Album, demó ismertető / Interjú / Beszámoló / Zenekar bemutatás

Defender 9. születésnapi koncert Marosvásárhely 2005. dec. 3., Kultúrpalota

megjelent: Rockpolis / RM Média, írta: Gáll Zoltán 

Defender 9. születésnapi koncert
Marosvásárhely 2005. dec. 3., Kultúrpalota

Egy újabb év közeledik a vége felé. A marosvásárhelyi közönség ilyenkor már megszokhatta, hogy a Defender együttes szülinapi koncerttel rukkol majd elő. S ahogy az elmúlt években, most is egy nagyszerű koncerttel ajándékozta meg a banda hűséges publikumát. Mivel a Mikulás naphoz nagyon közel esett az előadás dátuma, így természetesen ingyen lehetett megnézni, sőt akciós áron lehetett hozzájutni az együttes új lemezéhez, ami ugyanezen a napon jelent meg.
A lemez címe "Tiszta szívvel" és néhány új dal mellett tartalmazza a tavalyi "Álarcod mögött" album legfontosabb dalainak akusztikus változatát is. Na, de visszatérve a mostani koncertre, teltház előtt, beindult a gépezet, mégpedig egy vadonatúj nótával. Persze nem maradt el a már megszokott színpadi tűzijáték, sem pedig a magasból aláhulló Defender logóval ellátott fekete-sárga léggömbök.
Az előadás első részében egy jól összeválogatott műsor szerint, egymás után hangzottak el a már slágereknek mondható nóták, úgy az "Álarcod Mögött", mint a "Kőszobor" lemezekről, persze belopván két - három zsírúj számot is. Az első rész záró dala a "Feketében" című insztrumentális remekmű, amelyben sikeresen bemutatták gitár, illetve dob tudásukat a fiúk. A második rész kissé nyugisan kezdődött, ugyanis az elektromos hangszerek helyett, akusztikus gitárok kerültek a kezekbe és tiszta szívvel játszották el a legfrissebb lemez néhány dalát.
És, hogy a közönséget tovább bombázzák meglepetésekkel, színpadra lépett, meghívottként, a tavalyi év során aktiváló Dán Péter is, aki hatalmas plusz energiát sugárzott a színpad előtt álló-ülő rajongóknak. Meg kell mondanom, talán az egyik legjobb Defender koncertet láttam, mindenféle érdekes dolgokkal fűszerezve, mint például, az állandó háttérénekesnő, Demeter Panni személyében, aki persze nagyszerűen teljesített oboán is, a "Vigyázz rám" című dalban. 
Összegezve az egészet, egy kiváló műsort láthattunk ezen az estén és remélem, ezentúl is lesz még részünk nagyszerű Defender bulikban.