Élő EDDA, élő ZENE, még élő EMBEREKNEK

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1998/24 Zenebona 

Élő EDDA, élő ZENE, még élő EMBEREKNEK

            Pataky Attila Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is kihangsúlyozta, hogy ebben az ugrálós, tátogós show-business világban most egy élő zenekar játszik, élőben, élő embereknek. Ezek a szavak Udvarhelyen még kesernyésebben szóltak, hisz a színpad előtt gyéren tátongó sorok nem azt a képet mutatták, mint amit az együttes elvárt volna. Attisék nosztalgiázva gondolhattak 1990-re, amikor két este is zsúfolásig megtelt az udvarhelyi sportcsarnok Eddára kíváncsi nézőkkel… Az idén csak ezért volt itt ismét koncert.

            Nyolc évvel ezelőtt talán még éhesebbek voltunk a jó élő zenére, még több volt a pénzünk, még hittünk a dal erejében. Azóta sok víz lefolyt a vén Dunán, a Küküllőn, az Olton. Azóta túl sok hűtlen hagyta el a várost, amely számukra ördögi körnek bizonyult, fémkemény szívvel álmodtak, menetelnek csodákra várva. Mi itt maradtunk, mert úgy érezzük, még “egy csapat vagyunk”, még együtt vetjük meg hideg ágyunkat jók ész rosszak közt, abban bízva, hogy egyszer mégiscsak fény lesz a sok korom után… A zenészek szerint Csíkban jobb volt a buli, pedig a közönség csak a Fémszívűnél állt fel egy emberként a kényelmes székekről. Kevesen gondolták, hogy a művelődési házban ilyen hangulatos rock koncertet is össze lehet hozni. Az, hogy jövőre lesz-e Edda-tábor Erdélyben, a szervezőkön és rajtunk múlik. Szálljunk már fel az ébredés vonatára és adjunk esélyt az élő zenének is!

SchEndre

Rocktoborzó Kolozsváron

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1998/23 Zenebona 

Rocktoborzó Kolozsváron

            A rádió koncertterme nem a legideálisabb helyszíne egy rockkoncertnek, de hát nem is igazán koncert volt az október 15-i első Rocktoborzó, hanem inkább rockelőadás. Az ok, amiért a fent nevezett helyen zajlott ezen esemény, abban keresendő, hogy Kolozsváron nincs egy olyan épület, amely alkalmas volna rockkoncertek rendezésére. A neves Phoenix együttes is azelőtt este a szabadtéren volt kénytelen játszani, a 8 fokos “melegben”. Hallja “polgármester úr” (Téglagyári Megálló) többek között ezzel a problémával is kellene foglalkozni és nem a padfestésekkel, meg az ásatásokkal…

            A jobbára egyetemistákból álló közönség 6 órakor már ott tolongott a bejárati ajtók előtt, de egy váratlan áramkiesés miatt csak félórás késéssel kezdődhetett meg az előadás, amely akár az “Igényes zenét az igényes közönségnek” alcímet is kaphatta volna.

            A csíkszeredai Scamp Heart Killers csapott elsőnek a húrok közé. Ahhoz képest, hogy saját cuccon játszottak a megszólalás nem volt top közelbe, ez talán az AMI hangmérnökének, Frici távolmaradásának tudható be, amely tény a rendezőknek is nagy csalódást okozott. Lehet, hogy a rossz megszólalás a szokatlan helyszín miatt volt, de a Szívgyilkosokat ilyen erőtlennek még sosem láttam. Annál nagyobb energiával robbant a színpadra a szilágysomlyói Dant, akik a saját szerzemények mellett eljátszottak egy Edda és egy Bon Jovi dalt is. A mostoha körülmények ellenére is amelyben a zenekar van, nagy lépésekkel haladnak felfelé a fejlődés lépcsőfokain. Csak így tovább Dant! A sepsiszentgyörgyi Mercedes Blues Band-hez másodszor volt szerencsém. Az első találkozáskor, a tavalyi Diák Zenekarok Országos Találkozóján elmentünk egymás mellett, most pedig meglepetek, hogy mennyire eredeti szövegeket tudnak írni és a zene megírásához is rengeteg fantáziájuk van. Viszlát a következő bulin. Sajnos a rossz hangzás nekik is betett, de a lényeget értettük. A Téglagyári Megálló dalai ismerősként köszöntek rám, hát még a nyitó daluk, ami nem volt más, mint az ősrégi Autostop MS lírája, A játszótér kölykei. Egy igazi rockbulin szeretnék összefutni velük, ahol aztán lehet ihaj-csuhajozni. A Knock Out-nak rendesen „bemelegítették” a közönséget. Yogi és csapata egy olyan dalcsokrot tett a színpadra, amely minden rockzenekedvelőnek a zenés vázájában kellene, hogy legyen, ha volna második kazetta, ha volna pénz, hogy a régi dalokat újra kiadják, legalábbis azokat, amelyeket áthangszereltek.

