bennünk levő kettős személyiség, az ösztönlény és az elfogadott kispolgári lét között zajló harcról szól. A “Metszetek” egy háromtételes mű, a “Kar nem ölel” zenéje jól ábrázolja azt a vívódó lelket, amely semmi értelmet nem talál az életben és a világ dolgai is hidegen hagyják. A középső rész, a “Profán ima” egy visszafogott gitárszóló amelyből kibontakozik a “Kétféle tűz”, amely a lelkileg révbe ért, megnyugodott ember gondolatait mondja el. Az albumot záró instrumentális “Al fine” nem tesz pontot ezen gondolatok végére, inkább kérdőjelet formáz a megidézett színekkel, hangulatokkal.
 SchEndre

Ötéves múlt a FORGOTTEN

megjelent: EURÓPAI IDŐ 2001/9 Zenebona


Ötéves múlt a FORGOTTEN

            “Péntek volt és 13…”, amikor a székelykeresztúri Forgotten az 5/2/1-es évfordulóját egy koncerttel ünnepelte meg. Semmi misztika nincs ezen számok mögött, csupán annyi, hogy 5 éve indult a csapat, 2 éve ebben a felállásban játszanak – Orbán Ferenc gitár és ének, Fazakas Botond gitár, Györgyi Zsolt bőgő, Zsidó Ferenc dobok – és egy éve, hogy megjelent a Félúton c. kazijuk.

            Az estét a szászrégeni Poles Apart nyitotta két hosszú szerzeménnyel, majd Republic, Beatrice, Hobo, Edda, Sing-Sing stb. feldolgozásokkal mozgatta meg a “kisérdeműt”. Műsoruk középrészében játszott szintén lassú dalukból és a két “nyitányból” még nehéz következtetni, hogy milyen irányba is tartanak. Zenei mondanivalójukat túlságosan hosszú szerzeményekben közlik, ami nem volna baj, csak hát a végére unalmassá válnak. Ha  tömörebbre fognák a zenét és néhány pörgősebb nótát is írnának, akkor jobban kijönnének az egyéni jegyek, de így csupán egyek a sok, feldolgozást játszó banda közül.
            Ismerve a hazai (romániai), hazai (erdélyi-székelyföldi) viszonyokat szerintem a Forgotten kinőtte már a gyerekcipőt. Aki figyelemmel követte őket (hányan vagyunk, akik a mieinket figyeljük??), megállapíthatja, hogy a csapat évről-évre fejlődik. A székelyudvarhelyi Orpheusz mellet ők azok, akik vállalják önmagukat. Ezen az estén kizárólag saját szerzeményeket játszottak és láss csodát, a maroknyi közönség vette a lapot és velük énekelte a Félúton dalait. Majd előadtak egy olyan 4-5 dalos blokkot, amelyben a régi énekesük Vári “Szexi” Csaba állt a mikrofon mögé. Ebből a közjátékból derült ki igazán, hogy a fejlődés érdekében szükség volt a két évvel ezelőtti változtatásokra. Az ezután következő kb. öt új szerzemény + a megzenésített “Egy szenvedés margójára” c. Pilinszky vers jól mutatja, hogy a zenekar a progresszív rockzene amolyan lazább, közérthetőbb vizein evez tovább. Még sok 5 évet Forgotten!
 Schervenka Endre