            Egy Knock Out koncert számomra mindig csemege, mindig valami meglepetés ér általuk, akárcsak most. Első meglepetés: Öcsike (basszusgitár) visszatért; második meglepetés: Sanyi (dob) elment; harmadik meglepetés: 3-4 új dal a repertoárban és habnak a tortán a Metropol Nektek című száma. Hol késik már az a második album?!

            Az első Rocktoborzó sikerét igazolja, hogy a rádió koncertterme zsúfolásig megtelt. A tavaszi Knock Out bulihoz hasonlóan a belépés ingyenes volt. Ezért köszönet a rendezőknek, a Kolozs megyei Művelődési Felügyelőségnek, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE), a Pentaton Kulturális Alapítványnak.

            Viszlát a II. Rocktoborzón! Figyelem pályázni akaró zenekarok, igyekezzetek, hogy a II. is ilyen színvonalas legyen. Talán nem ártott volna, ha a most pályázó, csak éppen ringbe nem kerülő csapatok is a közönség soraiba szorongtak volna, hadd lássák mit is vár el tőlük a közönség és nem utolsó sorban a rendezők.

SchEndre

DIO bácsi Bukarestben

megjelent: EURÓPAI IDŐ 1998/21 Zenebona 

DIO bácsi Bukarestben

            Rocklegendák, ha nálunk járnak…

            …akkor a dalokba szőtt mesék életre kelnek. A tájainkon már jól megszokott késéssel indult be az a bizonyos szivárványos (Rainbow) fekete szombat (Black Sabbath), szeptember 21-én, hétfő este. Mielőtt a Mester vezetésével időutazást tettünk volna a rockzene világában, el kellett viselni né(gy)hány bukaresti banda terrorját. Az első a Zob volt, a második a Neurotica, amely szerintem az est legeredetibb zenekara volt. A másik kettő a Parlament és az Antract névre hallgat, de hogy melyik volt az országgyűlés és melyik a közjáték(=antract) csak a beavatottak tudhatták. A rendezők jobban tették volna, ha egy-két olyan előzenekart hívnak meg melynek stílusa közelebb áll a főbandáéhoz és az agyoncsépelt témákon kívül valami egyénit is tud produkálni. Az is elég ciki volt, hogy az átszerelés alatt Ozzy Ozzmosis albuma szólt. Nem mintha valami kifogásolni való lenne rajta, én is nagyon kedvelem, de köztudott, hogy a Sabbath két énekese, Ozzy és Dio között soha nem tombolt a nagy barátság. Sőt. No comment…

 Még mielőtt valaki mérgesen a sarokba hajítaná az újságot azzal, hogy mit akadékoskodik folyton ez a szőrös szívű firkász, megsúgom, hogy ezután csupa jót fogok írni. Még egy kis türelem, hadd említsem a közönséget. Nagyon meglepett, hogy itt Romániában is vannak olyan emberek, akik civilizáltan tudnak viselkedni egy ilyen nagyszabású rendezvényen. A rockerek ezen az estén bebizonyították, hogy ők/mi már felnőtt(ünk)ek Európához.

            Sötétség… A pokol 666. Bugyrából előtörő hangok, megszólal a ‘93-as Strange Highways album Evolution dalának riffje, fény önti el a színpadot és előttünk áll a kis Nagy ember, ezrek bálványa és énekel. Rég voltam olyan koncerten, ahol a hideg futkorászott a hátamon. Itt nincs mese, egy legenda kelt életre! Széles mosollyal konferálja be a nagy klasszikusokat: Holy Diver, Rainbow in the Dark, Don’t talk to Strangers, Children of the Sea… Gesztikulál, előadja a dalt, vezeti a csapatát. Olyan, mint egy kis ördög, amikor a Heaven and Hell közben alulról vörös fénnyel megvilágítják. Ízig-vérig frontember. Bár nem igazán állnak közel hozzá a Deep Purple Mistreated dalának sorai, elnézzük neki, mert a szivárvány kánonjával (Catch the Rainbow) színezi a középrészt. Hangjával párbajozik a gitáron megszólaló hangokkal, emígy buzdítva gitárosát: “Tracy G. play for me”. Kétszer hívja vissza a közönség. Az első ráadásban a Man on the Silver Mountain-be építi bele a Long Live Rock and Roll-t, majd a We Rock-kal vesz végleges búcsút. Látszik, hogy elégedett az “éhes” közönség fogadtatásával.

            Feledjük el, hogy néha a szóló számokban túl halk volt a billentyű, hogy Tracy G. elnagyoltan játszotta a Rainbow és más klasszikusokat, hogy a műsor gerincét régi dalok tették ki (ami nem volt baj). Mindezek mit sem számítanak. A lényeg: itt volt Ő, a kis ember

óriási torokkal.

SchEndre